Holtan találtak egy váltókezelőt a körösladányi vasútállomáson
Tragikus eset történt vasárnap hajnalban a Békés vármegyei Körösladány vasútállomásán: a MÁV egyik dolgozóját holtan találták a váltókezelői őrhelyen. Vasárnap reggel a Vésztőről 4 óra 26 perckor induló személyvonat a körösladányi állomás bejárati jelzőjénél kényszerült megállni, mivel nem kapott szabad jelzést – értesült az Index. A vonat személyzete néhány perces várakozást követően gyalog indult a váltókezelői őrhelyhez, hogy kiderítsék a késlekedés okát, azonban a vasúti dolgozók a váltókezelőt az őrhelyen holtan találták.
A vasúttársaság közleménye szerint az eddigi információk alapján nem merült fel idegenkezűség gyanúja, a haláleset pontos körülményeinek feltárására vizsgálat indult. „Munkatársunkra a MÁV-csoport saját halottjaként tekint, és részvétünket fejezzük ki a hozzátartozóknak” – olvasható a közleményben.






