Végig hazudtak sok évet a gyurcsányi dollárbaloldal szélsőségesei és az Európai Bizottság agyonfizetett politikusai, tudták, hogy amit mondanak, az nem igaz.
2023. április 4. 13:10
Gyurcsányi beismerés: „igen, dolgoztunk azért, hogy az Európai Unió olyan feltételeket támasszon, amelyek lebontják, de legalább meggyengítik az orbáni rendszert" – magyarnemzet.hu
Gyurcsány Ferenc nyilvánosan is beismerte az elmúlt héten egy rádióinterjúban, hogy az Európai Bizottsággal együtt, a teljes magyar dollárbaloldal, hosszú éveken keresztül nyilvánvalóan hazudott abban a kérdésben, hogy Magyarországgal kapcsolatban az európai uniós intézményeknek bármiféle jogi problémái lennének - közölte Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője, aki szerint valójában politikai okokból támadják Magyarországot.
A kormánypárti politikus kedden a jászberényi Déryné Rendezvényházban a helyi Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium Európa Napján tartott előadása utáni sajtótájékoztatón a rádióinterjúban elhangzottakra reagálva azt mondta: Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke nyilvánosan beismerte, hogy hazugság az az állítás a részükről és az Európai Bizottság részéről is, hogy az Európai Uniónak jogi problémái lennének Magyarországgal kapcsolatban, illetve hogy jogi problémák miatt tartanák vissza a Magyarországnak jogszerűen járó európai uniós fejlesztési forrásokat évek óta.
A valóság ezzel szemben az a "gyurcsányi beismerés", hogy az Európai Bizottsággal közösen, a magyar dollárbaloldal politikai okokból támadja Magyarországot - szögezte le.
Hozzátette: a magyar dollárbaloldal európai parlamenti képviselői és a magyar közéletben szerepet vállaló képviselői nyilvánvalóan politikai, hatalmi céloktól vezetve "áskálódnak a saját hazájuk ellen".
A politikus idézte Gyurcsány Ferencet, aki a beismerést jelentő rádióinterjújában kifejtette: "valójában az unió azt mondta, hogy akkor kaptok pénzt, mármint Magyarország, ha fölszámoljátok a NER-t". Deutsch Tamás hozzátette: "csak mindez, ez a politikai követelés, bele van öltöztetve egy ilyen jogi köntösbe".
Deutsch Tamás elmondta: Gyurcsány nyilvános beismerése azt jelenti, "ismét egy gyurcsányi őszödi beszéddel van dolgunk".
Hozzátette: a nyilvános beismerés letagadhatatlanná teszi, hogy évek óta azoknak van igaza, akik azt állítják, hogy a magyar dollárbaloldal minden energiáját azért mozgósítja, hogy a saját hazája ellen dolgozzon. A dollárbaloldal lelepleződése szerinte azt jelenti, hogy azoknak van igazuk, akik azt mondják, hogy semmiféle megalapozott jogi problémája az Európai Uniónak nincsen Magyarországgal kapcsolatban, kizárólag politikai okokból tartják vissza a "jog szerint nekünk járó pénzt".
Közölte: a gyurcsányi beismerés azt is jelenti, hogy aktív szerepet vállaltak a dollárbaloldal politikusai azért, hogy ilyen durva támadások érjék Magyarországot.
Szavai szerint ez nem feltételezés. Ebben az újabb "őszödi beszédében" Gyurcsány Ferenc szó szerint úgy fogalmazott "igen, dolgoztunk azért, hogy az Európai Unió olyan feltételeket támasszon, amelyek lebontják, de legalább meggyengítik az orbáni rendszert" - idézte a Demokratikus Koalíció (DK) elnökét.
Deutsch Tamás kitért arra, hogy tegnap emlékezhettek az egy évvel ezelőtti magyar országgyűlési választásra. A magyar polgárok akkor azt az egyértelmű demokratikus döntést hozták, hogy ismét "elzavarják a dollárbaloldalt", kétharmadnál is nagyobb felhatalmazást adnak a Fidesznek és a KDNP-nek - mondta. A magyar polgároknak ezt a demokratikus döntését sem az európai unió intézményei, sem a baloldal képviselői nem tudják tudomásul venni és egymással együttműködve, politikai okokból azért támadják Magyarországot, hogy a magyar polgároknak a magyar parlamenti választáson hozott demokratikus akaratnyilvánítását felülírják - közölte, hozzátéve: "ez egyszerűen példátlan, ez egyszerűen szégyenteljes eljárás".
A kormánypárti politikus hangsúlyozta: a "gyurcsányi beismerés" számtalan kérdést vet fel, ezeket a kérdéseket a következő napokban, a lehető legalaposabban tisztázni kell.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.