Vágott kép eredetije: magyarnemzet

Franciaországban az elnököt választják, aki kijelöli a miniszterelnököt, Németországban a kancellár jut pozícióba választások alapján, s ő javasolja az államelnököt. Kiszelly Zoltánnak, a Századvég politikai elemzési igazgatójának tett föl kérdéseket a Gondola.

– Igazgató úr, hazánkban már 1990-ben eldőlt, hogy nem elnöki köztársaság leszünk, mi pártokra szavazunk, és a győztes adja a miniszterelnököt. Mégis időnként felüti fejét az a javaslat, hogy az elnököt is a nép válassza. Európában miért tartózkodnak ilyen megoldástól az államok?

– Az államok berendezkedése tükrözi történelmi fejlődésüket, ezért sincsen egységes elnöki modell. Magyarország ezer évig királyság volt, ám az uralkodó és a kormányzó szerepe idővel gyengült és a kormánytöbbségre támaszkodó miniszterelnök emelkedett ki a politikai döntéshozás centrumaként. A rendszerváltás átmenetében ezt hagyta jóvá — még ha csak kis többséggel is — a négyigenes népszavazás. A politikai intézményrendszert egységben kell nézni, ezt rögzíti az alkotmány, vagy alaptörvény, ahol a három fő intézmény (államfő, törvényhozás és a kormány) egymáshoz való viszonyát pontosan meghatározzák és onnantól már nem lehet az egyik, vagy a másik elembe “piszkálni”. Ez olyan, mint a pókháló, ha az egyik részéhez nyúlunk, az egész elkezd rezegni, vagyis ha az egyik intézményen változtatunk, az egészet újra kell tervezni.

Az államfő szerepére három fő modell ismert: Szlovákiában és Ausztriában közvetlenül választják ugyan az elnököt, de a magyarhoz hasonlóan “gyenge” jogkörrel. Romániában, Francia- és Lengyelországban is közvetlenül választják az elnököt, de csak akkor van igazai hatalma, ha az őt jelölő pártnak a parlamentben többsége van. Ezt nevezik délelnöki rendszernek. A harmadik modell az amerikai, ahol — elektorok közbeiktatásával — a nép választ elnököt, akinek erős jogköre van. Azért nem árt, ha a Képviselőházban és a Szenátusban a saját pártjának van többsége, mivel előbbi a költségvetés, utóbbi a nemzetközi szerződések és kinevezések terén számít meghatározónak. Az USA-ban az elnöki ciklus felénél tartott választásokon gyakran fordul a kocka, és az elnökválasztáson szerzett törvényhozási többség elolvad, így az elnöknek kompromisszumokat kell hoznia.
Európában nagyon ritkán módosítanak az állami intézményrendszeren, és akkor sem az egyik-másik intézménybe buzerálnak bele, hanem az egészet újragondolják, mint de Gaulle 1957-ben, vagy térségünkben a demokratikus átmenet idején.

– Noha ebből a szempontból képzett politikusok jöttek most elő azzal a javaslattal, hogy az elnököt is a nép válassza, nem szégyellték ezt a gyerekes indítványt tenni. Ők is tudják, hogy lehetetlent kérnek, mégis sulykolják, miért?

– Gyurcsány Ferenc jó taktikai érzékkel akar ismét az egész dollárbaloldal élére állni, pontosabban meg akarja őrizni saját és pártja ellenzéki vezető szerepét, amit most éppen Donáth Anna kezd ki azzal, hogy a lengyel modellt akarja itthon megvalósítani, ami veszélyes a DK-ra. Márki-Zay ugyanis 2021 őszén eljátszotta az “ellenzékváltó” politikust, és az előválasztás második fordulójára 180 ezer új szavazót mozgósított Dobrev Klára ellen. Meg is lett az eredménye.
A Momentum most hasonlóval próbálkozik: Ők lennének az “újak”, míg a DK-MSZP a “régiek”, azt remélve, hogy az “ellenzékváltás” elbábozásával a DK fölé tudnak nőni. Érthető, ha pártelnökként Gyurcsány ezt meg akarja akadályozni és egy olyan témával rukkol elő, amelyet ő kezdeményez és amely mögé be tudja sorolni a többi pártot. Ha a Momentum is beáll mögé, Donáth Anna duplán bukik: pártelnökként és a lengyel recept megvalósítójaként.
A közvetlen elnökválasztás felvetése önmagában nem több egy politikai kommunikációs akciónál, egy újabb aláírásgyűjtéstől és adatbázis-építésnél, amivel a dollárbaloldal egymással rivalizáló pártjai élnek.

Kiszelly Zoltán – gondola

– Valaha emelhető-e társadalmunk képzettségi szintje olyan magasra, hogy ezzel az infantilis javaslattal már ne merjenek előállni szélsőségesek?

– Szerintem a magyarok átlátnak a szitán és érzik, hogy a közvetlen elnökválasztás követelése egy átfogó intézményreform és valós társadalmi igény nélkül nem több egy hatalomtechnikai akciónál, amivel a baloldali politikusok néhány hétig napirendre tudnak kerülni.