Díszőreink a Sándor-palota előtt – honvedelem.hu

Franciaországban az elnököt választják, aki kijelöli a miniszterelnököt, Németországban a kancellár jut pozícióba választok alapján, s ő jelöli ki az államelnököt. Galló Béla politológust kérdezte a Gondola.

– Hazánkban már 1990-ben eldőlt, hogy nem elnöki köztársaság leszünk, mi pártokra szavazunk, és a győztes adja a miniszterelnököt. Mégis időnként felüti fejét a dilettáns javaslat, hogy az elnököt is a nép válassza. Európában miért tartózkodnak ilyen megoldástól az államok?

– Az államszerkezet mindig történeti-kulturális hagyományok, illetve alkalom adta, aktuális politikai szituációk függvénye. Mind a prezidenciális rendszer (erre tényleg jó példa Franciaország), mind a reprezentatív szerepkörre redukált államfői funkció elvileg működőképes. Utóbbinak különböző (gyenge, középerős, stb.) fokozatai vannak az egyes országokban. Minél stabilabb, beágyazottabb egy-egy állam a saját funkcionális hagyományaiba, annál nehezebb az államfői pozíciót megváltoztatni. Nálunk a rendszerváltoztatásnak a „létező szocializmus” Elnöki Tanácsának szerepét kellett valami klasszikusabb megoldással felváltania, ám ezt a problémát korántsem az 1945-ben megszakadt-megszakított korábbi hagyományok, hanem az aktuálpolitikai ellenzéki kívánalmak alapján oldották meg az új szereplők. Szerintük akkor Pozsgay Imre megválasztását kellett a közvetlen elnökválasztás leszavaztatásával megakadályozniuk, mert vélelmük szerint Pozsgay államelnöksége a pártállam átmentését jelentette volna. (Ne firtassuk most, igazuk volt-e.) A közvetlenül a nép által posztra emelt köztársasági elnök lehetősége ezzel talonba került. Most bukkant fel újra, és ezúttal is akut pártpolitikai szempontok miatt. A gyenge, alternatíva-képtelen „baloldali” ellenzék, felrúgva az elmúlt évtizedek gyakorlatát, megint a közvetlen államfőválasztáshoz térne vissza, s Novák Katalin lemondását kihasználva, saját pillanatnyi pozícióit erősítené. De az nem megy, hogy a legfőbb állami méltóság megválasztását mindig a saját pillanatnyi érdekünkhöz igazítsuk. Mellesleg ez ma csupán kommunikációs manőver, minimális politikai sansza sincsen (Pozsgaynak erre nagyságrendekkel több esélye volt).

– Noha ebből a szempontból képzett politikusok jöttek most elő azzal a dilettáns javaslattal, hogy az elnököt is a nép válassza, nem szégyellték ezt a gyerekes indítványt tenni. Ők is tudják, hogy lehetetlent kérnek, mégis sulykolják, miért?

– Tudják, mégis teszik, ám ez nem véletlen. Az igazi, veszélyes ellenzék ma az ország határain kívül található, az pénzeli és irányítja harmatgyenge belső „kollégáit”. Amit az elmúlt hónapokban, években látunk, az a globális főáramú atlantista erők precízen egyeztetett stratégiája a jelenlegi szuverenista magyar kormány megfojtására. Trump, számukra lidércnyomásos elnöksége óta, ezek az erők pontosan tudják, hogy a szuverenistákat – kiváltképp, ha képességesek - mindig mindenütt víz alá kell nyomni. Ne nevezzük ezt összeesküvésnek, hívjuk „csak” taktikailag is összehangolt stratégiai érdekegyeztetésnek. Szándékuk a magyar folyamatok – finoman szólva – befolyásolására a lengyel kormányváltás után még tovább erősödött és fel is gyorsult. A fojtóhurkot lehetőleg még az idén szeretnék szorosabbra húzni, mert ki tudja, mit hoz majd a nyár eleji európai parlamenti, illetve a novemberi amerikai elnökválasztás. Lehet széna, lehet szalma is. (Személyes véleményem, hogy Trump újraválasztását a main-stream minden eszközzel próbálja majd megakadályozni, és ezek az eszközök az USÁ-ban, mint tudjuk, igen széleskörűek…) Arról nem beszélve, hogy júniustól Magyarország fél évre komoly uniós pozícióba kerül, s evvel Orbán brüsszeli mozgástere mindenképpen tágulhat. Jobb, ha ez idő tájt inkább a belügyekkel lesz elfoglalva. Nem bizonyítható, hogy a kegyelmi ügyet kintről tárazták be (van ám politikai hülyeség alanyi jogon is…), de az korántsem véletlen, - és ebben már a kintről nyomást gyakorló hölgyek-urak sem passzívak -, hogy miként, milyen ritmusban, milyen rájátszásokkal igyekeznek az ügyet kihasználni. A taktika, hogy a Fideszt belülről, magukat konzervatívnak nevező aktorok révén kell összekuszálni, már Márki-Zay jól dotált felbukkan(tat)ásánál világosan kitűnt, most pedig Magyar Péter úr hirtelen fellépése vet fel hasonszőrű gondolatokat. A Fidesznek bizonyára vannak kibeszéletlen belső (ha tetszik, a gazdasági érdekkörök vetélkedéséből fakadó problémái), de hogy ezt épp egy nemzetközileg sok tekintetben döntő év elején dobják a placcra, az aligha lehet véletlen. Ami itt zajlik most, az egy nagyban folyó, nemzetközi hátterű politikai játszma.

Galló Béla – xxiszazadintezet.hu

– Valaha emelhető-e társadalmunk képzettségi szintje olyan magasra, hogy ezzel az infantilis javaslattal már ne merjenek előállni szélsőségesek?

– Mindenekelőtt jobban kellene tudatosítani, hogy a sokat emlegetett globalizáció a politikában azt jelenti: a változások még inkább – minden eddiginél jobban - nemzetközi tényektől, tényezőktől függenek. Az úgynevezett nagypolitikában nincsenek elszigetelt történések, még ha ezt mismásolásokkal, szóvirágokkal vagy éppenséggel fake news-okkal igyekeznek is rejteni, s manipulálni. Minden komolyabb változtatási szándék mögött keresd a nemzetközi összefüggést! Ebben az értelemben a mi elnökválasztásunk mikéntje csak részletkérdés, a nagyhangú ellenzék pedig csupán statiszta, genetikusan gyenge szereplő a játszmában.  

Molnár Pál