Hunter Biden ellen felhasználható bizonyítékok
2024. május 25. 08:33

Korlátozta a bíró a Hunter Biden elleni büntetőügyben az ügyészség által felhasználható bizonyítékok körét a tárgyalást előkészítő utolsó meghallgatáson pénteken.

Június 3-án kezdődik a tárgyalási szakasza a pernek, amelyben Joe Biden fiának a többi között tiltott fegyverbirtoklásért kell felelnie korábbi kábítószer-függőségével összefüggésben.
   
Az ügyet Delaware államban tárgyaló bíró a Hunter Biden jelenlétében tartott előkészítő meghallgatáson részben eleget tett a védelem kérésének, hogy a szerintük az ügyhöz nem tartozó, az elnök fiának korábbi életmódjáról szóló tényeket zárják ki a bíróságon megemlíthető témák közül. Ide sorolták például azt, hogy Hunter Biden nagy összegeket költött "felnőtteknek szánt szórakoztató és internetes szolgáltatásokra, valamint eszkortszolgáltatásokra", és azt sem tartják a bűnvádhoz tartozó témának, hogy a haditengerészettől milyen körülmények között bocsátották el Joe Biden fiát.
   
A bíró döntése nyomán a vádat képviselő különleges ügyész, David Weiss és beosztott ügyészei nem használhatják az "extravagáns életmód" kifejezést Hunter Biden korábbi életformájára.
   
A bíró ugyanakkor egyetértett azzal, hogy az ügyészek olyan bizonyítékokat terjesszenek elő a tárgyaláson, amelyek alátámasztják Hunter Biden kábítószer-függőségét.
   
Az előzetes értesülések szerint az ügyészek felhasználnak majd az elnök fiának könyvében szereplő részleteket, valamint annak a laptopnak a tartalmát is, amelyet Hunter Biden egy számítógép-szervízben hagyott, és amely azóta is politikai viták tárgya.
   
Az ügyészség szerint Joe Biden elnök fia 2018 őszén hamis nyilatkozatot tett egy lőfegyver megvásárlásakor kábítószer-fogyasztásával kapcsolatban, majd nem sokkal később a fegyver egy szemétgyűjtőbe került, ahol a hatóságok megtalálták. A fegyver eltüntetésében a bírósági iratok szerint Hallie Biden, Hunter Biden bátyjának özvegye segített, akivel akkor viszonya volt. Az amerikai szövetségi törvények kizárják a bizonyítottan kábítószerfüggő személyek számára a fegyvervásárlást.
 

mti
Címkék:
  • Lapáttal a demokráciában
    Az biztosra vehető, hogy Berlinben, Párizsban, Washintonban, New Yorkban politikusok szólaltak volna meg, s felpörgött volna a hisztériakeltés a világsajtóban. Most Brüsszelben kirobbant a csend.
  • Magyar győzelem a hazai futballban
    Íme, itt van a lehetőség a lengyel-svéd edző előtt. Jusson be a Konferencia-liga csoportkörébe, és vigye csapatát az egyenes kieséses szakaszban tovább. Már a jövő tavasszal telt ház lesz a Sóstói Stadionban, még Diósgyőrből is érkeznek nézők. Ezért kapja hatalmas fizetését a lengyel-svéd edző.
  • Kajak-kenu Eb - Két arany 5000 méteren
    A kajakosoknál Kőhalmi Emese a négyes élboly tagja volt a hatfős mezőnyben, majd a hajrához közeledve átvette a vezetést, és bár svéd riválisa az utolsó métereken szorongatta, visszaverte a támadást és nagyszerű győzelmet aratott.
  • Nagy Imre újratemetése a nemzet egységét mutatta meg
    "Ránk akarják kényszeríteni a genderideológiát, a fegyveres konfliktusban való részvételt, és súlyos pénzbüntetéssel, zsarolással azt, hogy kikkel éljünk együtt" - sorolta a miniszterhelyettes, aki kiemelte: "nemzetünk szuverenitása olyan érték, amelyről semmilyen áron nem vagyunk hajlandóak lemondani."
  • Rétvári Bence a pénzügyi hadüzenetről
    Nemcsak hogy nem fizetik ki azt a közel 800 milliárd forintot, amibe került a külső határvédelem, hanem megbüntetnek minket a schengeni jogszabályok betartásáért és a külső határ védeleméért - leplezte le a hungarofóbokat Rétvári Bence.
MTI Hírfelhasználó