Az egyik drogbűnöző megverette a másikat
2024. július 8. 16:19

Dílerét zsarolta egy szécsényi 51 éves férfi, aki nem akart többé fizetni a kábítószerért. A férfit letartóztatták, többek között zaklatás miatt indult ellene eljárás, a feljelentést tevő terjesztő ellen is eljárást indítottak - tájékoztatta Buda Gábor, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn az MTI-t.

A Szécsényben élő 20 éves fiatalember áprilisban kezdett új pszichoaktív anyag, úgynevezett kristály beszerzésébe, fogyasztásába és terjesztésébe. Egy 51 éves szécsényi férfi naponta vásárolt tőle - esetenként hitelbe - a drognak minősülő anyagból, amelyet családjában és barátaival fogyasztott el - ismertette a sajtószóvivő.
Egy idő után az idősebb férfi egyre agresszívabban követelte az anyagot, és már nem fizetett érte, sőt, feljelentést kilátásba helyezve védelmi pénzt követelt a fiatalembertől, aki a bántalmazások és a fenyegetések elkerüléséért ötven alkalommal kisebb mennyiségű kábítószert, egyszer pedig 100 ezer forintot adott át zsarolójának.

Az 51 éves férfi a személyes találkozókra - a testi fenyítésekkel fenyegetés nyomatékosítására - többször magával vitte a szintén drogfogyasztó 35 éves férfi ismerősét. Néhányszor nyilvánosan is bántalmazta dílerét.

Buda Gábor közölte: a Szécsényi Rendőrkapitányság nyomozói a zsarolás sértettjének feljelentése alapján június végén indítottak eljárást az idősebb férfi ellen.

A férfit július 3-án fogták el. Zaklatás, rongálás, zsarolás és új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették és indítványozták letartóztatását, amelyet a bíróság elrendelt.

Eljárás indult a feljelentővel és több fogyasztóval szemben is új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt, valamint a fenyegetéseknél jelen lévő 35 éves férfinak is felelnie kell zsarolás miatt - tudatta a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.  

mti
Címkék:
  • Ezt a harcot még nem vívtuk meg
    Brutális, kíméletlen szellemi rombolás kell ahhoz, hogy egy kultúra ezt a képességét elveszítse s az adott népet, nemzetet elveszejtse. Nálunk ez az elveszejtés 1900-ban kezdődött.
  • Ellaposodott futball
    A válogatottra vonatkozólag a miniszterelnök mondott lényegeset, igaz, évekkel ezelőtt, és azóta sem ismételte meg. Eszerint a magyar nemzeti tizenegynek a világ tíz legjobb válogatottja közé kell kerülnie. Jelenleg a 32., de Marco Rossi talán elindíthatja csapatunkat a fölfelé vezető úton.
  • Tíz javaslat a jövőért
    Az EU rohanása a szén-dioxid-mentesítés és az európai klímapolitika felé egyenértékű a jelentős gazdasági hanyatlással, a versenyképesség elvesztésének szinonimája.
  • Tábornokaink
    A kegyelet kifejezéseként Magyarország lobogója egész nap félárbócon marad a nemzeti gyásznapon. XIX. századi hagyományként e napon a magyar férfiak fekete nyakkendőt viselnek.
  • Önmagát rekesztette ki az ellenzék a közmédiából
    Az MSZP 2964 meghívást kapott, 4 esetben fogadta el azt, 2960 alkalommal nem jelent meg, 4 alkalommal vett részt. A Momentum 920 meghívást kapott, 10 esetben fogadta el azt, 910 alkalommal nem jelent meg, 10 alkalommal vett részt.
MTI Hírfelhasználó