A helyi választási irodákban számolják újra a leadott szavazatokat
2024. július 8. 17:13

A főpolgármester-jelöltekre leadott érvényes szavazatokat a helyi választási irodákban kell újraszámolni - döntött a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfői online ülésén.

Az NVB 13 igen szavazattal, egy ellenében meghozott jegyzőkönyvi döntésében elrendelte az összes fővárosi szavazókörben a főpolgármester-jelöltekre leadott érvényes szavazatok átvizsgálását és újraszámolását a helyi választási irodákban.
   
A testület arról is döntött, hogy azon szavazólapokat, amelyek érvényessége kétséges, be kell küldeni az NVB-hez, és ezeket az Alkotmány utcai székházban vizsgálják át.
   
Az újraszámláláson, valamint a kétséges szavazólapok átvizsgálásán megfigyelők és a sajtó munkatársai előzetes regisztráció után részt vehetnek.
   
Sasvári Róbert, az NVB elnökének elmondása szerint majdnem 800 ezer szavazatot kell újraszámolni, végleges döntés péntek délelőttre várható.
   
Fazekas Tamás (a Párbeszéd delegáltja) kijelentette, hogy a Kúria nem utasíthatta volna az NVB-t az újraszámolásra, mert nem rendelkezik ilyen jogkörrel.
   
Avarkeszi Dezső (DK) úgy fogalmazott, "példátlan, ami történik", de nincs más lehetőségük, mint a számlálást legjobb tudásuk szerint végrehajtani, mert ez segíthet az NVB iránti közbizalom helyreállításában.
   
Csonka Krisztián, az LMP küldötte szintén azt hangoztatta, hogy a Kúria végzése nem jogos, nem törvényszerű, de az NVB felelőssége, hogy az újraszámlálás a lehető legátláthatóbban, legkorrektebben történjen meg.
   
Hozzátette ugyanakkor, hogy véleménye szerint komoly változtatásokra van szükség a választási jogban.
   
Gönczi Gergely (Momentum) szintén jelezte, hogy a Kúria döntése szerinte sem jogszerű, de - mint fogalmazott - nincs más lehetőségük, mint a döntést végrehajtani, és mindent megtenni azért, hogy az újraszámolás a jogszabályok szerint menjen végbe.
   
Litresits András (MSZP) azt mondta, "jogi káoszt" teremtett a Kúria. Egyúttal jelezte, nem érti, miért az érvényes szavazatokat kell újraszámolni, amikor Vitézy Dávid a fellebbezésében az érvénytelenek újraszámolását kérte.
   

Litresits András javasolta továbbá, hogy az újraszámlálást folyamatos kamerázás kísérje, valamint, hogy minél több delegált és sajtóképviselő legyen jelen.
   
Lovas András (KDNP) arra hívta fel a figyelmet, hogy Vitézy Dávid a fellebbezése során a választási törvényben lévő jogorvoslati lehetőségével élt, és ebben "nincs kivetnivaló", ez fontos része a választási eljárásnak.
   
A Kúria vasárnap rendelte el a főpolgármester-választáson leadott összes érvényesnek nyilvánított szavazat átvizsgálását, újraszámlálását és a főpolgármester-választás eredményének az érvényes szavazatok újraszámlálása alapján meghatározott megállapítását, miután pénteken az Alkotmánybíróság megsemmisítette azt a döntését, amellyel helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottságnak (NVB) a főpolgármester-választás eredményét megállapító határozatát: e szerint a választást Karácsony Gergely nyerte.
   
Az Ab szerint azonban alaptörvény-ellenes volt ez a végzés, mivel a Kúria feladata annak megállapítása lett volna egy korábban állított jogsértéssel kapcsolatban, hogy az új bizonyítékok alapján szükségessé vált-e az érvényes szavazatok újraszámlálása. Az Ab szerint a Kúria nem indokolta meg kellően, miért találta alaptalannak az NVB-határozat ellen előterjesztett bírósági felülvizsgálati kérelmet, ami a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog sérelméhez vezetett.

mti
Címkék:
  • Ezt a harcot még nem vívtuk meg
    Brutális, kíméletlen szellemi rombolás kell ahhoz, hogy egy kultúra ezt a képességét elveszítse s az adott népet, nemzetet elveszejtse. Nálunk ez az elveszejtés 1900-ban kezdődött.
  • Ellaposodott futball
    A válogatottra vonatkozólag a miniszterelnök mondott lényegeset, igaz, évekkel ezelőtt, és azóta sem ismételte meg. Eszerint a magyar nemzeti tizenegynek a világ tíz legjobb válogatottja közé kell kerülnie. Jelenleg a 32., de Marco Rossi talán elindíthatja csapatunkat a fölfelé vezető úton.
  • Tíz javaslat a jövőért
    Az EU rohanása a szén-dioxid-mentesítés és az európai klímapolitika felé egyenértékű a jelentős gazdasági hanyatlással, a versenyképesség elvesztésének szinonimája.
  • Tábornokaink
    A kegyelet kifejezéseként Magyarország lobogója egész nap félárbócon marad a nemzeti gyásznapon. XIX. századi hagyományként e napon a magyar férfiak fekete nyakkendőt viselnek.
  • Önmagát rekesztette ki az ellenzék a közmédiából
    Az MSZP 2964 meghívást kapott, 4 esetben fogadta el azt, 2960 alkalommal nem jelent meg, 4 alkalommal vett részt. A Momentum 920 meghívást kapott, 10 esetben fogadta el azt, 910 alkalommal nem jelent meg, 10 alkalommal vett részt.
MTI Hírfelhasználó