Pallotti Vince 1795 és 1850 között Rómában élt. Vallásos családból származott. Rossz egészségi állapota miatt nem tudott kapucinus lenni, ahogyan eredetileg szerette volna. Egész életében kötődött Assisi Szent Ferenchez, akinek hagyományában a kapucinus rend áll. Pallotti pap lett. A kortársak alacsony, kissé görnyedt, sovány és sápadt, kopasz fejű, magas homlokú, sötétkék szúrós és kedves szeműnek írták le. Mindig gyorsan szokott járni, általában udvarias volt.

1835-ben ihletet kapott.

Felismerte annak szükségességét, hogy először társait, majd minél több embert - laikusokat és papokat egyaránt - össze kell fognia, hogy a pusztulóban lévő egyház reformjáért és a rászorulók megsegítéséért dolgozzanak. Együtt egy hármas feladatot kellett megvalósítaniuk:

Újraéleszteni és elmélyíteni a hitet az Egyházon belül.

A globális szegénység elleni küzdelem.

Isten határtalan szeretetét terjeszteni a világ minden embere felé, ami egyetemes misszió követését jelentette - a kor nyelvén ez a katolikus hit terjesztését jelentette az egész világon.

Korának megfelelően hagyományos képet alkotott a papokról, de kemény szavakkal bírálta a papságon belüli számos visszaélést is. Nem ismert hamis megfontolásokat. Pallottit lenyűgözte az egyház sokszínűsége. Ezt feladatnak tekintette, ugyanakkor teljes mértékben az egység növekedésére összpontosított. Egy nyáj egy pásztorral - ez volt az álma az egyház és az egész emberiség számára. Számos gondolatát átvette a II. vatikáni zsinat (1962-1965), ezért 1963-ban, a zsinat idején szentté avatták.

Mi történt 1846. október 4-én?

1846. október 4-én Vincent Pallotti és Vaccari „szentté avatást” hajtott végre, egyik a másik kezébe. Ezt az eseményt tekintik a pallottinusok „alapító dátumának”.

1846. november 10-én Vincent Pallotti elmondta társainak:

"Isten ráébresztett, hogy közösségünkben nincs szükség fogadalmakra. Olyan szentáldozással kötelezzük el magunkat, amely egy szent szerződés jellegét hordozza, és az erény és az igazságosság érdemét ruházza a végrehajtott cselekedetekre."

A szőlészek, borászok védőszentként tisztelik, hisz munkájuk eredményét nagyban meghatározzák a téli és tavaszi fagyok. Nem véletlen tehát, hogy a szőlősgazdák szokásai az időjárást és a termést befolyásoló gondviseléshez fűződnek. A kereszténység elterjedésével is megmaradtak az ősi hitvilág termésjóslásai, s a védőszentek ünnepei fontosak a számukra ma is.

A szőlő védőszentjei közül január 22-én Szent Vince nyitja a sort. A pincemesterek, a vincellérek megnevezése is a Vince névből származik. A gazdák őt tartják a bor egyik védőszentjének, névnapja pedig termésjósló ünnep. Január végén van a „szőlővessző pálfordulója”, amikor a tél kezd veszíteni erejéből, és közelebb kerül a tavaszi rügyfakadás.

Szőlőtőke a tavaszi metszésre várva a Fülefa Arborétumban – Molnár Pál felvétele

A néphagyományban Szent Vincéhez kötődik a Vince-napi vesszővágás, melyet a bortermelő vidékeken ma is megtartanak a bortermelő szőlősgazdák és a papok áldást mondanak az ültetvényeken és a pincékben.

Ha Vince-napkor kisüt a nap, az jó bortermést ígér:

„Ha fénylik Vince, megtelik borral a pince.”

Makovitzky József (Universität Heidelberg es Universität Freiburg i. Br.)