Az USA és az EU viszonya egy idő óta már a birodalom-provincia típusú mintázat alapján működik, a jelenlegi brüsszeli vezetés többsége mint Washington helytartósági hálózata veszi át és teljesíti is a parancsokat – jellemzi az atlanti viszonyokat Galló Béla.
2023. november 6. 22:57
theindependent.co.uk
A védelmi minisztérium közleménye az Ukrajnának nyújtott amerikai katonai segítséget a nemzetbiztonságba való “okos befektetésnek” nevezi, ami egyben erősíti az amerikai védelmi ipart, és munkahelyeket teremt az amerikai emberek számára. Galló Béla politológusnak tett föl kérdéseket a Gondola.
– Galló úr, az USA védelmi minisztériuma most egy az egyben, nyíltan elismerte, hogy kifejezetten gazdasági érdek az ukrajnai háború folytatása. Miért tudjuk, hogy ebből az infantilis önleleplezésből nem lesz botrány?
– Azt, hogy a háborúkat gazdasági érdekek – is – motiválják, nem az amerikai védelmi minisztériumtól tudjuk. „Önleleplezésükben” tehát nem nóvum, hanem birodalmi magabiztosság, hogy ne mondjam (mondom) öntelt cinizmus nyilvánul meg. Az, hogy nekik még ezt is szabad.
Nem elég, hogy ebben a háborúban kizárólag az ukránok vére folyik – na persze „a demokráciáért és a szabadságért” –, ráadásul ez még „okos befektetés” is, amire méltán lehetnek büszkék. Hogy ez botrány? Ugyan! Ki merne ebből a progresszívek táborában botrányt csinálni? Az Európai Unió? Hiszen ők ez ügyben még az amerikaiaknál is militánsabbak… Aki pedig netán mégis szót emelne, azt kiközösítik, az minimum „populista”. Ukrajnának kellene végre már a saját érdekeit képviselve megszólalnia. Akkor Washingtonban a védelmi minisztériumnak nehezebb kommunikációs feladata lenne.
– Frank Zappa USA-rocker már évtizedekkel ezelőtt kimondta: „A politika a hadiipar szórakoztató üzletága.” Csak korrupció, vagy annál több: zsarolás erőlteti rá Brüsszelre az USA hadiiparának kiszolgálását, miért?
– Valóban nehéz megmondani, ki kit csóvál: meddig tart a kutya, és honnan kezdődik a farka. A hadiipar és a politika viszonya mindig konkrét elemzés tárgya kell, hogy legyen, de Zappa hipotézise nem rossz kiindulópont…
Brüsszel nyilvánvalóan korrupt, ez a működésmódja, de zsarolni momentán aligha kell. Az USA és az EU viszonya egy idő óta már a birodalom-provincia típusú mintázat alapján működik, a jelenlegi brüsszeli vezetés többsége mint Washington helytartósági hálózata veszi át és teljesíti is a parancsokat. Zsarolniuk csak azokat a renitens európai nemzeti politikusokat muszáj, akik hisznek még Európában, a nemzeti demokráciák okos és egyenjogú, önálló – szuverén – szövetségében. Az ilyeneket minden eszközzel meg kell rendszabályozni, miként azt mi is testközelből tapasztalhatjuk.
– Ha már az USA minisztériuma beismeri, hogy a háború folytatását: napi több száz ukrán és orosz katona megölését „okos befektetésnek” tartja, akkor az elborult brüsszeli politikusoknak legalább a sleppje miért nem szól nekik, hogy hagyják abba a magasztos szempontokra való hivatkozást, mert az USA színt vallott, s ezzel nevetségessé tette őket?
– Csak ismételni tudom a fentieket. Azt hiszem, az európai közvéleményben nem tudatosult még eléggé az említett birodalom-provincia mintázat, s mindaz, ami ezzel jár. Washington és Brüsszel nem is akarja, hogy tudatosuljon, s hacsak jövőre az esedékes választásokon nem lesz változás a vezető posztokon, ez alighanem így is marad, sőt tovább romlik a helyzet. Persze mindig lehetnek váratlan fejlemények: sem az amerikai, sem az európai társadalmak tűrőképessége nem feszíthető a végletekig.
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
Orbán Viktor elmondta: lezárult az Otthon Start Program társadalmi vitája és a beérkezett javaslatok alapján szerdán véglegesítették a fix 3 százalékos otthonteremtési hitelt. Egy új javaslatot is tárgyalt a kormány, egy új támogatási formáról, amit a közszolgálatban dolgozóknak indítanak. A támogatás összevonható lesz az Otthon Start Hitellel - jelezte.
"Magyarország a tökéletes példa arra, hogy amikor azt kértük, próbáljanak meg gondoskodni az ide látogató szurkolók és közösség jobb kiszolgálásáról, a kormányzat és a promóter válasza is az volt, hogy oké, csináljuk. A megfelelő időben szánták el magukat a munkálatokra, így az idén megcsodálhatjuk ennek az eredményét, amelyhez ezúton is szeretnék gratulálni" - mondta Stefano Domenicali.
Bakondi György elmondta, azon túl, hogy az ország a szerb határ őrizetében a magyar emberek biztonságát szolgáló rendészeti intézkedéseket tesz, hosszú ideje küld az észak-macedón-szerb határra magyar rendőri erőket.