Menczer Tamás: "ne hazudj, Peti!"
2024. szeptember 19. 21:27
Magyar Péter, "a notórius hazudozó" - nem meglepő módon - megint hazudott, ezúttal a köztársasági elnökről - írta csütörtöki Facebook-bejegyzésében a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.
fb
Menczer Tamás kiemelte: a Tisza Párt elnöke azt állította, hogy Sulyok Tamás nem törődik a gátakon dolgozó emberekkel.
Ezzel szemben az igazság fotókon látható - fűzte hozzá, a bejegyzéshez csatolva több képet is az államfőről, amelyeken Sulyok Tamás a védekezésben dolgozók körében látható.
A képek a köztársasági elnök Facebook-oldalán is kint vannak, természetesen - írta.
Magyar Péter összefogásról papol, de még árvíz idején is "betegesen hazudozik" - fogalmazott Menczer Tamás.
MTi
Címkék:
-
A magyarok felhőtlenül ünnepelhették első királyukat, és a több mint egy évezrede fennálló államukat.
-
Az egy évvel ezelőtt ránk kényszerített szabályozás megbukott, új rendeletet kell alkotnunk. Új szabályozás nélkül a migráció szét fogja bomlasztani az Európai Uniót, ezt meg kell állítanunk. De az első a béke - jelentette ki Orbán Viktor.
-
Az EU főképviselőjével és a legfontosabb uniós posztok betöltőivel az a legnagyobb gond, hogy a világnézetük, a politikai felfogásuk alapján vannak kiválasztva és kinevezve. Mivel jelenleg a globalista, balliberális eszmerendszer uralkodik nyugaton, így a kiválasztás az ennek megfelelő irányultságú tisztségviselőknek kedvez – leplezi le a szélsőséget Bánó Attila.
-
Orbán Viktor: „Kismaroson szükség volt a honvédség bevetésére, nélkülük nem tudnánk megvédeni az embereket. Köszönjük a szolgálatukat! Magyarország megcsinálja!”
-
Schaller-Baross először is elnézést kért, mert csütörtökön „eljutottak oda ebben a házban, hogy a magyar posztkommunista vörös arisztrokrácia képviselői az orosz kártyát lóbálják.