Tömeges őrizetbe vételek Lengyelországban egy pedofilhálózat felszámolása során
Szerző: Gondola/MTI
2025. december 4. 11:37
Lengyelországban több mint száz férfit vettek őrizetbe egy kiterjedt rendőrségi akcióban, amely pedofil tartalmak gyártóit és terjesztőit leplezte le.
Rendőrségi akció keretében több mint száz embert vettek őrizetbe Lengyelországban pedofil anyagok internetes terjesztésének gyanúja miatt - közölte csütörtökön a lengyel rendőrség kiberbűnözés elleni központi irodája (CBZC).
A Game Over fedőnevű, a gyermekek szexuális bántalmazását ábrázoló anyagok gyártásában és terjesztésében részt vevő személyeket felderítő akciót november második felében hajtották végre.
A művelet keretében 170 házkutatást tartottak, melyek során 1655 informatikai készüléket foglaltak le. Köztük voltak több mint 600 ezer fájlt tartalmazó adattároló eszközök is. Ezen kívül egyes helyeken kábítószert, lőfegyvereket és lőszert is találtak.
Százkét férfit vettek őrizetbe, akik életkora 18-70 év közötti, és akiket a törvénytelen tartalmú anyagok birtoklásával, terjesztésével és előállításával gyanúsítottak meg.
Közülük kettő esetében nemi erőszak gyanúja is felmerült. Az egyik gyanúsított a pedofil tartalmú anyagok egyik legaktívabb lengyelországi terjesztőjének számít a rendőrség szerint: a 38 éves férfi a szűk családi környezetéből származó gyermeket bántalmazta így.
Egy 46 éves férfi pedig öt olyan gyermekkel szemben követett el visszaéléseket, akik családjaival baráti kapcsolatot ápolt.
A gyanúsítottak közül a bíróság 37-et három hónapos előzetes letartóztatásba helyezett.
A CBZC-nek ez volt a hetedik ilyen jellegű akciója az utóbbi évek során. A hét művelet keretében összesen közel 6,5 ezer házkutatást tartottak, 477 személyt gyanúsítottak meg és 2,5 millió törvénytelen tartalmú fájt foglaltak le.






