A Honfoglalás 1130. évfordulójára emlékeznek Nyitracsehin
2025. augusztus 24. 11:04
A Szent György Lovagrend emeritus nagypriorja, Csámpai Ottó szervezésében az egyik honfoglaló vezér szobrát avatják a felföldi Nyitracsehin. Az ünnepséggel a Honfoglalás 1130. évfordulójára emlékeznek.
Ukrajna keleti határán egy atomhatalom hadserege sorakozott fel, és állt ott hónapokig, Zelenszkij ekkor csak hergelte Putyint. Mintha akarta volna, hogy elinduljon az orosz támadás. Mintha ez lett volna a – valahonnan kapott – feladata.
Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
A magyar versenyzők nagyszerűen szerepeltek a vasárnap délelőtti, esőáztatta döntős program során a milánói kajak-kenu világbajnokságon, két arany-, valamint egy-egy ezüst- és bronzérmet szereztek.
Fucsovics pályafutása ötödik ATP-fináléjára készülhetett, eddigi mérlege két győzelem és két vereség volt: 2018-ban a genfi, tavaly pedig a bukaresti salakon diadalmaskodott, két keménypályás döntőjét viszont elveszítette 2019-ben Szófiában és 2021-ben Rotterdamban.
Nagy István a Simonyi Károly Általános Iskola felújított épületének átadásán azt mondta, hogy ezeket a célokat szolgálja a Magyar Falu Program is, melynek indulása óta már több mint 1100 milliárd forintot fordított az állam a kistelepülések fejlesztésére.