A magyar családpolitika sikerességéhez a védőnői szolgálat is hozzájárul, ezért fontos a megerősítése – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten, A védőnői szolgálat hungarikum című film bemutatóján.
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke, Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára és Várfalvi Marianna, a Magyar Védőnők Szakmai Szövetségének (MVSZSZ) elnöke (b-j) A védőnői szolgálat hungarikum című film budapesti bemutatóján, a KINCS és az MVSZSZ rendezvényén 2024. november 5-én. MTI/Soós Lajos
Rétvári Bence a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) és a Magyar Védőnők Szakmai Szövetsége (MVSZSZ) által szervezett bemutatón kiemelte, a magyar családpolitika azért sikeres, mert „nem egy receptre épül”, hanem minden élethelyzetre igyekszik választ adni.
Az államtitkár arról beszélt, hogy az Európai Unióban csökken a születések száma, sok ország pedig bevándorlással akarja pótolni a hiányt, de Magyarország a „saját polgáraiban hisz”.
Ezzel sikert lehet elérni, ugyanis 2010 óta Magyarország „21 európai országot előzött meg a teljes termékenységi arányszámban, a gyermekvállalási kedvben” - tette hozzá.
Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára azt hangoztatta, hogy jelenleg mintegy 30 féle intézkedésből választhatják ki a családok, milyen segítségre van szükségük.
Az államtitkár kitért arra, hogy az új gazdasági akciótervben is középpontban vannak a családok, valamint a nemzeti konzultáció számos pontja is érinti a családok helyzetét. Rákérdeznek például a családi adókedvezmény megduplázására is.
A magyar emberek családcentrikus gondolkodását bizonyítja az is, hogy 109 éve elindult a védőnői szolgálat, amely a világon egyedülálló – mutatott rá Koncz Zsófia.
Fűrész Tünde, a KINCS elnöke elmondta, hogy a szervezet 2020 óta együttműködő partnere az MVSZSZ-nek, már több projektet és kutatást valósítottak meg együtt.
Legutóbbi felmérésükből az derült ki, hogy a magyarok jól ismerik és elismerik, nagyra becsülik a védőnők munkáját – közölte a KINCS elnöke.
Várfalvi Marianna, a Magyar Védőnők Szakmai Szövetségének elnöke elmondta, hogy a riportfilm összképet ad a védőnői szolgálat kialakulásáról, történetéről és jelenlegi helyzetéről, tevékenységéről.
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
A csődület egyik elsőszámú vezetőjét szintén erőpolitikával mentették ki a jogállamiság követelményei alól úgy, hogy megszavazták: ne kelljen megmutatnia megalapozott Covid-korrupciógyanúra okott adó SMS-üzeneteit a nyilvánosságnak. Így a korrupciógyanú sűrű felhői továbbra is ott gomolyognak az Európai Parlament széksorai között és fölött.
Juhász Hajnalka országgyűlési képviselő a közösségi oldalán jelentette be a Teremtésvédelmi Digitális Polgári Kör megalakulását. Ismerje meg az alapító tagokat!