Késsel hadonászott - semlegesítették
Rálőtt egy francia rendőr péntek délután egy férfira, aki késsel hadonászott a párizsi Montparnasse pályaudvaron - közölte a párizsi ügyészség, amely azonnal kizárta a terrortámadást.
A párizsi ügyészség arról kapott tájékoztatást, "hogy legalább egy lövés eldördült a Montparnasse pályaudvaron". Az első elemekből kiderül, hogy egy "családon belüli erőszakról ismert férfi kést rántott, egy rendőr pedig a fegyverét használta, hogy megállítsa" - hangsúlyozta a vádhatóság.
A pályaudvarra a rendőrség hívta ki a mentőket két sebesült emberhez - közölte a rendőrség az AFP hírügynökséggel. A Montparnasse pályaudvar egy részét, amely a francia főváros hat nagy pályaudvara közül az egyik legnagyobb, "megelőző jelleggel" kiürítették - tette hozzá a forrás.
"Biztonsági zónát állítottak fel" - közölte az AFP-vel a SNCF, az állami vasúttársaság szóvivője, hozzátéve, hogy "ennek következtében a vasúti közlekedésben fennakadások vannak".
Az AFP egyik helyszínen tartózkodó fotósa szerint az incidens a pályaudvar peronjainál történt, ahonnan az utasok pánikszerűen távoztak.
Az utasokat a pályaudvar előtti térre evakuálták, ahol több tűzoltóautót és mentőautót lehetett délután látni.
A BFM hírtelevízió a rendőrségre hivatkozva azt közölte, hogy a 44 éves férfi ellen elfogatóparancs volt érvényben, miután megnyegette a volt feleségét és a gyerekeit, hogy megöli őket. Amikor a késsel hadonászót a rendőrség igazoltatni próbálta, ellenállt, majd maga ellen fordította a kést. Az egyik rendőr ezt követően lábon lőtte.
A férfi eztán többször torkon szúrta magát, életveszélyes állapotban kórházba szállították. A másik sebesült egy 53 éves, a peronon tartózkodó utas, aki a lábán sebesült meg a rendőrségi lövéstől, ő nincs életveszélyes állapotban. Őt is kórházban ápolják.
A francia hatóságok tavaly 272 400 családon belüli erőszakos esetet regisztrálták, ami 0,4 százalékos emelkedést jelent 2023-hoz képest. A sértettek túlnyomórészt nők - közölte a belügyminisztérium.
A családon belüli emberölések száma Franciaországban 11 százalékkal nőtt 2023 és 2024 között, tavaly 107 nőt ölt meg a jelenlegi vagy volt párja, ami azt jelenti, hogy minden harmadik nap történt egy ilyen haláleset. Összesen 138 erőszakos halálesetet regisztráltak a párkapcsolatokban tavaly, ebből 31 férfi (plusz 35 százalék év alatt) a belügyminiszter éves jelentése szerint.






