Kiss-Rigó László Szeged-csanádi püspök (b) beszél a CPAC Magyarország kétnapos konzervatív konferencia megnyitóján a Bálna Budapestben 2023. május 4-én. A Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC) a jobboldal egyik legnagyobb nemzetközi tanácskozása. MTI/Koszticsák Szilárd
A természetes emberi értékrend – Isten, haza, család – képviselői tanácskoznak két napon át a magyarok fővárosában.
Irakli Garibashvili georgiai kormányfő a CPAC Magyarország kétnapos konzervatív konferencia megnyitóján a Bálna Budapestben 2023. május 4-én.
Úgy kell megvalósítani szuverenitásunkat, hogy közben globális együttműködést építsünk
Úgy kell megvalósítani szuverenitásunkat, hogy közben globális együttműködést építsünk - mondta az Alapjogokért Központ főigazgatója a kétnapos CPAC Magyarország konferencia csütörtöki megnyitóján Budapesten.
Szánthó Miklós beszédében a tanácskozás rendeltetésének nevezte, hogy "megvalósítsa a liberálisok rémálmát: a nemzeti erők nemzetközi összefogását".
A konferencia résztvevőit megszólítva azt mondta: "Magyarország e tekintetben azt üzeni Önöknek, hogy jobbra tarts, legyen béke, szabadság és egyetértés!"
A CPAC-konferenciát szervező jogi elemző intézet főigazgatója hangsúlyozta: örömmel és büszkeséggel tölti el, hogy a tavalyi év után második alkalommal rendezik meg Magyarországon a tanácskozást, ez, mint mondta, az egész magyar jobboldali közösség nagy sikere.
Matt Schlapp: az Egyesült Államok akkor lehet sikeres, ha ragaszkodik a valláshoz és a hagyományos értékekhez
Az Egyesült Államok csak akkor lehet sikeres, ha ragaszkodik a valláshoz és hagyományos értékeihez - mondta Matt Schlapp, az Amerikai Konzervatív Unió (ACU) elnöke csütörtökön a budapesti Konzervatív Politikai Akció Konferencián (CPAC Hungary) elhangzott nyitóbeszédében.
Napjainkban az Egyesült Államok gazdasági és kulturális kihívásokkal szembesül - magyarázta Schlapp.
Ilyenkor az a probléma, hogy nemcsak a saját országunk ügyeit szoktuk elszúrni, hanem másokéit is - tette hozzá.
Az amerikaiak csak akkor lehetnek sikeresek, ha a erőt tudnak meríteni a vallásból és a hagyományos értékeikből - hangsúlyozta.
Világhatalomként hamar lejárhat az időnk, ha folyamatosan azon vagyunk, hogy felszámoljuk azokat az alapokat, amelyeken demokráciánk nyugszik - jegyezte meg, hozzáfűzve, hogy a baloldal mindent megtesz annak érdekében, hogy tönkretegye ezeket az alapokat.
Schlapp aláhúzta: ennek ellenére "kitartunk, túlélünk, nem adjuk fel a küzdelmet", és "nem engedjük, hogy tönkretegyék a civilizációt".
Irakli Garibasvili georgiai miniszterelnök nyitóbeszédében kiemelte: az elmúlt években több válság rázta meg a világot, és ezekben a nehéz időkben az univerzális, hagyományos értékek adhatnak erőt.
A kormányfő hangsúlyozta: a világ változik, és soha nem lesz már ugyanaz. A változásokat egyedül nehéz átvészelni, ezért egységre van szükség és együttműködésen alapuló globális konszolidációra, amely egy új és igazságos rendet hozhat létre - tette hozzá.
Irakli Garibasvili szerint ehhez az egységhez az univerzális, hagyományos értékekből meríthetünk erőt, amelyek átszövik kultúránkat, történelmünket és mindennapjainkat. A georgiai miniszterelnök a hitet, a szabadságot, a méltóságot, az igazságot, a családot, a hazát, a polgártársak szeretetét és a jobb jövőben való reményt nevezte meg ilyen értékként.
Garibasvili figyelmeztetett, hogy a gyökértelen embert könnyebb irányítani, és hamis igazságokkal eltéríteni, ezért "ezekben a nehéz időkben legfontosabb fegyvereink az alapvető keresztény családi értékeink".
A kormányfő elmondta: hazája, Georgia egyedi ország, sokszínű kisebbségekkel, amely az elfogadásra és a békés együttélésre épül, és "jogos helye Európában van".
A jobboldal egyik legnagyobb nemzetközi tanácskozását, a Konzervatív Politikai Akció Konferenciát (CPAC Hungary) május 4-én és 5-én rendezik meg Budapesten. A CPAC eredetileg az 1970-es évek óta az amerikai jobboldal éves nagygyűlése, az első európai fórumot tavaly szervezte meg az Alapjogokért Központ a magyar fővárosban.
Kovács Zoltán: napi szintű feladat a hazugságok elleni küzdelem
Napi szintű feladat a hazugságok, torzítások elleni küzdelem - jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kapcsolatokért és kommunikációért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.
Kovács Zoltán a Conservative Political Action Conference (CPAC) elnevezésű kétnapos fórumon szólalt fel, amely az Egyesült Államokban a konzervatív oldal politikai rendezvénye, a republikánus tábor seregszemléje. A csütörtökön kezdődő magyarországi eseményt, a CPAC Hungaryt az Alapjogokért Központ szervezte.
Az angol nyelvű beszélgetés során Kovács Zoltán azt mondta, hogy ha nem küzdenek minden nap a hazugságok ellen, akkor elveszítik a narratívát.
Az államtitkár kiemelte: A merész igazság Magyarországról (The Bold Truth About Hungary) című podcastjének szlogenje, hogy mindig komolyan gondolják, amit mondanak. Vendégeivel szabadon beszélget, így küzd a "progresszív vírussal" szemben a maga konzervatív módján - hangoztatta.
Úgy vélekedett, hogy magyarországi látogatása során egyik legfontosabb beszédét Ferenc pápa a Karmelita kolostorban mondta, ahol a család hagyományáról, az értékekről ejtett szót. Kijelentette: mindenkinek el kellene olvasnia a katolikus egyházfő beszédeit.
Kovács Zoltán megjegyezte, hogy a forradalom eredeti jelentése visszatérés a gyökerekhez.
Jack Posobiec, a Human Events szerkesztője, egyesült államokbeli véleményvezér úgy vélekedett, hogy újságírók hamis információkat terjesztenek azokról, akik az igazságról beszélnek. Olyan cselekedetekkel vádolják például Donald Trump korábbi amerikai elnököt, amilyeneket ők maguk tesznek minden nap - fűzte hozzá.
"Az elme vírusának" nevezte a fősodratú médiában terjedő műsorok tartalmát. A "betegség" veszélyezteti a valós látásmódot - vélekedett. Jack Posobiec kijelentette: a "vírus" miatt az emberek hamis igazságokat kezdenek támogatni, felülírják a realitást.
Az amerikai véleményvezér szerint az Egyesült Államok minden tagállamában is olyan törvényre lenne szükség, mint amilyen Magyarországon akadályozza az ilyen típusú propagandát, védve a gyermekeket.
Jack Posobiec arról is beszélt, hogy egyesek szeretnék újraosztani a tőkét, és nemcsak a pénzügyit, hanem a társadalmit és a politikait is. Próbálják olyanná formálni a valóságot, amilyennek szerintük lennie kellene.
Schmidt Mária: ezúttal Nyugatról törnek nemzetünk szuverenitására és a szabadságunkra
Ezúttal Nyugatról törnek nemzetünk szuverenitására és a szabadságunkra - jelentette ki a Terror Háza Múzeum és a 21. Század Intézet főigazgatója a CPAC Magyarország konferencián, csütörtökön Budapesten.
Schmidt Mária A haza minden előtt elnevezésű panelben arról beszélt, hogy csak a "szovjet időkben tapasztalt erőteljes nyomásgyakorláshoz hasonlítható az az ezúttal Nyugatról jövő egyneműsítő szándék, ami szembe megy a magyar nemzeti identitás fő tartalmával: a szabadsággal és a függetlenséggel".
Magyarországot arra akarják rászorítani, hogy bizonytalan és nehezen behatárolható azonosulási pontokkal váltsa fel nemzeti önazonosságát - közölte a Széchenyi-díjas történész. Azt várják - folytatta - hogy Magyarország "hódoljon be azoknak az újleninista amerikai woke-ok által kitalált ideológiáknak, amelyek nevében civilizálni akarnak minket".
Schmidt Mária szavai szerint az elvárás, hogy nemzeti szolidaritás helyett érjük be a különböző szexuális és faji kisebbségekkel való szolidaritással, adjuk fel kulturális örökségünket és hódoljunk be az egyre szabadsághiányosabb nyugati közbeszéd tabusító gyakorlatának.
A többi között arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyarok meg akarják őrizni a saját kultúrájukat, ragaszkodnak a vallásukhoz, a nyelvükhöz, a gyökereikhez, hagyományaikhoz.
Úgy fogalmazott: "nem tűrjük, ha (.) beleszólnak a magánéletünkbe, a gyermekeink nevelését a saját kezünkben akarjuk tartani, értékrendjüket mi akarjuk meghatározni". A Magyarországon történelme során uralkodó birodalmak eltűntek a történelem süllyesztőjében, mert - mint rámutatott - "ellenálltunk és hűek maradtunk önmagunkhoz".
Paul Gosar, az amerikai kongresszus republikánus tagja, arizonai képviselő felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy Magyarország reménysugárként áll a Nyugat előtt. A baloldali ideológiákat kritizálva úgy értékelt, hogy a woke egy keresztényellenes romboló erő, ami Amerikában már a családokat is megosztja.
Úgy vélekedett, hogy a baloldalon Isten a helyét átvette a gyűlölet és az intolerancia, ezzel szemben pozitív példaként hivatkozott Magyarországra, amely visszautasítja a woke-izmust, közben óvja keresztény örökségét és nemzettudatát.
A panel egyik elemeként Sara Carter, az amerikai Fox News műsorvezetője beszélgetett Shea Bradley-Farrell-lel, az amerikai Counterpoint Institute elnökével, aki a többi között arról szólt, hogy az LMBTQ-ideológia az iskolákban terjed és a kommunizmushoz hasonlóan szembe próbálja fordítani egymással a szülőket és a gyerekeket.
Sara Carter azon felvetésére, miszerint Orbán Viktor miniszterelnököt az amerikai mainstream mediában próbálják lejáratni, Shea Bradley-Farrell úgy reagált, hogy "az nem külpolitika", amit a jelenlegi amerikai adminisztráció csinál. Meglátása szerint három-négy oka van az amerikai vezetés Magyarországhoz való viszonyulására, amelyek között említette, hogy Magyarország nem viszi be az LMBTQ-ideológiát az iskolákba, megadóztatja a nagyvállalatokat. Shea Bradley-Farrell továbbá ezen okok között említette a tömeges bevándorlással kapcsolatos magyar pozíciót is.
Az ukrajnai háborúra térve Shea Bradley-Farrell felidézte: lépten-nyomon azt hallani, hogy a magyar miniszterelnök oroszbarát, mert nem akar szankciókat.
Úgy folytatta: "nem, Magyarország nem oroszbarát, Magyarország pragmatikus". Mint hozzátette, ha Magyarország az Európai Unió szándékait követné, az tönkre tenné a gazdaságát.
-
Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
-
Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
-
A hatóság továbbra is öt áldozatról beszél, noha azt elismerik, hogy negyven sebesült súlyos állapotban van. Új információ, hogy a terroristát majdnem fejbe lőtte egy rendőr.
-
A kormányfő a december végén záruló soros magyar EU-elnökséggel kapcsolatban megjegyezte: a pikírt oldalvágásokat talán megspórolhatják, de "ilyen elszigeteltséget még életemben nem láttam", "itt volt a fél világ", Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseményét rendeztük meg.
-
Hamis adatokat mondanak a német hatóságok a halottak számáról: a térfigyelő kamera felvétele alapján sokan meghaltak Magdeburgban.