A woke-rögeszme elporlasztása
A magyar kormány a konzervatív értékeket védi példásan, és olyan erkölcsi vezetést alakított ki, amiről az egész Nyugat példát vehet - hangsúlyozta Julio Ariza.
2024. április 26. 22:28

A fontolva haladók találkoztak a magyarok fővárosában – facebook

A woke-ideológia felszámolásának lehetőségéről és a konzervatív összefogás jövőjéről beszéltek a Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC Magyarország) péntek délutáni felszólalói, kiemelt figyelmet szentelve a dél-amerikai országokat érintő kihívásoknak.

José Antonio Kast volt chilei elnökjelölt, a Republikánus Párt korábbi elnöke azt mondta, hogy Chilét jelenleg olyan progresszív kormány vezeti, amely egy "woke elnök" irányításával két év alatt szegénységbe taszított egy virágzó nemzetet. Meglátása szerint eredményeket csak kellően bátor, eltökélt, erőskezű, küldetéstudattal rendelkező vezetők érhetnek el. Reményét fejezte ki, hogy két év múlva már Chile elnökeként vehet részt a következő rendezvényen, olyan országot irányítva, amely megérdemli, hogy végre leszámoljon a woke-ideológiával a politikában.
   

Agustín Romo argentin digitálismédia-guru, Javier Milei elnök kampánytanácsadója beszédében kijelentette: a nyugati hatalmakat jelenleg olyan vezetők irányítják, akik nem a szabadság pártján állnak. Elmondása szerint Javier Milei jelöltként szembeszállt a politikai elittel és meggyőzte a lakosságot arról, hogy az állam bűnszervezetté alakult át. Javier Milei kormánya azokat védi, akik dolgoznak, ellentétben azokkal, akik saját magukat és kiváltságaikat féltik - tette hozzá, hangsúlyozva, hogy egy kis csoport is képes szembeszállni a politikai elittel, ha az igazság az ő oldalukon áll. Megerősítette az argentin vezetés eltökélt szándékát a kábítószer-kereskedelem elleni harc folytatására és azon intézmények "kiiktatására", amelyek ideológiai befolyás alá vetnék az argentin népet.
   
Farkas Vajk, az Alapjogokért Központ madridi irodavezetője a woke-izmus kihívásairól folytatott kerekasztal-beszélgetésen Julio Arizát, a spanyol Toro Tv tulajdonosát, María Fernanda Cabalt, a kolumbiai szenátus tagját, Gustavo Leitét, a paraguay-i szenátus tagját és Jorge Martin Fríast, a spanyol Fundación Disenso elnökét kérdezte a woke-ideológia Dél-Amerikában tapasztalt kihívásairól.
   
A beszélgetésen Jorge Martin Frías kijelentette, hogy a jogállam ellenségei a woke-izmust a kommunizmus álcájaként felhasználva egyre nehezebb helyzetbe hozzák ellenfeleiket. Szól arról, hogy a kontinensen még mindig a drogkereskedő rezsimek okozzák a legtöbb fájdalmat a társadalomnak.
   
María Fernanda Cabal rámutatott, hogy Dél-Amerika országaihoz hasonlóan Kolumbiában is a drogkereskedelem tartja fent a rendszert, olyan szövetségesekkel együttműködve, mint például Irán. Meglátása szerint Javier Milei példáját követve lehetne véget vetni "a szocialista rémálomnak" a kontinens többi országában. Kiemelte továbbá, hogy Kolumbia többi között a Magyarországtól is tanulhat, amely megszenvedte a kommunizmust, ma élvezi a szabadkereskedelem nyújtotta előnyöket és Európa egyik legjobban teljesítő országává vált.
   
Julio Ariza, a konzervatívok hovatartozás-érzésének fontosságára hívta fel a figyelmet, ebben - tette hozzá - kulcsfontosságú szerepet játszik a média.

Elmondása szerint a woke-ideológia morálisan rombolja le a meghódítandó társadalmakat, ez történik most Spanyolországban. A magyar kormány a konzervatív értékeket védi példásan, és olyan erkölcsi vezetést alakított ki, amiről az egész Nyugat példát vehet - hangsúlyozta.
   
Gustavo Leite arról beszélt, hogy az együttműködés álcája mögött az országba bevonuló NGO-k a paraguayi alkotmányt támadják genderpropagandájukkal. Paraguay egy mélyen gyökeredző hagyományokkal rendelkező keresztény ország, az NGO-k törekvéseinek megakadályozásával Paraguay továbbra is a család szeretetének szigete maradhat - emelte ki. Lati-Amerika csaknem hétszázmilliós lakosságának többsége konzervatív, de a sikerhez meglátása szerint a médiában is gerillaharcot kell folytatni, amelyben segítséget nyújthatnak az európai konzervatívok.
   
Martin Helme, az észt Konzervatív Néppárt elnöke beszédében kitért arra, hogy a konzervatívokkal szembenálló erők legyőzéséhez jobb tervre és erősebb összefogásra van szükség. Meglátása szerint a konzervatívoknak erősebb nyomást kell helyezniük az elnyomó intézményekre és emberekre országaik megmentéséért. "Ebben a harcban nincsenek szabályok, a legitimitás a mi oldalunkon áll, az emberek minket támogatnak" - hangoztatta, hozzátéve, hogy a konzervatívok ennek alapján győzhetik le ellenfeleiket.
 

MTI
Címkék:
  • Fekete hattyú
    Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
  • Bandung árnyékában
    Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
  • Kilencéves áldozata is van a terrorgázolásnak
    A hatóság továbbra is öt áldozatról beszél, noha azt elismerik, hogy negyven sebesült súlyos állapotban van. Új információ, hogy a terroristát majdnem fejbe lőtte egy rendőr.
  • Sikeres magyar EU-elnökségen vagyunk túl
    A kormányfő a december végén záruló soros magyar EU-elnökséggel kapcsolatban megjegyezte: a pikírt oldalvágásokat talán megspórolhatják, de "ilyen elszigeteltséget még életemben nem láttam", "itt volt a fél világ", Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseményét rendeztük meg.
  • 50 éves Merkel-kedvenc a tömeggyilkos
    Hamis adatokat mondanak a német hatóságok a halottak számáról: a térfigyelő kamera felvétele alapján sokan meghaltak Magdeburgban.
MTI Hírfelhasználó