Államfőnk az Erasmus+-ról tárgyalt az EB-elnökkel
Sok nehéz kérdést kellett megvitatnunk Ursula von der Leyennel - írta a köztársasági elnök. Hozzátette, hogy a megbeszélés középpontjában a magyar fiatalok és az Erasmus+ program állt.
2024. január 16. 19:48

A Sándor-palota által közreadott képen Novák Katalin köztársasági elnök (b) kétoldalú tárgyalása Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével a Világgazdasági Fórum 54. találkozóján Davosban 2024. január 16-án. MTI/Sándor-palota

Novák Katalin az Európai Bizottság elnökével folytatott megbeszélést a davosi Világgazdasági Fórumon. A köztársasági elnök a találkozóról közösségi oldalán számolt be kedden.

Sok nehéz kérdést kellett megvitatnunk Ursula von der Leyennel - írta a köztársasági elnök. Hozzátette, hogy a megbeszélés középpontjában a magyar fiatalok és az Erasmus+ program állt.
   
Novák Katalin úgy fogalmazott: "bízom benne, hogy a magyar hallgatókat a továbbiakban sem fosztják meg a külföldi tanulás adta lehetőségektől."
   
Az államfő szerda reggel részt vesz a Defending Europe's United Front című panelbeszélgetésen - közölte az MTI-vel a Sándor-palota. A panelbeszélgetés témája az európai védelmi együttműködés és a NATO-bővítés.
   
A magyar államfő mellett Andrzej Duda lengyel elnök, Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz politikai aktivista, a 2020-as elnökválasztás jelöltje és Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök is részt vesz a panelbeszélgetésen. Az esemény moderátora Roula Khalaf, a Financial Times című brit lap szerkesztője lesz.
 

MTI
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
MTI Hírfelhasználó