Fiatalkorúakból álló budapesti bűnbanda: a sértett csonttörést szenvedett
2024. július 11. 09:42
A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség vádat emelt 9 fiatalkorúval és 3 felnőttel szemben, akik több tucat vagyon elleni bűncselekményt követtek el Budapesten.
A Fővárosi Főügyészség csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a banda 2023. júniustól novemberig követett el bűncselekményeket. Loptak élelmiszert, parfümöt, feltörtek különböző vendéglátóipari egységeket - gyorsbüfét, éttermet, kürtős kalácsozót, fagyizót, reggeliző helyet -, ahonnan ételt, készpénzt vagy technikai eszközöket vittek el.
A bűncselekményeket - amelyeket a vádirat 47 vádpontban mutat be - alkalmanként néhányan vagy többen együtt, társtettesként követték el.
A vád része egy rablás is, amikor az egyik fiú a Blaha Lujza téren kikapta egy férfi kezéből a táskáját, és amikor a sértett utánafutott, a tolvaj társa elgáncsolta. A sértett az esés következtében csonttörést szenvedett.
A nyomozásban 14 gyanúsítottat hallgattak ki, de egy felnőtt és egy fiatalkorú ügyét elkülönítve tárgyalják.
A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség Fiatalkorúak Büntetőügyeinek Részlege a 12 vádlottat üzletszerű lopásokkal, egyiküket rablással is vádolja. Az egyik fiú a vele szemben elrendelt bűnügyi felügyeletből megszökött, így őt fogolyszökéssel is vádolja az ügyészség.
A vádlottakkal szemben a kerületi ügyészség - az elkövetők körülményeihez egyéniesítve - javítóintézeti nevelést, próbára bocsátást, közérdekű munkát, elzárást indítványoz, az egyik - különös, többszörös visszaesőnek minősülő - felnőtt nővel szemben pedig börtönbüntetést - tudatta a főügyészség.
A vádlottak többsége jelen vagy más ügyben letartóztatásban van - írták a közleményben.
A Földön található hatalmas mennyiségű víz halmazállapot-változásainak köszönhetően működik a Föld-légkör rendszerben egy olyan természetes önszabályozó mechanizmus, amelynek a hatására kialakul a fizikailag lehetséges maximális üvegházhatás, amely tovább már nem növelhető, akármennyi széndioxidot bocsátunk ki.
A jól szervezett globális pánikkeltés zavartalanul folyik, amelynek a hatására, főleg a nyugati világban, megjelent egy nálunk még alig ismert új fogalom a pszichiátriai szaknyelvben, nevezetesen a klímadepresszió.
Elérkezett az idő, hogy a települések saját értékeiket megvédhessék, eldönthessék, kikkel és hogyan kívánnak együtt élni - mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Debrecenben, a helyi önazonosság védelméről szóló törvénytervezetről tartott konzultáción.
A CEP által támogatott nyomásgyakorló szervezetek azon dolgoztak, hogy destabilizálják a térségben azokat az országokat, amelyek kormánya az amerikai mélyállam megítélése szerint nem a demokrata progresszív érdekeknek megfelelően alakítja politikáját. A legtöbb pénz Magyarországra és Lengyelországba érkezett, hiszen a magyar, valamint a korábbi lengyel kormány a demokrata vezetéssel ellentétes pozíciót foglalt el a meghatározó politikai kérdésekben - írták.
Călin Georgescu, a román elnökválasztás esélyese nemrég közölte: igényt tart Kárpátalja egy részére. Úgy tűnik, Trianonban nem sikerült kielégíteni a Kárpát-medencére irányuló román irredentizmust. Viszont a területi igény indoklása – ahogy száz éve Erdély esetében – most is valótlan állításon alapul - mutatott rá Keményfi Kornél a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség oldalán megjelent cikkében.