Koalíciós tárgyalás: Osztrák Szabadságpárt, Osztrák Néppárt
2025. január 9. 22:55
A jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) megállapodott csütörtökön, hogy hivatalosan is megkezdi a koalíciós tárgyalásokat – áll a két párt közleményeiben.
Szapadságpárt – wikipedia
A pártok első körben a költségvetésről tárgyalnának, azzal a céllal, hogy elkerülhessenek egy uniós túlzottdeficit-eljárást az ország milliárdos nagyságrendű költségvetési hiánya miatt.
Néppárt – wikipedia
Herbert Kickl, az FPÖ elnöke kiemelte, hogy „a közös tárgyalásoknak a kezdettől fogva szilárd költségvetési alapokon kell állniuk”. Christian Stocker, az ÖVP új ügyvivő elnöke pártja sarkalatos feltételeként említette Oroszország befolyásának elutasítását, az uniós együttműködés, valamint a nyugati liberális, jogállami demokrácia elfogadását.
Az első egyeztetésre akár már szerdán sor kerülhet.
Stocker szerdán jelentette be, hogy elfogadja az FPÖ elnökének meghívását a koalíciós tárgyalásokra.
Az ÖVP tárgyalási delegációját Stocker, az FPÖ-ét Herbert Kickl pártelnök vezeti.
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
A helyzetet súlyosbítja, hogy míg azelőtt „csak” a sajtót, a kommunikáció csatornáit uralták, most már kiépítették azt a virtuális teret, amelyben mindenki szabadnak és véleményformálónak hiheti magát. A szellem totális szolgaságba vetésének korát éljük, és kegyetlenül nehéz lesz ezt a folyamatot megállítani, vagy akárcsak lassítani - véli az Európa-érmes újságíró.
Orbán Viktor elmondta: lezárult az Otthon Start Program társadalmi vitája és a beérkezett javaslatok alapján szerdán véglegesítették a fix 3 százalékos otthonteremtési hitelt. Egy új javaslatot is tárgyalt a kormány, egy új támogatási formáról, amit a közszolgálatban dolgozóknak indítanak. A támogatás összevonható lesz az Otthon Start Hitellel - jelezte.
"Magyarország a tökéletes példa arra, hogy amikor azt kértük, próbáljanak meg gondoskodni az ide látogató szurkolók és közösség jobb kiszolgálásáról, a kormányzat és a promóter válasza is az volt, hogy oké, csináljuk. A megfelelő időben szánták el magukat a munkálatokra, így az idén megcsodálhatjuk ennek az eredményét, amelyhez ezúton is szeretnék gratulálni" - mondta Stefano Domenicali.