Száz év alatt a progresszívek óriási mértékben regrediáltak.
2023. november 18. 22:03
1923. november elsején a Népszava szerkesztőségi cikkben elemezte az ország helyzetét. A cikk maga nem érné meg a fáradságot, hogy előbányásszuk, de ha egybevetjük a mai baloldali ellenzék dolgaival, figyelemre méltó párhuzamot figyelhetünk meg.
Kezdjük a címmel: „Bethlen – mehet.” Ugye emlékeztet az „Orbán, takarodj!” kiabálásra.
Nehéz lehet józan ésszel úgy írni a múlt század húszas éveiről, hogy ne ismernénk el a bethleni konszolidáció páratlan sikerét. Miután Apponyi – nem ok nélkül – kijelentette, hogy halálra ítéltek bennünket, Bethlen és kormánya hozzálátott az újraélesztéshez.
Nem volt diadalmenet, de mégis életet lehelt az országba, s nemcsak lyukakat tömött be, hanem valós építkezés kezdődött, gondolok például a tanyasi iskolákra és a kultúrára, Klebelsberg máig utolérhetetlen munkásságára.
A Népszava ebből semmit nem látott. Igaz, nem is várt semmit, mert alkalmatlannak tartotta a kormányt, hogy olyan politikát diktáljon, ami megfelel a demokrácia követelményeinek. Ugye ismerős? A maiak is folyton a demokráciát kérik számon, most is, mint elődeik, jogfosztásról beszélnek.
Íme egy akár Hadházy ajkára való kijelentés: Bethlen semmi más, mint egy rosszul sikerült Tisza-imitátor (Tisza helyett Putyint mondanak a méltatlan utódok), akinek célja legelsősorban és mindenekfölött az, hogy uralmon maradhasson. Ezt is van alkalmunk legalább hetente hallani.
A Népszava országbolondításról csevegett, és a politikai kuruzslást emlegette. Ez legalább egy sikeres szófordulat, Antall tudott ilyeneket mondani, például, amikor a politikai Mikiegeret emlegette.
Ezután a cikk a reménybeli külföldi kölcsön kérdésével foglalkozott. A kifosztott, adósságban úszó országban ennek szükségességét ép ésszel nem lehet tagadni. A Népszava is csak szőrmentén tettette ezt. Bethlen félrevezette a közvéleményt, harsogták, Orbán hazudik, zengik a mai utódok. A Népszava szerint az általa idézőjelbe tett „országmentő” kölcsönt csak mélyreható politikai változások esetén kaphatjuk meg. Helyben vagyunk. A szakirodalom szerint akkor a feltételek gazdaság, pénzügyi lépések voltak, például a független Nemzeti Bank létrehozása. A Népszava Beneš szavaira hivatkozott, de a kölcsönt nem a csehek adták, tehát Beneš nem nekünk, hanem a maga közönségének beszélt.
Egyébként az országba áramló pénz hiányával való riogatás sem ismeretlen a mai olvasónak, de a régiek védelmében el kell mondanom, hogy tudtommal közülük nem volt senki, aki lépéseket tett volna a kölcsön megakadályozására.
A mai méltatlan utódok pedig nemcsak akadályozzák a nekünk nem kölcsönbe, hanem ténylegesen járó összegek megérkezését, hanem még büszkék is rá.
A húszas évek szociáldemokratái azt állították, hogy a kormány a külföldi kölcsön ügyében bebizonyította szánalmas tehetetlenségét. Ezzel szemben kisebb-nagyobb kölcsönök folyamatosan érkeztek az országba, de ez a vita a valós hatású, az ún. stabilizációs kölcsönről szól, ami a Népszövetség bábáskodásával 307 millió aranykorona értékben néhány hónap múlva meg is érkezett az országba.
Ismét azt állapítom meg, hogy nincs új a nap alatt, hacsak a baloldal hatalmas nívócsökkenését nem tekintjük valami újnak. Száz év alatt a progresszívek óriási mértékben regrediáltak.
Nem az a lényeges, hogy a holland polgárok hogyan szavaznak. Hanem az, hogy az úgynevezett brüsszeli politikusok elégedettek-e a demokrácia megnyilvánulásával. Ez önmagában mutatja, hogy bohózattá züllött az Európai Unió. Ugyan nem küldtek tankokat tagállamokba, mint a Kreml tette 1956-ban és 68-ban – még. De zavarja őket a nép, a lakosság.
A magyar kultúra kimeríthetetlen kincsesbánya. Egy emberi életpálya kevés ahhoz, hogy a legfényesebb kincseket is fölfedezzük, és hagyjuk, hogy hassanak ránk, hogy valódi, nemes élményeket adjanak, melyek gazdagítanak, erősítenek, szépségekkel töltenek fel bennünket.
„Fehéreket jöttünk gyilkolni!” – felkiáltással rontottak tucatnyian az ünneplő tömegre. Tizenhét fiatalt szurkáltak össze, többen súlyosan megsérültek, egy fiú pedig meghalt.
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára köszöntőjében az elmúlt években készült legjelentősebb templomnak nevezte a kis kápolnát, amely Budapest tetejéről néz le és világít rá a nemzet fővárosára.
Egykor Gutenberg világában éltünk, ma pedig Zuckenbergében - hangzott el. Talán még soha nem volt akkora kommunikációs szakadék a generációk között, mint napjainkban.
Nem az a lényeges, hogy a holland polgárok hogyan szavaznak. Hanem az, hogy az úgynevezett brüsszeli politikusok elégedettek-e a demokrácia megnyilvánulásával. Ez önmagában mutatja, hogy bohózattá züllött az Európai Unió. Ugyan nem küldtek tankokat tagállamokba, mint a Kreml tette 1956-ban és 68-ban – még. De zavarja őket a nép, a lakosság.
A magyar kultúra kimeríthetetlen kincsesbánya. Egy emberi életpálya kevés ahhoz, hogy a legfényesebb kincseket is fölfedezzük, és hagyjuk, hogy hassanak ránk, hogy valódi, nemes élményeket adjanak, melyek gazdagítanak, erősítenek, szépségekkel töltenek fel bennünket.
