Marie Antoinette francia királyné történetét bemutató tárlat látható a Pozsonyi várban
2025. május 15. 08:35
Marie Antoinette francia királyné történetét bemutató kiállítással bővítette a Pozsonyi várban megtekinthető tárlatai számát a Szlovák Nemzeti Múzeum a versailles-i múzeummal együttműködve.
Az egyébként főként a régió történelméhez kötődő kiállításokat kínáló Pozsonyi várban nemrégiben megnyílt tárlat egy már régebben megtekinthető - a város keltakori emlékeit bemutató - kiállításhoz csatlakozva színesíti a nézőközönséget célzó kínálatot. A Versailles-i Történelmi- és Kastélymúzeummal együttműködve megvalósított tárlat, amely már az első visszajelzések szerint is pozitív nézői fogadtatásra talált, jövő év február végéig látogatható.
A "Marie Antoinette - Bécstől Versailles-ig és egészen a guillotine alá" címet viselő kiállítás a Pozsonyi vár lovagtermében kapott helyet és az ugyancsak szomorú véget ért XVI. Lajos francia király nejének történetét követi végig, főként Marie Antoinette ruháit, bútorait, képeit és más személyes tárgyait bemutatva. A tárlat anyagát részben szlovákiai múzeumoknak erre a célra összeállított kiállítási tárgyai képezik, részben pedig a koprodukciós tárlat létrehozásához segítséget nyújtó francia múzeumból származnak.
A tárlat összeállítói szerint annak egyik különleges tárgya egy Marie Antoinette-ről készült festmény, amelyet csak tavaly, Párizsban sikerült megvásárolnia a szlovák múzeumnak és amelynek érdekessége, hogy a királynét rendhagyó módon nem olyan rokokó stílusú ruhában jeleníti meg, mint a róla készült festmények többsége, hanem egy későbbi időszakban, sokkal visszafogottabb stílusban készült ruhában.
A kiállítás egyedi lehetőséget nyújt beletekinteni az Ausztriában született és Franciaországban kivégzett királyné hétköznapjaiba, aki édesanyja Mária Terézia házasságpolitikájának eredményeképpen alighanem a legismertebb francia királynévá vált - írta a tárlattal kapcsolatban közreadott jelentésében a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. Hozzátették: a kiállítás közben megmutatja azt is, hogy miképpen változott a főúri divat a XVIII. század második felében.
Franciaország 2023-ban kiutasított egy 39 éves üzbég migránst az Emberi Jogok Európai Bíróságának tiltása ellenére. Görögország szintén figyelmen kívül hagyja a Bíróság egyes ítéleteit, amikor a migránsokat Törökországba toloncolja vissza polgárainak védelmére hivatkozva.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
A múlt heti vihar nem múlt el nyomtalanul. A máriaremetei templomkertben egy kidőlt fa darabokra törte a kőkeresztet. A KDNP segítséget nyújtva, a kereszt helyreállítását azonnal vállalta" - tudatta Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár a közösségi oldalán.
Nem sokkal a KDNP-ből való kilépése után Gaal Gergely bejelentette a Merj Magyarország Párt megalakulását. Úgy tűnik, hogy a pártnak létrejött a Veszprém vármegyei szervezete is. Érdekesség, hogy míg a pártot alig követik többen 100 főnél a Facebookon, addig a vármegyei szervezetének már közel 3500 követője van. Mi a turpisság? Az utóbbi oldal a KDNP Balatonfüredi alapszervezetének korábbi Facebook oldala, amit a Merj Magyarországba átpártolt admin szemrebbenés nélkül átnevezett.