A Három Tenger Kezdeményezés (3SI) a gazdasági kapcsolatok, a tágabb régión belüli hatékony összeköttetés elősegítése érdekében jött létre - mutatott rá Novák Katalin.
2023. szeptember 6. 18:44
Novák Katalin köztársasági elnök (első sor, j8) a Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozóján a bukaresti Cotroceni-palotában 2023. szeptember 6-án. Mellette Edgars Rinkevics lett (j7), Maia Sandu moldovai elnök (j6), Markéta Pakarová Adamová, a cseh képviselőház elnöke (j5), Julia Szviridenko ukrán miniszterelnök-helyettes (j4), Nusrat Ghani brit államminiszter (j3), valamint Zuzana Caputová szlovák (k), Gitanas Nauseda litván (b5), Klaus Johannis román (b4), Andrzej Duda lengyel (b3), Alexander Van der Bellen osztrák elnök (b2) és Alar Karis észt államfő (b). MTI/Bruzák Noémi
Magyarország ad otthont 2025-ben a Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozónak és üzleti fórumnak - jelentette be Novák Katalin köztársasági elnök szerdán Bukarestben.
Az államfő a Három Tenger Kezdeményezés (3SI) csúcstalálkozóján közölte, hogy az ukrajnai háború árnyékában is fontos a térség gazdasági együttműködése, emellett üdvözölte a közös nyilatkozatot és annak Ukrajnára vonatkozó megfogalmazásait.
Emlékeztetett arra: az elmúlt évben kétszer is járt Kijevben és hangsúlyozta, hogy Magyarország kiáll Ukrajna területi integritása mellett, elítéli az orosz agressziót és legfontosabb célnak a béke elérését tekinti.
A Három Tenger Kezdeményezés (3SI) a gazdasági kapcsolatok, a tágabb régión belüli hatékony összeköttetés elősegítése érdekében jött létre - mutatott rá Novák Katalin.
Az államfő üdvözölte Görögország csatlakozását a 3SI-hez, de ugyanilyen fontosnak tartja a nyugat-balkáni országok felkarolását a kezdeményezésen keresztül. A köztársasági elnök a hat nyugat-balkáni ország felé történő fokozatos nyitást részesítené előnyben, mivel az észak-déli összeköttetés nem ér véget a határainknál - hangsúlyozta.
A köztársasági elnök a versenyképességhez szükséges népességnövekedés fontosságára is felhívta a figyelmet, majd emlékeztette a csúcstalálkozó résztvevőit a Budapesti Demográfiai Csúcs elnevezésű fórumra, amelyet szeptember 14-én és 15-én rendeznek a magyar fővárosban.
A Három Tenger Kezdeményezés az Adriai-, a Balti- és a Fekete-tenger között fekvő 12 ország, az Európai Unió tagállamainak közös kezdeményezése a régió kereskedelmi kapcsolatainak a kiterjesztése érdekében. Az együttműködésben Ausztria, Bulgária, Csehország, Észtország, Horvátország, Magyarország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Románia, Szlovákia és Szlovénia vesz részt. A találkozón elfogadott megállapodás szerint a 3SI Görögországgal bővül.
Felszólalása után Novák Katalin kétoldalú megbeszélést folytatott Gitanas Nauseda litván elnökkel, Litvánia 2024-ben a Három Tenger Kezdeményezés házigazdája lesz.
A csúcstalálkozót megelőzően Novák Katalin köztársasági elnök Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével találkozott.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
"Van egy ukránbarát egykori altábornagy, ahogy egyébként a szakzsargon hívja, fennáll a gyanúja annak is, hogy be van ütve az ukránokhoz, tehát hogy ukrán titkosszolgálati kapcsolatai lehetnek, ez az ő esetében külön vizsgálatot érdemelne" - fogalmazott Kocsis Máté.
A borünnep ökológiai lábnyomának csökkentése érdekében 2022 óta kizárólag üvegpohárban lehet kínálni a borokat. A fesztivál emblémájával ellátott nagyobb pohár a rendezvény után az otthoni pohárgyűjtemény díszévé válhat. A kisebb űrtartalmú, Szeged címeres poharat pedig akár vissza is lehet váltani a nap végén. A választék idén kiegészül egy százdarabos limitált szériával is.
Soltész Miklós a helyi sokac népcsoport megújult olvasóköri székházának átadásán azt mondta: Magyarországon és a Kárpát-medencében a nemzetiségek azzal együtt képesek a békés együttélésre, hogy közöttük a történelem során sokszor próbáltak kívülről békétlenséget szítani.