A hatvanéves Mourinho a jövőjét firtató kérdésre úgy reagált, minden a csapatról szól, nem róla. Annyit elárult, hogy az együttes vezéregyéniségei is feltették neki ezt a kérdést, nekik konkrét választ adott, de azt nem kívánta most felfedni. Megjegyezte, amikor 2010-ben távozott az Internazionalétól a triplázás után, az teljesen más helyzet volt, most nincs kapcsolatban senkivel.
Utoljára frissítve: 2023. május 30. 19:47
2023. május 30. 19:29
José Mourinho, az olasz AS Roma vezetőedzője (j) a labdarúgó Európa-liga döntője, a spanyol Sevilla - AS Roma mérkőzés előtti napon a budapesti Puskás Arénában 2023. május 30-án. MTI/Illyés Tibor
José Mourinho vezetőedző a jövőjét firtató kérdések elől kitért, mondván minden az AS Roma labdarúgócsapatáról szól, nem pedig róla a Puskás Arénában sorra kerülő szerdai Európa-liga döntő előtt.
"Hosszú út volt, és megérdemelten jutottunk el idáig. Nagyon várjuk ezt a mérkőzést, mert az utóbbi időben ezért dolgoztunk. Rengeteg meccsünk volt az elmúlt időszakban, sok sérülés nehezítette a dolgunkat, erre tekintettel kellett lenni, fél szemmel mindig erre a döntőre figyeltünk" - mondta a portugál szakember a keddi sajtótájékoztatón.
A hatvanéves Mourinho a jövőjét firtató kérdésre úgy reagált, minden a csapatról szól, nem róla. Annyit elárult, hogy az együttes vezéregyéniségei is feltették neki ezt a kérdést, nekik konkrét választ adott, de azt nem kívánta most felfedni. Megjegyezte, amikor 2010-ben távozott az Internazionalétól a triplázás után, az teljesen más helyzet volt, most nincs kapcsolatban senkivel. Később a csapatkapitány Lorenzo Pellegrini úgy fogalmazott, ez egy bizalmas beszélgetés volt, amiről nem akar beszélni, mert csakis a mérkőzéssel akar foglalkozni.
"Nem az edző játszik, az edző a meccs előtt végez hatalmas munkát, az utolsó edzés végén a stáb munkája lezárult. Ülünk majd a padon, és próbálunk segíteni, de a játékosok írhatnak történelmet" - mondta Mourinho, aki szerint nem jelent előnyt, hogy több trófeát nyert kollégájánál, José Luis Mendilibarnál, mert a Sevilla csapatként nyert jóval több trófeát, mint a Roma. - "A Sevilla olyan tapasztalattal rendelkezik az El-ben, amit szinte kisujjból kiráz, nekünk felejthetetlen élmény lesz."
Az utolsó kérdés után Mourinho már majdnem távozott, de az olasz újságírók addig kiabáltak utána Paulo Dybala felől érdeklődve, mígnem annyit válaszolt a tréner, hogy húsz-harminc percet játszhat a világbajnok argentin támadó.
Pellegrini arról beszélt, hogy tudják, mi forog kockán. Szerinte valamennyi játékos elszánt és kicsit izgatott.
"Sosem szabad megelégedni, harcolni kell tovább az életben. Tavaly száz százalékot nyújtottunk, és fantasztikus érzés volt nyerni, ezt szeretnénk újra átélni" - mondta Pellegrini utalva a Konferencia-ligában tavaly aratott diadalra.
A középpályás az ellenfélről úgy vélekedett, azért nyerte meg a korábbi hat döntőjét, mert egyszerűen jó csapat, viszont kijelentette: a riválisnak sem lesz egyszerű dolga. Amikor az AS Roma védekező stílusáról kérdezték, akkor azt válaszolta, mindig törekednek a gólra, de próbálják ellensúlyozni az ellenfelek erényeit, ez pedig eddig jól működött, ezért is játszhatnak a budapesti döntőben.
"Úgy készültünk, ahogy egy döntőre kell. Taktikailag készen állunk. A döntő mindig kicsit más meccs, de megtettünk minden tőlünk telhetőt. Buktatókkal teli út volt, de megérdemelten vagyunk itt" - mondta Gianluca Mancini.
A budapesti döntő, melyet az M4 Sport élőben közvetít, 21 órakor az angol Anthony Taylor sípjelére kezdődik.
Európa-liga - A trófea mellett a BL-indulás a tét a budapesti döntőben
Az AS Roma és a Sevilla számára nem csak a trófea elhódítása lesz a tét a labdarúgó Európa-liga szerdai döntőjében a Puskás Arénában, mivel a győztes helyet kap a Bajnokok Ligája főtábláján.
Az olasz együttes hatodik, míg a spanyol a 11. helyen áll hazája bajnokságában, így a BL-szereplésre egyiknek sincs esélye az utolsó forduló eredményeitől függetlenül, mert ahhoz az első négy között kellett volna végezni. Ráadásul az andalúziai gárda a következő idényben egyáltalán nem szerepelhet nemzetközi sorozatban, ha vereséget szenved a magyar fővárosban, míg a római együttes számára ismét az Európa-liga, vagy rosszabb esetben a Konferencia-liga maradna.
A csapatok formáját szinte lehetetlen megítélni, mert mindkét esetben hetek óta az látszik, hogy kizárólag az Európa-liga számít, annak megnyerése jelentené a szezon megmentését. Ennek megfelelően a Sevilla három, a Roma pedig már nyolc kör óta nyeretlen a La Ligában, illetve a Serie A-ban.
A döntő nagy kérdése, hogy a Sevilla vagy az AS Romát irányító vezetőedző, José Mourinho sikersorozata folytatódik-e tovább. A spanyolok ugyanis hetedszer jutottak a második számú európai kupasorozat fináléjába, az előző hatot mind megnyerték, így csúcstartók az Európa-ligában. A portugál tréner szintén százszázalékos az európai kupafinálékban, korábbi öt döntőjét kivétel nélkül megnyerte: kettőt a BL-ben, egyet-egyet az UEFA Kupában, az Európa-ligában és tavaly az akkor debütáló Konferencia-ligában. A hatvanéves szakember számára a duplázás sem lenne ismeretlen, mivel pályafutása kezdetén az FC Portóval 2003-ban az El jogelődjében, az UEFA Kupában, majd egy évvel később a BL-ben diadalmaskodott, most hasonló bravúrra készül a Farkasok kispadján.
Összességében mindkét csapat döntőbe jutása meglepetés volt, de a Sevilla klasszisai az idény legfontosabb részében lendültek formába, míg az idény során rendre sérülésektől tizedelt rómaiak annak örülhetnek, hogy olyan vezéregyéniségeik, mint Paulo Dybala és Chris Smalling a döntőre felépültek. A Sevilla vezetősége a tragikus szezonkezdés után előbb októberben Julen Lopetegui, majd márciusban Jorge Sampaoli munkáját köszönte meg, de aztán José Luis Mendilibar irányításával nemcsak simán biztosította bennmaradását a csapat, hanem döntőbe jutott a kedvenc sorozatában, amihez elengedhetetlen volt a védekezés javulása.
A rómaiak menetelésében szintén a José Mourinho védjegyének számító remek védekezés játszotta a kulcsszerepet. A Roma - a Sevillához hasonlóan - öt egyenes kieséses meccsén nem kapott gólt. Támadásban viszont sok esetben kifejezetten elképzelés nélküli futballt nyújtott a római gárda, amikor Paulo Dybala nem volt bevethető. Az argentin válogatottal világbajnok támadó hetek óta bokasérüléssel bajlódik, így az együttes legutóbbi nyolc találkozójából csak kétszer lépett pályára, akkor is csupán csereként. Az szinte biztosra vehető, hogy kilencven percet nem bír végig, ezért nagy kérdés, hogy kezdőként kap-e helyet az AS Romában, vagy meccs közben áll majd be, ahogy április eleje óta mindig.
A Sevillából viszont mindenképpen hiányozni fog egy világbajnok, mivel a védő Marcos Acunát kiállították az elődöntő visszavágóján. Rajta kívül mindenki más bevethető. A Románál két védő, Rick Karsdorp és Marash Kumbulla hiányzik, de egyikük sem tölt be meghatározó szerepet a kiváló hátsó alakzatban.
Ami fontosabb a rómaiak számára, hogy Dybala és Smalling mellett a szintén sérüléssel bajlódó Rui Patricio, Lorenzo Pellegrini és Nemanja Matic is valószínűleg vállalja a játékot, az esetükben az a kérdés, mennyit bírnak majd játszani.
A döntőbe jutott csapatok, a Sevilla (balról) és az AS Roma molinói a labdarúgó Európa-liga másnapi döntőjéhez kapcsolódóan rendezett szurkolói fesztiválon a budapesti Hősök terén 2023. május 30-án. MTI/Lakatos Péter
A budapesti döntő, melyet az M4 Sport élőben közvetít, 21 órakor az angol Anthony Taylor sípjelére kezdődik.
Az új Puskás Arénában ez lesz a második európai kupafinálé. A Sevillának nincs innen jó emléke, mivel 2020-ban az európai Szuperkupa-mérkőzésen hosszabbításban 2-1-re kikapott a Bayern Münchentől.
A várható kezdőcsapatok az európai szövetség honlapja szerint:
Sevilla:
Bounou - Jesús Navas, Badé, Gudelj, Alex Telles - Fernando, Rakitic - Ocampos, Óliver Torres, Bryan Gil - en-Nesziri
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Keresztény Európát akarunk, mert hisszük, csak ennek van jövője - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a fejújított Tihanyi Bencés Apátság és a Szent Kristóf zarándokház átadó ünnepségén pénteken.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.