Nagyboldogasszony-templom
Soltész Miklós köszönetet mondott mindazoknak, akik a templomért létrejött összefogásban részt vettek. Sok ember munkája kellett ahhoz, hogy a kivitelezés magas színvonalon megvalósuljon - fűzte hozzá.
2024. január 31. 22:07

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszédet mond a felújított Nagyboldogasszony-templom átadásán Tamásiban 2024. január 31-én. A felújítást a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 548 millió forinttal támogatta, a barokk orgonát 38 millió forintos magánadományból állították helyre. A kivitelezés közben a templomhajóban feltárták az 1725-ben elhunyt Győri Mátyásnak, Tamási első plébánosának sírját. MTI/Kiss Dániel

Átadták a felújított Nagyboldogasszony-templomot szerdán Tamásiban, az ebből az alkalomból tartott szentmise előtt a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára Hirt Ferencre, a Fidesz 2018-ban elhunyt országgyűlési képviselőjére emlékezett.

Soltész Miklós azt mondta, aki ismerte Hirt Ferencet, tudja, kerekesszékben élve, súlyos betegen milyen szenvedésen ment át. "Azt is tudjuk", hogy mit tett Tamási és a környező települések közösségeiért - tette hozzá.
   
Az államtitkár azt kérte az egyházközségtől, hogy a templommal együtt felújított plébániahivatal közösségi termét a néhai képviselőről nevezzék el.
   
"Ha valaki a közösségért annyit vállalt, mint ő, akkor megérdemli, hogy halála után is a közösséget tudja szolgálni" - mondta.
   
Felidézte: Hirt Ferenc búcsúztatásán határozták el, hogy elkészítik a leromlott állapotú templom és környezete felújításának tervét.
   
Soltész Miklós köszönetet mondott mindazoknak, akik a templomért létrejött összefogásban részt vettek. Sok ember munkája kellett ahhoz, hogy a kivitelezés magas színvonalon megvalósuljon - fűzte hozzá.
   
Az 1735 és 1745 között épült barokk stílusú műemlék templomot Felföldi László pécsi megyés püspök áldotta meg. Az áldás előtt a többi között arról beszélt, a helyiek büszkék lehetnek arra, hogy meg tudták valósítani a templom felújítását. Úgy fogalmazott, reméli, hogy "szívében is megújul a közösség".
   
Csibi Imre plébános az MTI-nek elmondta, a 2022 őszén kezdődött és 2023 végén befejeződött munka során kicserélték a templom villamosenergia-hálózatát, új padlózatot kapott az épület, újrafestették a falait, restaurálták ornamentikáját. Megújult a toronysisak, és - egyebek mellett - energiatakarékos kültéri világítást építettek ki.
 
A kivitelezés közben a templomhajóban feltárták a sírját Tamási első plébánosának, az 1725-ben elhunyt Győri Mátyásnak, emlékére táblát helyeztek el a templom falán.
   
A felújítást a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 548 millió forinttal támogatta, a szintén barokk orgonát 38 millió forintos magánadományból állították helyre.

MTI
  • Nobel-díjas írók nevetségessé tétele
    „A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
  • Bűnözők a törvényhozásban
    Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
  • Pintér Sándorral egyeztetett Szentkirályi Alexandra
    Karácsony Gergely nem gondoskodik a hajléktalanhelyzet megoldásáról. Emiatt egyre több helyen használhatatlanná válnak a közterek, a járművek, az aluljárók azért, mert mások életvitelszerűen ott tartózkodnak – leplezte le a jelenlegi városvezetőt Szentkirályi Alexandra.
  • Vallásos könnyűzene
    Az egyházi könnyűzene a hatvanas-hetvenes években Sillye Jenő vezetésével indult el Magyarországon, és akkor a tiltott kategóriába tartozott, ezért az egyházi zenekarok mind felszerelésben, mind lehetőségeikben háttérbe voltak szorítva, támogatást nem kaptak. Soltész Miklós hozzátette: a helyzet 2019-ben változott radikálisan, amikor a kormány úgy döntött, hogy a Kárpát-medencén belül segíti a vallásos könnyűzenei együtteseket.
  • A világ legnagyobb hadgyakorlata zajlik hazánkban
    Tóth Máté kiemelte, hogy a Magyar Honvédség Role 2-es moduláris, 50-60 fős személyzettel működő tábori kórházában - a harctérhez közel - már olyan ellátást kaphatnak a sebesültek, hogy onnan az Országos Mentőszolgálat segítségével az állami ellátóhelyekre szállíthatók.
MTI Hírfelhasználó