Gyerekek integetnek zászlóval, amikor a Ferenc pápát szállító konvoj elhalad a Dózsa György térnél a budai Várba vezető úton 2023. április 28-án. MTI/Illyés Tibor
Ferenc pápa második magyarországi látogatása mély összhangot jelez Magyarország és a Szentszék között - jelentette ki az Amerikai Katolikus Egyetem (Catholic University of America) teológia professzora a katolikus egyházfő magyarországi látogatása kapcsán a magyar közmédiának helyi idő szerint pénteken.
Chad Pecknold – crux now
Chad Pecknold az összhang részeként említette, hogy mind Ferenc pápa, mind Magyarország határozottan kiáll az ukrajnai konfliktus lezárásának igénye mellett, ahogy összhang mutatkozik a gyermekek védelmének igényét illetően is. Az amerikai professzor hozzátette: a katolikus egyházfő és a magyar politika egyaránt elkötelezett azon eszme mellett, hogy a kereszténység nélkülözhetetlen elem a nemzetek megújulásában.
A Washingtonban működő Amerikai Katolikus Egyetem tanára szerint a katolikus egyházfő amerikai megítélése ellentmondásos, úgy a katolikusok, mint a protestánsok, vagy a politika bal, illetve jobb oldalán állók körében. Ennek okaként azt jelölte meg, hogy Ferenc pápa világos, és az amerikai narratívával ellentétes álláspontot fogalmaz meg sok, az Egyesült Államokat is érintő geopolitikai kérdésben. Ide sorolta a pápa véleményét arról, hogy Kínával a jó kapcsolatok fenntartására kell törekedni, valamint az ukrajnai háború lezárására vonatkozó határozott törekvést. Az egyházfő genderideológiával kapcsolatban kifejtett kritikus véleménye szintén sokak álláspontjával nem egyezik az Egyesült Államokban - tette hozzá Chad Pecknold a közmédiának adott interjúban.
Ferenc pápa vasárnapig tartó apostoli útjáról és a látogatásához kapcsolódó minden nyilvános eseményről beszámol a közmédia szinte valamennyi csatornája. A Duna tévécsatornán, illetve a Kossuth rádióban szombaton és vasárnap is két-két élő közvetítés lesz látható, hallható.
-
„A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
-
Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
-
A két világerő közti, vég nélküli játszma jellemzője, hogy korszakról korszakra módosulnak benne a játékszabályok. Változhatnak a személyek, de az államok általi és az államokon kívüli hatalom, a civilizációszervezés egymással összetéveszthetetlen formái közötti küzdelem folytatódik.
-
Háborúba vezetnék a kontinenst, és ebbe belerángatnák Magyarországot is. Ezért a nagy gazdasági tervek mellett figyelmet és energiát kell szentelni arra, hogy ezeket az erőket "megfékezzük, visszaszorítsuk és letörjük" - hangsúlyozta a kormányfő.
-
"Ez a keret nagy karakterekből áll, emberileg mindenki komoly, nagy formátum. Persze a futball játék, amelyben technikailag és taktikailag is helyt kell állni. Ez a válogatott versenyképes, senki, még Németország sem mondhatja, hogy úgyis legyőz minket" – fogalmazott Rossi.