Hétfőn Rijádban orosz-amerikai tárgyalások lesznek Ukrajnáról - közölte Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója.
Usakov, aki erről szerdán állapodott meg Michael Waltz amerikai nemzetbiztonsági tanácsadóval, elmondta, hogy az orosz felet Grigorij Karaszin, az orosz parlementi felsőház külügyi bizottságának elnöke és Szergej Beszeda, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatójának tanácsadója fogja képviselni.
Az orosz elnöki tanácsadó elmondta, hogy Waltzcal megvitatta az orosz és az amerikai szakértői csoportok találkozójának kérdését, elsősorban a fekete-tengeri hajózás biztonságára vonatkozó amerikai kezdeményezés perspektíváiról.
Emlékeztetett arra, hogy a 2022 júliusában António Guterres ENSZ-főtitkár közreműködésével és részvételével megkötött csomagmegállapodások nem működtek maradéktalanul.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt hangoztatta, hogy Európa militarizálódni kezdett, és "háború pártjává vált".
"A Brüsszelből és az európai fővárosokból érkező jelzések most főképp Európa militarizálásának terveire vonatkoznak, ami egyértelműen ellentétes az orosz és az amerikai elnöknek azzal a szándékával, hogy a békés rendezési folyamatra való áttérés módját keressék. Európa önmaga militarizálásába kezdett, és úgy tűnik, a háború pártjává vált" - fogalmazott.
Peszkov szerint Moszkva nem kapott arra vonatkozó jelzést Brüsszeltől, hogy kész lenne a tárgyalási folyamat megkezdésére.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Ahogy most itthon, úgy Isztambulban is három-négy perc leforgása alatt két gólt kaptunk. Ez azt jelenti, hogy letörünk egy bekapott gólnál. Korábbról nem is emlékszem, hogy történt-e ilyen. Nem szabad vert seregként elkönyvelni a bekapott gólt, elvégre még most is volt hátra hatvan perc.
"Most itt is gyaníthattuk, hogy vannak olyan európai parlamenti képviselők, akiktől nem áll távol a gondolat, hogy a saját hazája ellen dolgozzon" - fűzte hozzá Orbán Viktor.
Veres András megjegyezte: a mai média világában pár másodpercre lehet az emberek figyelmét lekötni, de az Istennel való kapcsolat nem lehet egy pillanatnyi élmény része, az tartós, mély figyelmet igényel.
Bécs városa által idén is felmérés készült az általános és középiskolások között a vallási meggyőződésükről. Az eredmény sokkoló: a diákok többsége ma már muszlim hitű, nem keresztény.