Két árvízvédelmi kapu is védi az Országházat – mondta Horváth Gábor, az Országgyűlés Hivatala gépész művezetője az Országház épületének hivatalos Instagram oldalán közzétett videóban.
MTI/Lakatos Péter
A szakember elmondta: a kapuk 2013-ban, a mélygarázzsal és a látogatóközponttal egyidőben épültek. Mindkettő vasszerkezetű, az egyik 8,5 méter hosszú, 3,5 méter magas, míg a másik 5,5 méter hosszú és szintén 3,5 méter magas.
Horváth Gábor tájékoztatása szerint a kapukat görgőkön húzták be, majd nekifeszítették egy gumi tömítőszerkezetnek, így nem tud átjutni rajtuk a víz.
A mögöttük lévő másodlagos kapu – egy alumíniumszerkezetű, a Római-partihoz hasonló árvízvédelmi létesítmény – azt szolgálja, hogy ha véletlen beszivárogna a víz, legyen ami megállítja.
Ha ez sem lenne elég, a két kapu közé szivattyúkat is el tudnak helyezni – tette hozzá.
A gépész művezető jelezte: a kapukat élesben még nem próbálták, de a tűzoltók már nagy nyomású vízzel tesztelték azokat.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Keresztény Európát akarunk, mert hisszük, csak ennek van jövője - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a fejújított Tihanyi Bencés Apátság és a Szent Kristóf zarándokház átadó ünnepségén pénteken.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.