Még jelentkezhetnek a települések az ország egyik legnépszerűbb környezetszépítő versenyére
2025. május 15. 11:39
Május 30-ig még nevezhetnek a települések Magyarország egyik legsikeresebb és legnagyobb múltra visszanyúló környezetszépítő versengésére, a Virágos Magyarország versenyre - tudatta a Visit Hungary az MTI-vel csütörtökön.
Kiemelik: a szervezők célja, hogy minél több város és falu tegyen zöldfelületei környezettudatos fejlesztéséért. Az eredeti határidő meghosszabbításával további két hét áll az önkormányzatok rendelkezésére, hogy regisztráljanak. Jelentkezni a pályázat honlapján lehet, a részvétel díjmentes.
A szervezőbizottság, és a Magyar Turisztikai Ügynökség leányvállalata, a Visit Hungary ezúttal is a település mérete szerint 5 kategóriában hirdette meg a versenyt. Emellett tematikus díjakat is kiosztanak: így többek között az Év főtere és fasora elismerést, vagy a Virágzó közösség- és a Virágos városi- és faluséták-díjakat is - írták.
Új kezdeményezésként az idén jelentkező öt legkisebb lélekszámú, 500 fő alatti falu különdíjként klímatűrő virágokat, fákat és cserjéket tartalmazó, nagyértékű ajándékcsomagban részesül.
Ezúttal is számos minisztériumot sikerült megnyerni a fenntartható környezetszépítés ügyének, köztük az Energiaügyi és az Építési és Közlekedési Minisztériumot - utóbbi immár két elismerés odaítélésével is támogatja a versenyt. Mellettük sok szakmai szervezet is értékes díjakat ajánl fel a legnagyszerűbb zöldprojekteket bemutató településeknek.
Az immár 32. alkalommal meghirdetett versenyre regisztrált településeket a szakmai zsűri személyesen keresi fel, ahol a bírálat alkalmával értékelést, szaktanácsokat is kapnak, a Virágos Magyarország ezzel a fenntartható zöldfelület-gazdálkodás személetének erősítéséhez is hozzájárul.
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
Magyarország, mint a világ tíz legnyitottabb gazdaságának egyike nem érdekelt a blokkosodásban, de érdekelt abban, hogy a nemzetközi intézményrendek kommunikációs csatornaként működjenek - rögzítette dr. Latorcai János.
Soltész Miklós a II. Összmagyar Középiskolás Táborban újságíróknak nyilatkozva úgy fogalmazott, a táborban töltött egy hét alatt a fiatalok érezhetik, hogy a nyelv mennyire összeköti őket, érkezzenek akár Észak- vagy Dél-Amerikából, Japánból, Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról vagy az anyaországból.
A versenyzőket, csapatokat és a közönséget többek között új fogadóépület, főépület és főlelátó, valamint kibővített paddock és nagyobb garázsok várják a Hungaroringen, amelyen 40. alkalommal versenyeznek majd az autósport elitkategóriájának résztvevői.