Brunszvik Teréz 250 emlékévet hirdetett Martonvásár városa, az egész évet átfogó programokkal, művészeti alkotásokkal, emléktárgyakkal és a munkásságát felelevenítő művekkel emlékeznek a 250 éve született óvodaalapítóra.
A legendás óvoda - egykor.hu
A szervezők tájékoztatása szerint az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága tavaly döntött arról, hogy 2025-ben Brunszvik Teréz születésének 250. évfordulóját országszerte megünneplik a Tokaj-Hegyalja Egyetem és a Magyar Női Unió Egyesület koordinálása mellett.
A rendezvények helyszínei többek között Sárospatak, Martonvásár, Pozsony és Párizs.
Martonvásár önkormányzata és a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont - mely jelenleg is a martonvásári Brunszvik-kastélyban működik - szintén méltó módon kíván emléket állítani a hazai kisgyermeknevelés megalapítójának.
Horváth Bálint (MPÖE-A lokálpatrióták Fidesz-KDNP) polgármester bejelentette, hogy a 2025-ös emlékév feladatainak megszervezésére létrehozták a Brunszvik Teréz 250 Emlékbizottságot.
A martonvásári programok nagykövete Miklósa Erika operaénekesnő, míg a bizottsági tagok között szerepel Brunszvik Teréz egyik leszármazottja, Félicie de Gérando is.
A tervek szerint a grófnő születésnapjának hétvégéjére több programot is terveznek: július 26-án a történelmi családok részvételével pikniket tartanak a martonvásári Brunszvik-kastély parkjában, amit másnap szentmise és koszorúzás követ.
Ezzel párhuzamosan július 27-én, vasárnap monodrámát mutatnak be Sárospatakon.
A programokon túl Brunszvik Teréz munkásságáról vándorkiállítással, dokumentumfilm készítésével és a még nem publikált napló részleteinek kiadásával, illetve kisgyermeknevelési konferenciával emlékeznek meg.
A grófnő születésnapja alkalmából több emléktárgyat is terveznek: várhatóan ekkor jelenik meg a Magyar Nemzeti Bank által kibocsátott emlékérme és a Magyar Posta által kiadott emlékbélyeg borítékkal és pecséttel.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
A mai helyzetet bonyolítja, hogy az EU vezetői, hangadói már csak szóban demokraták. Őket már zsebre tette a korrupció. A vezetők, illetve a volt vezetőik közül kevesebb az olyan, aki nem korrumpálódott, mert hogy az Európai Unió intézményeiben nem ritkák a korrupciós botrányok - leplezi le a brüsszeli szélsőséget Homa János.