A fiatal „táncmester”, aki nem menekült a szenvedés elől: Szent Gábor csodálatos élete
Szerző: Gondola
2026. február 4. 20:05
Életpéldája arra tanít, hogy a keresztény vezeklés nem önkínzást jelent, hanem elsősorban a mindennapi kötelességek hűséges, kitartó teljesítését.
Surján László, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) társelnöke cikksorozatában kevésbé ismert szentekről emlékezik meg hónapról hónapra.
Február 27-én Szent Gábor ünnepe is szerepel az egyházi naptárban, akit a szerző a hónap szentjének választott. Szent Gábor, polgári nevén Francesco Possenti, 1838-ban született, világi, életvidám fiatalként élt, szerette a társaságot, a táncot és a figyelmet, mielőtt 18 évesen – családja ellenkezése ellenére – belépett a passzionista rendbe. Fiatalon többször is megfogadta, hogy szerzetes lesz, ám ígéreteit sokáig nem tartotta meg.
Életét családi tragédiák és betegségek kísérték, amelyek egyre mélyebb gondolkodásra késztették az élet mulandóságáról.
Különösen nővére halála volt meghatározó számára, amely után végleg elköteleződött a szerzetesi élet mellett, és felvette a Fájdalmas Szűzről nevezett Gábor nevet. A rendben szigorú körülmények között tanult, kitartóan készült a papszentelésre, ám 24 éves korában, tuberkulózisban elhunyt – teste azóta is romlatlan.
Fiatal halála után sírja zarándokhellyé vált, számos csodát tulajdonítottak közbenjárásának. 1920-ban avatták szentté.
Életpéldája arra tanít, hogy a keresztény vezeklés nem önkínzást jelent, hanem elsősorban a mindennapi kötelességek hűséges, kitartó teljesítését.
