Orbán Viktor: Idén háborúmentes karácsonyunk lesz, de a veszély nem múlt el
Szerző: Gondola
2025. december 23. 05:05
Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 Tények című műsorában adott interjújában azt hangsúlyozta, hogy Magyarország idén háborúmentes karácsonyt ünnepelhet, ugyanakkor szerinte a háborús veszély továbbra is fennáll, és Európa közelebb van a konfliktushoz, mint azt sokan gondolnák.
A kormányfő szerint a háborúellenes rendezvények célja éppen az, hogy bemutassák: zárt ajtók mögött komoly előkészületek zajlanak egy európai háború irányába.
Elmondása szerint az európai vezetők legutóbbi tanácskozásain Oroszország legyőzése került a középpontba, miközben éles ellentét alakult ki az amerikai és az európai politika között. Orbán Viktor úgy fogalmazott:
Donald Trump hivatalba lépése óta békepárti irányt képvisel, míg Európa ezzel szemben önálló háborús lépésekre készül, ami korábban elképzelhetetlen volt a NATO-n belül.
A miniszterelnök szerint sikerült megakadályozni egy német kezdeményezést, amely az orosz devizatartalékok elkobzására irányult volna. Úgy értékelte, hogy ebben döntő szerepet játszott Belgium ellenállása, valamint Olaszország és Franciaország támogatása. Ennek eredményeként – hangsúlyozta – most háborúmentes karácsony lesz, de a kockázat továbbra is fennmarad.
Orbán Viktor bírálta az Európai Unió tervét, amely szerint két év alatt 90 milliárd eurót juttatnának Ukrajnának hitelfelvétellel. Mint mondta,
Magyarország, Szlovákia és Csehország nem vállalta a hitel mögötti garanciát, mert az szerinte 400 milliárd forintos terhet jelentett volna a magyar családoknak.
Kiemelte azt is, hogy Magyarországnak nagyvállalatokon keresztül jelentős gazdasági érdekeltségei vannak Oroszországban.
A miniszterelnök hangsúlyozta: „aki időt nyer, életet nyer”, és bízik abban, hogy az orosz–amerikai tárgyalások sikeresek lesznek. Úgy látja, a nyugati közvéleményben egyre erősödnek a háborúellenes hangok a növekvő gazdasági terhek miatt. Felidézte, hogy
Magyarország mindkét világháborúban súlyos veszteségeket szenvedett, ezért magyar szemmel a háború a lehető legnagyobb tragédia.
Orbán Viktor szerint a következő hónapokban világosan kirajzolódik a béke- és háborúpárti erők közötti választóvonal Európában és Magyarországon is. Állítása szerint a német politika és az Európai Néppárt háborúpárti irányt képvisel, míg a Fidesz–KDNP a béke oldalán áll. Leszögezte:
a nemzeti-polgári-keresztény nem engedi, hogy Magyarországot belesodorják a konfliktusba.
Az interjúban szó esett a gazdaságpolitikai intézkedésekről is: a kormányfő beszélt az új adóintézkedésekről, a családtámogatásokról, a fix kamatozású hitelekről, a 14. havi nyugdíjról és az édesanyák adómentességéről. Kiemelte, hogy
a rezsicsökkentés fenntartásához nemzetközi megállapodásokra volt szükség, és szerinte csak a jelenlegi kormány tudja hosszú távon garantálni az alacsony energiaárakat.
Végül Orbán Viktor személyes hangon szólt a karácsonyról: számára az ünnep legfontosabb eleme a család együttléte és a gyermekkori emlékek. Karácsonyi üzenetében arra biztatta a magyarokat, hogy becsüljék meg mindazt, amit saját életükben és közösségként elértek, mert ezek adják a béke és a jövő alapját.






