család
  • 2022. október 8. 14:47
    A család a nemzet alapja, ezért is építettek ki 2010 óta olyan családtámogatási rendszert, amely minden élethelyzetben segítséget nyújthat a családoknak - jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szombaton a Fejér megyei Dinnyésen.
    Címkék:
  • 2021. szeptember 28. 13:02
    Fülöp Attila az Európa Tanács (ET) magyar elnöksége által szervezett fórumon elmondta, hogy a kormányzat tíz évvel ezelőtt két cél jelölt meg a családközpontú gyermekvédelem érdekében. Az egyik a nevelőszülői hivatás erősítése, a másik pedig az volt, hogy a gyermekvédelem területére az állam mellé segítő szereplőket hívjanak.
  • 2021. június 7. 15:29
    Az egyszülős családok nincsenek egyedül, figyelem, megértés, támogatás és elismerés kell, hogy illesse őket azért, hogy két szülőként állnak helyt - mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn egy, az Egyszülős Központban tartott díjátadón. A rendezvényen „Páratlan Szülő Díjat” adtak át mások mellett gyerekeket egyedül nevelő szülőknek, nagyszülőknek és dédszülőknek.
  • 2021. március 19. 19:39
    A család erőforrás és olyan közösség, ahol az ember megtanulhat boldog lenni - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek péntek este Budapesten, a Ferenc pápa által meghirdetett családok éve megnyitóján.
  • 2021. február 7. 21:53
    Február 7. és 14. között immár tizennegyedik alkalommal rendezik meg a Házasság hete programsorozatot azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a házasság és a család fontosságára.
  • 2021. február 1. 10:34
    Mától emelkedik a minimálbér, ami több mint egymillió embert érint közvetlenül és legalább ennyit közvetve, mert sokak jövedelmét a minimálbér alapján határozzák meg. Emelkedik többek között a családtámogatás is. Nő a gyermekgondozási díj, a diplomás GYED, a gyermekek otthongondozási díja és az első sikeres nyelvvizsga megszerzéséhez nyújtott állami támogatás összege is – hangzott el az M1 Híradójában.
  • 2020. május 1. 23:47
    Hiába a gyertyafényes vacsora, ha a családmenedzsmentben nincs együttműködés – karantén a pszichológus szemével
  • 2020. február 18. 01:08
    A hazánkban tizenharmadszor megrendezett házasság hete programsorozat záró szentmiséjét február 16-án, a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templomban tartották. A liturgiát Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök vezette. Koncelebrált Osztie Zoltán plébános.
  • 2019. szeptember 15. 10:33
    A mozgalmak erősek, és vannak nyugati országok, amelyek kemény politikai nyomást gyakorolnak, hogy a jog megváltoztassa a házasság és a család hagyományos definícióját.
    Címkék:
  • 2019. szeptember 6. 20:42
    Kampány és mozgalom zajlik Nyugat-Európában, melyek szerint a gyermekszüléssel vétenek a nők az ökológia ellen, és minél több ember él a világon, annál rosszabb lesz a helyzet.
  • Javaslat a Korrupcióellenes Munkacsoportnak
    A baloldali politikus ugyanis 2015. szeptember 29-én egy online újságnak az ügyre utalva a következőket mondta: „Amúgy nem azt mondtam, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel. Hanem azt, hogy az SZDSZ is tele van korrupciós ügyekkel. Fontos az az is.” Egészen különleges üzenet ez a veterán politikustól.
  • Csengey Dénes legendája filmalkotásban
    Csengey mint ikon is fontos volt az MDF-nek, farmeröltönyt viselt, hosszú haja, szakálla volt, a fiatalokat vonzotta ezzel a megjelenéssel. Jó párost alkottak 1989. március 15-én a televízió előtt Cserhalmi Györggyel: a színész Kiáltványt olvasott fel Csengey beszéde előtt.
  • Golyófogó helyett – jövendőmondó...
    Valóban, amikor ő és társai színre léptek, az országban még itt állomásoztak a megszálló szovjet csapatok, és neki magának voltak is személyes tapasztalatai arról, milyen következményei vannak annak, ha valaki ellenáll, vagy megpróbálja lebontani azt az embertelen korszakot, melyet a kommunista Magyarország időszakának nevezünk – fogalmaz Bakos Katalin.
  • Energiaforrások: ne kerüljünk cseberből vederbe
    Az energetikai függés problémáját egyidejűleg és úgy kell megoldani, hogy az ne eredményezzen egy másik egyoldalú függést - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke Pozsonyban a V4-es országok parlamenti elnökeinek találkozóján pénteken.
  • A magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz!
    "Ursula von der Leyen és Manfred Weber megerősítenék az EU határvédelmét. Na, ugye! A magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz!" - fogalmazott Orbán Viktor kormányfő.
MTI Hírfelhasználó