national geographic

„A kommunizmust valamiféle ellen-kapitalizmusnak értelmezni végzetes tévedés” – rögzíti Bogár László közgazdász professzor. Őt kédezte a Gondola.

– Professzor úr, a kora kapitalizmus „konstruktőrei" rájöttek arra, hogy a zárt szakrális paraszti társadalom, a földművesség és a kézművesség (céhek) hagyományos szerveződési formái, mivel kizárják a profit létezését, ezzel lehetetlenné tették volna a kapitalizmusnak mint végzetes parazita szerveződési módnak a létrejöttét. Paraziták a Római Birodalomban is voltak, mi pörgette föl a „fejlődést"? Egyáltalán, tudjuk azt, hogy pontosan miként lesz az élősködő?

– A parazitizmus elég titokzatos jelenség, hisz mindig csak „utólag” jöhet létre az élővilágban, mert először ki kell alakulnia annak, amin aztán élősködni tud a parazita. Szóval először még minden rendben van, ám egyszer csak megjelenik a parazita és élősködni kezd az addig „normálisan” működő rendszeren. Sokféle elmélet van arról, hogy mi is történik ilyenkor és főként, hogy miért. Kétségtelen, parazitának lenni mindig sokkal kényelmesebb és „energiatakarékosabb”, mint a „normál” tápláléklánc rendszerébe betagozódni. Elképzelhető, hogy ez az összefüggés mint kísértés állandóan jelen van, de nem mindig alakul ki e kísértésből a parazitizmus. Ha a tradicionális rend kohéziója elég erős ahhoz, hogy csírájában elfojtson minden parazitizmust, akkor az nem tud megjelenni. A kapitalizmusnak mint élősködő szerveződési módnak a lehetséges kialakulási mechanizmusát egy rendkívül leegyszerűsített modell írja le: The tragedy of commons” (Közlegelők tragédiája). Ennek a lényege az, hogy van egy tradicionális faluközösség, összesen tíz család, és minden család egy tehenet hajt be a közlegelőre, akik aztán este tejet adnak a családnak. Ám egyszer csak megjelenik a kísértés, és az egyik gazda két tehenet kezd behajtani. Úgy okoskodik, hogy a többieknél ez csak 10%-os hozamcsökkenést jelent, de neki két ilyen tehene lévén 80%-os lesz a haszon növekedés. Csak hogy ezzel elkezdődik a rend eróziója, és bármelyik gazda elkezdhet hasonló parazitává válni, és a rendszer káoszba süllyed, összeomlik a közlegelő. Nem véletlen, hogy itt is egy tradicionális körülmények között élő faluközösség tragikus felbomlásnak lehetünk tanúi. Az a szép új globál-világ, amiben ma élünk (hát élet ez?! válaszolta a szovjet katona és kiugrott az ablakon) már minden szinten tragédiába süllyedő közlegelő. Egyszerre pusztítja el a külső természetet ökológiai tragédiaként és a belső természetet szellemi összeomlásként. Valóban, a Római Birodalom, legalább is a császárkori Róma is egy ilyen globális kapitalizmuskísérlet volt, és egy fél évezred alatt fel is számolta magát, hisz a parazita (sáskahad) ha mindent elpusztít maga körül, akkor ő maga is éhen hal. A bölcs parazita azonban igyekszik annyit „visszahagyni”, hogy így a rendszerben maradjon annyi életerő, hogy a kifoszthatóság állapotába újra és újra visszahozza magát. (Etetni is kell a birkát, ha nyírni akarjuk.) Ezért akár hosszabb ideig is fennállhat, és közben lehetnek nagyon összeomlás közeli állapotok, de aztán visszatérések is. Nem véletlen, hogy a globális kapitalizmus mint élősködő szerveződési mód ciklikus válságai során nagyon közel kerülhet az önfelszámoláshoz, de eddig valahogy mindig ki tudott keveredni ezekből a krízisekből. Ám ez semmit nem változtat zsákutcás jellegén. Csak sajnos most már parazitizmusának patologikus degenerált mintázatai mélyen beevődtek az emberi lét alapvető szerveződési szintjeibe, így nincs semmiféle koherens elképzelés valami alternatív létszerveződési mód létrehozására. Róma egyébként a komplexitás csapdára is példa és arra, hogy technológia nélkül is lehet sikeres egy darabig egy globális kapitalizmuskísérlet, de mások a buktatói a technológiának és az anélkül élősködő rendnek. Egy valami biztos, a kapitalizmus parazita létmód, és ezen semmi nem tud változtatni. A profit nem összeegyeztető a földi élet legmélyebb ontológiai logikájával, így vagy ő pusztítja el a földi életet, vagy a földi élet lesz erősebb és az pusztítja el ezt az élősködő létmódot. Én inkább az utóbbit valószínűsítem

– A világzsarnokság főellensége a tradíció. Elpusztításával legalább százötven évig bajlódtak Nyugat-Európában a kapitalizmus „rendszergazdái” és ezt a hibát Keleten már nem akarták újra elkövetni, ezért találták ki a kommunizmust, mert az 15 év alatt véres péppé darált minden hagyományt, a hagyományt őrizni akarókkal együtt. Ezért hagyták „megtörténni” a bolsevik „forradalmat” és annak meglehetősen „érdes” hagyományfelszámoló „szigorát”. A körmeneteket bekényszeríttették a templomok falai közé, ám énekszó és tánc köszöntötte május elsejét. Ehhez a romboláshoz kollaboránsok is kínálkoztak. Ezek utódai ma nem rubelt, hanem dollárt kapnak a további romboláshoz. Mi kell leleplezésükhöz? Egyáltalán le tudjuk leplezni?

– Nem kell őket leleplezni, hisz ők maguk tesznek meg leplezetlenül mindent annak érdekében, hogy senkiben ne nagyon legyen kétség afelől, hogy „kik voltak és mit akartak”. (Csak a fiatal olvasók kedvéért teszem hozzá, hogy ez volt a címe Kádárék hírhedt „fehér könyvének”, ami 1956-ot próbálta „értelmezni”. Ócska hazugsággyűjtemény volt, de el kell ismerni, a címe telitalálat. Mindig ezt a kérdést kell feltennünk: kik voltak és mit akartak?) A hetvenes évek egyik alapvicce volt az, amely azt a kérdést tette fel, hogy mi a szocializmus, és az volt rá a válasz, hogy a kapitalizmusból a kapitalizmusba vezető út legkegyetlenebb szakasza. Soha nem fogjuk megtudni, hogy ki is a szerzője az ilyen filozófiai miniatűröknek, de húsz évvel a történések előtt ilyen pontosan összefoglalni a történelmi lényeget, nos ez vagy zseniális előrelátás, vagy a létmód „nem létező” urainak előzetes kiszivárogtatása. A magyar társadalom iszonyú árat fizetett az elmúlt évszázadok során azért, mert nem ismerte fel az újabb és újabb álruhákban érkező ügynökhálózatot, akik a világparazita számára készítették elő a terepet, valami világmegváltó ideológiával. Tudjuk, merjük, tesszük – hirdették például 1990-ben, és a magyar társadalom a saját bőrén tanulhatta meg, hogy mit is jelent számára az, ha ők „teszik” azt, ami a „szakmájuk” már legalább háromezer éve. De mostanában, legalább is a négyévenként menetrendszerűen ismétlődő kétharmadok mintha azt jeleznék, hogy a választók többsége számára már nem nagyon kell őket leleplezni. Hála Istenek ezt ők maguk teszik meg nap mint nap. Orbán Viktor több évtizedes uralkodásának tehát groteszk módon éppen „ők” a legfőbb elősegítői. Elég egy pillantást vetni rájuk, ahhoz, hogy a választó úgy vélje, na jó, akkor már inkább Fidesz. Persze azért nem árt halkan hozzátenni, hogy a Fidesz mint egy zseniálisan felépített és professzionálisan üzemeltetett nagyon „nagykoalíció” mellett van azért egy rejtett globális nagykoalíció is Orbán Viktor mögött. Létezik ugyanis a globális hatalmi térnek néhány olyan eleme is, amely inkább hajlana a bölcs parazita létstratégiájának a követésére. Kissinger és Netanjhu például nem azonos Soros Györggyel, és a német globális tőkestruktúrák is kicsit „árnyaltabban” látják a világ helyzetét, plusz e rejtett globális nagykoalíció harmadik eleme, az amerikai globális tőkestruktúrák fehér, konzervatív termelőtőkései sem mindenben követnék a világot irányító planetáris parazita brutális diktatúráját. Ám nyíltan aligha mernének fellépni, sőt ez a különös „nagykoalíciójuk” sem jöhetett volna létre, ha nincs „valaki”, akinek a kezébe mindhárman szívesen adják az általuk használni nem nagyon mert globális „megafont”. És ez a „valaki” nem más, mint Orbán Viktor, aki egy köztes európai állam vezetőjeként e kettős (lokális és globális) nagykoalíció „szóvivőjeként” visszavonhatatlanul globális hatalmi szereplővé vált. Ehhez persze nem akármilyen tudás, bátorság és kitartás kell, a dolog kockázatairól és mellékhatásairól nem is beszélve. Mert azt már tudjuk, mi lesz, de hogy addig mi lesz, azt nem.

Bogár László – mandiner

– Az Oroszországot bekebelező és vazallusként perifériájává tevő Kína mint globális birodalom sokkal hasznosabb eszköze lesz a birodalom-kiválasztó főhatalomnak, mint az elmúlt hatszáz év során, amikor bármelyik világbirodalom bábu volt. Kína sok ezer éves kultúra, régebbi a birodalom-kiválasztó főhatalomnál is. Miből sejthetjük, hogy nem törik bele a háttérhatalom bicskája? Egyáltalán ismerjük-e Kína valóságos arcát, és a főhatalom lényegét?

– Ezek a kérdések az emberiség számára az elmúlt néhány ezer év legsúlyosabb kihívását jelenítik meg, és egyelőre nincs válasz rájuk. Egyelőre csak azt látjuk, hogy a lassan évszázados uralma végére érő amerikai birodalom éppen rituális öngyilkosságot követ el, hisz ahelyett, hogy két fő riválisát, Kínát és Oroszországot egymással szembe állítaná, ami létének alapja volna, láthatólag mindent megtesz annak érdekében, hogy Oroszországot beolvassza Kínába, és ezzel ő maga hozza létre előzékenyen az őt felváltó hetedik birodalmat a portugálok, spanyolok, hollandok, franciák, angolok és Amerika után. Mindez csak azzal magyarázható, hogy a globális hatalmi rend harmadik szintje (az első a nemzetállami szint, a második a mindenkori globális birodalom szintje, ami ma még Amerika) vagyis a globális birodalomkiválasztó hatalom elkezdte az amerikai birodalom felszámolását, és ezzel az Oroszországot és aztán fokozatosan Európát is vazallusállamává tevő Kínai Birodalom „beiktatását”. Kissinger pekingi útja már e beiktatásnak volt a szimbolikus első lépése. Hogy ki is valójában Kína és ez a lépés milyen módon alakítja át a globális birodalomkiválasztó hatalmat és annak parazita létmódját, azt egyelőre nem is sejthetjük. És azért nem, mert valóságos tudások szívós és szorgalmas felhalmozása helyett mi magunk is a globális valóságipari művek szellemi ketrecében sínylődtünk, de most valami változóban van. Az előttünk álló évszázad mélyebb és alapvetőbb változásokat hoz majd, mint az elmúlt háromezer év összes változása együttvéve. Ha nem kiszolgáltatott bábfigurák, hanem saját létünk értőn cselekvő meghatározói akarunk lenni, akkor ehhez méltó szellemi teljesítményt kell nyújtanunk. Hinnünk kell, hogy sikerülni fog.

Molnár Pál