A nemzeti függetlenség megőrzése, a józan ész uralkodóvá tétele és a szélsőbal elleni küzdelem a hazafias politikusok célja az Európai Parlamentben is.
Utoljára frissítve: 2024. december 6. 09:47
2024. december 6. 09:26
Hölvényi György a hazafias politikusok budapesti tanácskozásán – fb
Közös munka Budapesten! A Patriots for Europe frakció kihelyezett ülésén tartott nyitóbeszédemben elmondhattam: frakciónk a nemzeti szuverenitás, a józan ész és a radikális baloldali ideológiák elleni harc akarata alapján jött létre – rögzítette Hölvényi György kereszténydemokrata európai parlamenti képviselő közösségi oldalán.
A hazafias európai politikusok a magyarok fővárosában – fb
Meg szeretnénk tartani Európát olyan Európának, amelyben felnőttünk, és amelyben a jövő nemzedékei is biztonságban nőhetnek fel. Készek vagyunk egy erős Európát építeni, és együtt dolgozni a hagyományos értékekért, amelyek valójában nemcsak hagyományos, hanem örök értékek is – tette világossá a KDNP politikusa.
A Földön található hatalmas mennyiségű víz halmazállapot-változásainak köszönhetően működik a Föld-légkör rendszerben egy olyan természetes önszabályozó mechanizmus, amelynek a hatására kialakul a fizikailag lehetséges maximális üvegházhatás, amely tovább már nem növelhető, akármennyi széndioxidot bocsátunk ki.
A jól szervezett globális pánikkeltés zavartalanul folyik, amelynek a hatására, főleg a nyugati világban, megjelent egy nálunk még alig ismert új fogalom a pszichiátriai szaknyelvben, nevezetesen a klímadepresszió.
A sportember útjának utolsó napjait a fáradtság mellett törött hüvelykujja, valamint az élelmiszer-raktárának kiürülése is nehezítette, de a kedvező időjárásnak köszönhetően gyorsabban tudott haladni.
Óriási tempóban futotta meg az első két kanyart és a célegyenesben ellentmondást nem tűrően, egyértelmű előnnyel vágott be az egyes pályára. Onnan egészen az utolsó kanyarig magabiztosan vezette a mezőnyt, a célegyenesre fordulva viszont láthatóan besavasodott, a lengyel sprinter pedig ráfutott, de megelőzni nem tudta.
Németországban föladják az adósságfék szabályát, mert ez a pénz nincs meg, ezt most hitelként föl kell venni. Ennek az a következménye az Európai Unióra nézve, hogy várhatóan akkor a 3 százalékos hiánycél szabályát az EU is át fogja törni - jelentette ki a magyar kormányfő.