Mindenütt megfeszített munka folyik a Duna mentén, a Szigetközben már az árvízi jelenségeket figyelik a vízügyes szakemberek, a Dunakanyarban pedig gyakorlatilag befejezik a homokzsákos erősítéseket - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 aktuális csatornának csütörtökön késő délután Dunabogdányból nyilatkozva.
Siklós Gabriella hangsúlyozta, hogy a védművek bírják a terhelést.
Ismertetése szerint a Dunán, a Szigetközben elkezdődött a tetőzés, Komáromnál péntek reggelre, Esztergomnál pedig péntek délutánra várják a tetőzést, az mintegy fél méterrel marad alul - becslések szerint - a 2013-as szinttől. Budapesten szombaton a délutáni órákban valószínű a tetőzés - fűzte hozzá.
A szóvivő kitért arra, hogy a Lajtán is a tetőzéshez közelít a vízállás. A folyónál azért van rendkívüli készültség, mert nyitottak egy szükségtározót - tette hozzá. A tározó jól működik, a vízügyes szakemberek "jó pillanatban találták el, hogy azt mikor nyissák meg, és sikerült az árvíz csúcsát megskalpolni" - fogalmazott.
Dunabogdányban katonák és tűzoltók segítségével a 11-es út mentén erősítik a töltést - mondta Siklós Gabriella, hozzátéve, hogy a településen a házak között is "egy nagyon különleges védekezést kell megvalósítaniuk közösen a szakembereknek". A kertekbe betört már a víz, a területen homokzsákokkal védekeznek. Úgynevezett ellennyomó medencék kialakításával is védik az utat és a házakat. A munka szervezetten zajlik - mondta.
Siklós Gabriella beszélt arról is, hogy a következő öt-hat napban nem valószínű a Duna vízgyűjtőjén csapadék, így egy újabb árvízcsúccsal nem kell számolni. Az apadás viszont lassú lesz - jegyezte meg.
A vízügyi szakemberek a tetőzést követően továbbra is 24 órás szolgálatban figyelik a töltéseket a Szigetközben, ahol szerda éjszaka is sokfelé fedeztek fel csurgásokat, fakadó vizeket. Ahol szükséges volt, homokzsákokkal és fóliával erősítették meg a töltést - mondta. A szakemberek a Dunakanyarban a tetőzést követően azt figyelik majd, hogy az ideiglenes védművek is jó állapotban maradjanak - tette hozzá.
-
A magyarok felhőtlenül ünnepelhették első királyukat, és a több mint egy évezrede fennálló államukat.
-
Az egy évvel ezelőtt ránk kényszerített szabályozás megbukott, új rendeletet kell alkotnunk. Új szabályozás nélkül a migráció szét fogja bomlasztani az Európai Uniót, ezt meg kell állítanunk. De az első a béke - jelentette ki Orbán Viktor.
-
Az EU főképviselőjével és a legfontosabb uniós posztok betöltőivel az a legnagyobb gond, hogy a világnézetük, a politikai felfogásuk alapján vannak kiválasztva és kinevezve. Mivel jelenleg a globalista, balliberális eszmerendszer uralkodik nyugaton, így a kiválasztás az ennek megfelelő irányultságú tisztségviselőknek kedvez – leplezi le a szélsőséget Bánó Attila.
-
Orbán Viktor: „Kismaroson szükség volt a honvédség bevetésére, nélkülük nem tudnánk megvédeni az embereket. Köszönjük a szolgálatukat! Magyarország megcsinálja!”
-
Schaller-Baross először is elnézést kért, mert csütörtökön „eljutottak oda ebben a házban, hogy a magyar posztkommunista vörös arisztrokrácia képviselői az orosz kártyát lóbálják.