Egyre többször hallani nemzetközi fórumokon, diplomáciai találkozókon és a médiában: a magyaroknak volt igazuk, amikor azt mondták, hogy az illegális bevándorlás nem a megoldás, hanem a probléma maga - jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
Bakondi György közölte, évente egymillió ember próbált illegálisan bejutni Európába, a személyazonosságukat pedig nem tudták igazolni.
Akik megkapták a menekültstátuszt, azoknak számottevő része nem igyekezett beilleszkedni, dolgozni, a többségi társadalomhoz igazodni. Ebből közbiztonsági és szociális társadalmi feszültség keletkezett.
Előfordult, hogy több szociális ellátást kaptak egyes menekültek, mint azok, akik nyugdíjasként az egész életüket ledolgozták - tette hozzá.
Kiemelte, hogy a társadalmi feszültségnek politikai következményei lettek. A választásokon a konzervatív nemzeti, patrióta pártok nagyon jól szerepeltek, ami azt mutatta, hogy a lakosság tűrőképessége elérte azt a szintet, amivel már a kormányzó elitnek is foglalkoznia kell.
Egy közvélemény-kutatás szerint az észak-afrikai országokban élő fiatalok 50-70 százaléka a kivándorlás mellett döntene. Ezek az adatok Nigériában vagy Ugandában még rosszabbak lennének - ismertette Bakondi György.
A főtanácsadó elmondta, figyelemmel kísérik a görög-török határtérség adatait, mert az odaérkezők jelennek meg később a magyar határ közelében embercsempészek közvetítésével.
-
A válogatottra vonatkozólag a miniszterelnök mondott lényegeset, igaz, évekkel ezelőtt, és azóta sem ismételte meg. Eszerint a magyar nemzeti tizenegynek a világ tíz legjobb válogatottja közé kell kerülnie. Jelenleg a 32., de Marco Rossi talán elindíthatja csapatunkat a fölfelé vezető úton.
-
-
Csehországi hírportálok szerint Hluboká nad Vltavouban tartják szombat este Milos Zeman volt államfő nyolcvanadik születésnapi ünnepségét, amelyre szerettein kívül számos cseh és külföldi politikust is várnak.
-
Latorcai Csaba emlékeztetett, tizenöt éve döntött a kormány arról, hogy mindenki szabadon főzhet otthon pálinkát. Hozzátette, hogy a pálinkafőzés igazi hungarikumnak számít.
-
Az IDF úgy tudja, hogy bejrúti légitámadásaiban a Hezbollah hat föld alatti fegyverraktára is megsemmisült. Értesülése szerint a milíciának voltak kínai gyártmányú rakétái - C-704 és C-802-esek - is az irániak mellett.