Miközben politikai ellenfelét, Vitézi Dávidot lapáttal való agyonveréssel fenyegette meg, kapát nem vett a kezébe öt év alatt a szélsőséges Karácsony Gergely.
Karácsony Gergely saját pártja, a Párbeszéd hangos ugyan, ám ki sem látszik a földből. Amennyiben nem egyedüli ellenzéki jelölt lesz, akkor könnyen megszorulhat Karácsony – elemez Tarlós István.
Az építés négyéves leállításának – ahogy a Lánchíd-felújítás másfél éves késleltetésének is – nem létezik sem szakmailag, sem logikailag alátámasztható magyarázata. Másféle indítéknak kellett lennie – jegyezte meg Tarlós István.
Tarlós István szerint olyan még a világon nem volt, hogy következmények nélkül marad egy főváros csődbevitele. A volt főpolgármester úgy fogalmaz, sosem Karácsony a hibás, hiszen mindig másra mutogat.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
A mai helyzetet bonyolítja, hogy az EU vezetői, hangadói már csak szóban demokraták. Őket már zsebre tette a korrupció. A vezetők, illetve a volt vezetőik közül kevesebb az olyan, aki nem korrumpálódott, mert hogy az Európai Unió intézményeiben nem ritkák a korrupciós botrányok - leplezi le a brüsszeli szélsőséget Homa János.