Jeszenyin - facebook

Ágoston Magdolna, történész, főiskolai tanár, 1997-ben, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán alapította a Szláv Történeti és Filológiai Társaságot. Akkor vállalta ezt a feladatot, ennek a szakmai, együttműködési fórumnak a létrehozását, amikor már nem volt kiemelkedően finanszírozott mindaz, ami az orosz és szláv kultúrához, történelemhez, művészethez, irodalomhoz kapcsolódik. Tőle Szabó Tünde vette át az elnöki tisztet, aki ma már az irodalomtudomány, az orosz irodalom akadémiai doktora, a Pécsi Egyetem professzora. Sikeresen folytatja a szervező, közösségteremtő, szakmai munkát, a Társaság értékes könnysorozatának kiadását is.

A Társaság fő célja: „politikai elkötelezettség nélkül alkotó együttműködés a szláv népek nyelve, irodalma, történelme és kultúrája iránt érdeklődő, illetve az e területekkel hivatásszerűen foglalkozó tanárok, szakemberek között. (…) A szláv népek történetének, kulturális értékeinek, nyelvének és irodalmának kutatása, e kutatások segítése, az e tudományterületekkel kapcsolatos értékek közvetítése...”

Az alkotó, művelődő, ismeretterjesztő együttműködésben, szakmai kutatásban, kultúraközvetítésben kimondatlanul is érvényesül Németh László „tejtestvérek” metaforájának, eszméjének inspirációja: a szomszédnépekkel való sorsközösség tudatosítása. A „tejtestvérek” jelentéstartalma a történelmi tér-időben, hatalomváltások közepette módosult, a lényege azonban változatlan. Németh erkölcsi példaadást vállalt. A harmincas évek elején a kulturális közeledés szükségességét nevezetes esszékben hirdette. Tejtestvérek (1932), Összehasonlító népköltészettan (1933), Egy folyóirat terve (1933). A „tejtestvérek” eszme legteljesebb, gyakorlati értelmezését a Krleža Adyról (1940), Híd a Dráván, Most punte, silta (1940) Ezek az esszék a Kisebbségben négy könyvre tagolt, kétkötetes kiadásának IV. könyvében is megjelentek.

Ady a közép-európai sorsközösséget tudatosította. Bartók a népek testvérré-válásának eszméjét hirdette. József Attila a „rendezni végre közös dolgainkat” igényét fogalmazta meg...

A klasszikus Mittel-Europa a hagyományos, földrajzi és kulturális értelemben vett Közép-Európát jelenti. A Zwischen-Europa – „Köztes-Európa” megnevezés pedig azt a tőle több szempontból eltérő, gyakran hatalom- és területváltó, „köztes” Európa, amely földrajzi, politikai és kulturális szempontból is a centrumtól távolabb, a Nyugat és Kelet közötti határvidéken helyezkedik el.

Németh László „tejtestvérek” eszméje szellemi, kulturális „hídépítő koncepció” ma is megvalósításra vár. A közép-kelet-európai küldetéstudat némethi alapelve: „A megismerés: megértés; a megértés: szeretet.”

Két háború közötti, rendkívül fontos felismerése: „Mi, Duna-népek, ott tartunk, ahol a háború előtt: itt élünk egy sorsközösségben, egymásról mit sem tudva. Igazán itt az ideje, hogy megismerjük tejtestvéreinket, akikkel egy sors száraz emlőjét szoptuk… A megismerés: megértés, a megértés: szeretet.” Abban a „néma tejtestvériségben” hitt, melyet „nem a politika csinált s a politika sem szaggathat el.” A közép-kelet-európaiság léthelyzetünk, végzet, de esély is”. A „tejtestvérek” eszme adottság és utópia: a történelem erkölcsi ellenereje: „A mi hivatásunk épp az, hogy Németország és Oroszország közt egy nemzetek fölötti belátást képviseljünk.

A Szláv Történeti és Filológiai Társaság égisze alatt számos konferencia jött létre. Közülük is kiemelkedik „Az ortodox kereszténység és kultúra” című tanácskozás. „Tejtestvéreink” Jézus-hívő, Mária-tisztelő népek, kultúrájuk alapvetően keresztény. A Mária-tiszteletnek különös jelentősége van a közép-kelet-európai népek életében. Eleink „Jézus, Mária” nevét hívták segítségül a bajban. Nekik adtak hálát az örömben. Ha útra indultak, nagy dologba fogtak „Jézus, Mária szent nevében” tették. Ránk, magyarokra, a Patróna Hungariae, a Boldogasszony kultusza karakteresen jellemző.

A horvátok köszöntésükben is együtt üdvözlik Jézust és a Szűzanyát: Hvaljen Isus i Marija (Dicsértessék Jézus és Mária). A szlovákokra a Fájdalmas Anya megkülönböztetett tisztelete jellemző. (Protestáns testvéreinkkel is közös a Jézus-hi. Ők is ezt imádkozzák a Krédóban: „született Szűz Máriától...”)
A lengyel Bogurodzica (Istenszülő) a Boldogságos Istenszülőhöz szóló ősi Mária-himnuszt énekelték a lengyel lovagok a grunwaldi/tannenbergi csatában (1410) és 1444-ben, a várnai csata előtt is. Sobieski szárnyas, nehézpáncélos huszárjai is ezt zengték, amikor a Bécset ostromló török sereg elindította utolsó rohamát. A magyar és lengyel barátság szellemi, lelki központja: Częstochowa. Jasznaja Gora pálos kolostorát Nagy Lajos királyunk 1382-ben alapított. Nevét is a magyar pálosoktól kapta, budai anyaházuk nevéből kölcsönözte.(In Claro Monte Budensi – a budai Fényes Hegyen.)

Jeszenyin-konferenciák

A szombathelyi Jeszenyin-konferenciák előzményeihez tartozik a költő 100. születési jubileumára, 1995-ben, az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán szervezett emlékkonferencia. Előadói voltak: Druzsin Ferenc, az ELTE TFK irodalomtörténész tanára, Erdélyi Z. János, Erdődi Gábor költő-műfordító, Lőrincz Julianna, az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola tanára és jómagam. Huzella Péter megzenésített Jeszenyin-dalokat adott elő az emlékünnepségen. Egy Jeszenyin-fordító és -kutató, baráti kis kör, igazi „kruzsok” jött létre, amely a Szláv Történeti és Filológiai Társaság égisze alatt Szombathelyen többször is konferenciát tartott.

Elsőként Erdélyi Z. János foglalta össze a Szláv Történeti és Filológiai Társaság Jeszenyin-kutatásának eredményeit. Ágoston Magdolna szívén viselte a Jeszenyin-kultusz sorsát. Őt a Társaság könyvsorozatának szerkesztőjeként – Fábián László szerkesztővel együtt – nagy köszönet illeti, hogy az előadásokat a Társaság kiadványaként, teljes terjedelemben jelentette meg. Ezekből világosan kitűnik: a Jeszenyin-konferenciák tematikája igencsak változatos volt. Elhangzottak irodalomtörténeti tanulmányok, nyelvészeti és művészeti dolgozatok is, például Jeszenyin és József Attila, Jeszenyin és Váci Mihály, Jeszenyin és Cvetajeva költészetének tipológiai párhuzamairól, rokon, rokonítható, de szemléletben, stílusban is eltérő jellegzetességeiről. Erdélyi Z. János, Erdődi Gábor, Fábián László, Fodor Mária, Kerekes Anita, Lepahin Valerij, Lőrincz Julianna, Toldi Éva, Villányi Eszter, és jómagam is előadásokat tartottunk.
Lőrincz Julianna először 2003-ban tartott előadást: I. Színek és képek Jeszenyin költészetében., II. Költői képek Jeszenyin-versekben és magyar műfordításaikban Másodszor 2005-ben a Motívumismétlések Jeszenyin költészetében című tanulmányát adta elő. Kultúrák párbeszéde c. könyvében a műfordítás-elmélet eredményeit foglalja össze, Jeszenyin költészetének magyar fordításait elemzi.(Eger, Líceum Kiadó, 2007)

Erdődi Gábor költő, műfordító és irodalomtörténész, 2003-ban, Jeszenyin Fekete embere (A fordító utószava) címmel tartott előadást. Saját Jeszenyin-fordításkötetét, a Testem viaszgyertyája utószavát ismertette. Másodszor, 2005-ben Jeszenyin és József Attila rokonsága címen értekezett. 1983 óta foglalkozik rendszeresen műfordítással. A bölcsészettudományi karon, néhány Jeszenyin fordítással tarsolyában kezdett járni Lator László versfordítói és költői szemináriumára. Első Jeszenyin-kötetét Mennyei kanca címmel adta közre (1990), 37 versfordítással. Testem viaszgyertyája – Szergej Jeszenyin fordítások, 2003) Erdődi Gábor mindmáig Jeszenyin jeles népszerűsítője.

Lepahin Valerij, az óorosz kultúra, az ikonarcú orosz irodalom jeles kutatója, amint Erdélyi Z. János, Fodor Mária és Toldi Éva is érdemben értelmezte az ikon, az ikonelvűség témakörét, Jeszenyin ikonelvű költészetét. Lepahin akadémiai doktor, egyetemi professzor, először 2003-ban tartott előadást Szláv Történeti és Filológiai Társaság szervezésében – Иконичность мира в лирике Есенина (Az ikonok Jeszenyin költészetében) címmel. A 2005-ös konferencián pedig elmélyülten foglalkozott Szergej Jeszenyin ikonikus szemléletű képelméletével. Rámutatott, hogy szoros kapcsolat van az orosz kultúra, az orosz ’szép sarok’, amint Toldi Éva fogalmaz, „kunyhóliturgia” és a „világtemplom” valamint az orosz imazsinizmus irányzata között.

Jeszenyin a Mária kulcsai című esszéjében (1918) három képtípust különböztet meg, a Lét és művészet címűben (1921) még másik két típust is. Az öt alapvető típus: verbális kép, díszítő kép, tipikus kép, hajókép, angyalkép. A hajókép jellemzője a mozgás, amelyből azonban hiányzik a mozgás iránya. Az angyalkép egyértelműen kifejezi a mozgás kiindulópontját és ég felé tartó irányát is. Ez a képtípus mutatja legpontosabban, hogy ez a látás- és értelmezésmód hitből, ikonelvűségből ered, a földi és az égi szférát kapcsolja össze: az evilági, látható emberi és a metafizikai, vagyis a transzcendens, láthatatlan, isteni világot egyesíti. Az ars sacra, szent művészet és az ikonelv, ikonszemlélet a hitből fakadó lényegre, tudásra vet fényt, ablakot nyit a transzcendens világra. Jeszenyin a Mária kulcsaiban az emberi, költő világáról vallja: „Arany földem! Őszi fényű templom.” Bensőséges lírai vallomásban a szakrális dimenzió, a megváltás krisztusi-golgotai képisége a csúcspont: „Zarándok-szél útrakél vigyázva, / árokszélen avart gyúr a sárba, / galagonyán csókol vérszín cseppeket / a nem-látott Krisztus sebei helyett.”

Jeszenyin 1919 januárjában író-költő (Anatolij Mariengof, Vagyim Sersenyevics, Rjurik Ivnyev) és művész barátaival (Borisz Erdman, Georgij Jakulov) együtt kiadta az imazsinizmus manifesztumát. Ezt a formai irányzatot szerették volna bevezetni az köztudatba, de szándékuk nem talált termékeny talajra, tervük rövid életűnek bizonyult.

Mariengof legalább akkora hatással volt Jeszenyin tragikus sorsára, mint Kljujev. Az ő unszolására kezdett el kocsmákba járni. Hamarosan már részegeskedéseitől, botrányaitól volt hangos a moszkvai művészi, társasági élet. (Barátai szerint Mariengof hatására vált el Zinaida Reichtől 1921-ben.) Ugyanebben az évben jelent meg Iszpovegy huligana (A csavargó gyónása) című verskötete, és Élet és művészet c. cikke.

Az ars sacra, a szakrális dimenzió révén analógiák vonhatól Jeszenyin ikonarcú költészete és Beaudelaire-i Correspondances (Kapcsolatok) című költeménye között: „Templom a természet (...) Jelképek erdején át visz az ember útja.(...) a végtelen kapuit nyitogatják, (...) test s lélek mámora zeng bennük ég felé.” – „La Nature est un temple (...) L'homme y passe à travers des forêts de symboles... (...) / Ayant l'expansion des choses infinies, (...) / Qui chantent les transports de l'esprit et des sens.”

A keresztény hit, vallásosság, az ikonikus világszemlélet sokáig tiltott volt, majd megtűrt lett, nemcsak oroszhonban, hanem nálunk is. Ma nálunk nincsen hivatalos tiltás a szakrális művészetre vonatkozóan, de folytatódik az elpalástolás, a súlytalanná tétel, a mellőzés. A modernitást ez az értéktöbblet nem igazán érdekli.

Fodor Mária Erdélyi Z. János felesége. (Házasságuk a Jeszenyin-konferenciák nyomán köttetett.) Tizenkét Jeszenyin-verset vizsgált a négy alapvető „ikonszín” (vörös, kék, fehér és arany) direkt és indirekt megjelenése szempontjából. A 2005-ös szimpóziumon – Jeszenyin születésének 110. évfordulóján – elhangzott előadásának címe: Az „ikonszínek” megjelenése Jeszenyin „Oroszhon, a kék…” – „Я покинул родимый дом…” c. költeményében. 2006-ban bemutatott tanulmánya Szergej Jeszenyin: „Már messzebongtak…” – „Отговорила роща золотая… címet viseli. A klasszikus „ikonszínek” előfordulását és szerepüket, az orosz tájra, emberekre jellemző szimbólumok megjelenését vizsgálta. Az „ikonszínek” megjelenése Jeszenyin költeményében: „Oroszhon, a kék…” – „Я покинул родимый дом…”

Toldi Éva Mária egyik előadásának címe: Váci Mihály és az orosz irodalom (2005); a másiké pedig: Jeszenyin ikonikus anyaképe ... Anyakép-ikonok Jeszenyin lírájában”. (2006) Először „az írott ikon” és az irodalom kapcsolatát fejtette ki, majd a kozmikus „világtemplom” végtelen ikonját mutatta fel, s rátért az Anyakép-ikonok Jeszenyin lírájában témakörre. Megállapítja: „Jeszenyin ikonikus szemléletének középpontjában egy sajátos anyakép figyelhető meg, amely a test szerinti anyától, a föld-anyán, az anya-föld/szülő-föld metaforikus képén át egy egyetemes Istenanya-képpé tágul. S ez, mint az Istenanya ikonábrázolásain (…) az Istenre, az Istenfiúra, Jézus Krisztusra mutat, illetve mint a Kisded, az Istenanyához, Máriához simul.” (…) „A Földanya-Édesanya-Istenanya-kép szinte ikonosztázzá épül Jeszenyin verseiben, mikor Oroszországról dalol.”

Villányi Eszter a 2005-ös Jeszenyin-konferencián tartott előadást Szergej Jeszenyin és Marina Cvetajeva költészetének párhuzamai címmel. A téma aktualitását Jeszenyin születésének 110. és Cvetajeva születésének 100. évfordulója adta. Konklúziója: „verseik tematikája, gyakran formája, megfogalmazás-módja is rokon: népi-lírikus, egyházi-népi vallásosság tükrözője, feltűnő szín- és zenei szimbolika hordozója, a nagy elődök: Puskin, Blok és mások tisztelete fogalmazódik meg bennük.”

Erdélyi Z. János 2003-as előadásának témája: Folyóba hulló égi kék. Szergej Jeszenyin színvilága a magyar fordítások tükrében. „Szín-leltárt” készített a Jeszenyin verseiben előforduló színek gyakoriságáról, jelentőségről. Azt is vizsgálta, hogy a színek milyen jelentésbeli-hangulati változáson mennek át a konkrét szakaszokra bontható életműben. Jeszenyin-fordítói munkásságát foglalja egybe az Egerben, 2014-ben napvilágot látott, „...kéklő holdas fény-tükörben” Válogatott versek Erdélyi Z. János fordításában című, magyar és orosz nyelvű könyve. Erdélyi Z. János ezzel a bilingvis könyvével azt is tudatosítja, hogy „a politikai mondanivalónak a versekben egyre nagyobb térhódításával hogyan szegényedik a költői színvilág.” Szerinte „Jeszenyin verseit éppen a színek éltetik, s nélkülük nem más a vers, mint fekete-fehér plakát. Érdektelen.”

Fábián László, költő, író, műfordító Jeszenyin-előadása a 2005-ös szimpóziumon hangzott el. Címe: Az ég számkivetettje. Jeszenyinről – tétován címmel.
Kerekes Anita gitárkísérettel énekelt Kaláka együttes által megzenésített Jeszenyin-dalokat. A 2003-as konferencián viszont előadást is tartott: Jeszenyin – Kaláka: A fekete ember. Szergej Jeszenyin versei a Kaláka együttes zenei értelmezésében. Részletes elemzését adja a Kaláka együttes 1984-ben megjelent Jeszenyin-lemezén szereplő tizenhárom megzenésített versnek.

Bán Péter, az Erdélyben tanító, Jeszenyin-fordító is a baráti körhöz tartozott. A 2005-ös konferenciánkra előadással jelentkezett, sajnos, közbejött okok miatt nem érkezett meg. Elsősorban az ő érdeme a Találkozások Jeszenyinnel könyv megjelenése. (Ford. Bán Péter, Gellért György, Cs. Varga István, utószó, jegyz. Cs. Varga István. Európa, Bp., 1981. Ennek a folytatása: Találkozásaim a költővel. Visszaemlékezések Szergej Jeszenyinre. Válogatta és oroszból fordította: Bán Péter. (Pallas-Akadémiai Könyvkiadó, Csíkszereda, 2002.)

Barta Anna, az egri Tanárképző Főiskola Ének– Zene Tanszékének tanára, megragadó énekszámokkal szokta megnyitni és zárni Jeszenyin-konferenciáinkat.
 Jeszenyin születésének 110. évfordulójára, 2005. október 13-án, a Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület és a Szláv Történeti és Filológiai Társaság összefogásából született a Jeszenyin-kultusz, „Földecskén, te, szülőföldem” című, emlékezetes rendezvénye. (Fábián László mondott bevezetőt. Közreműködött a Vasi TIT Irodalmi Köre: Joós Tamás, énekmondó, Prikazovics Ferenc és Török Vera versmondó.)
Ikon és ikonelvűség

Jogos kérdés: mi mindent lehetett tanulni egy irodalomtanár, ars sacra kutatónak a Szláv Történeti és Filológiai Társaság konferenciáin? A válasz egyértelmű: sok mindent. Számomra két dolog különösen tanulságos volt: az ikonelvűség egységesítő, egyetemes princípiuma és az orosz kunyhó (izba) „szép sarok” tisztelete. Az ikonikus szemlélet alapvető világnézeti elv a bizánci, metabizánci, az óorosz kultúrában, festészetben, irodalomban, amely alapján sub specie aeternitatis létrejött az ikon világnézeti, forma- és egységteremtő elv, amely kortól, stílustól, régiótól független.

A Teremtő in pondere, numero et mensura követi az isteni teremtés tökéletes rendjét, vagyis a Teremtés így történt. „Te mindent mérték, szám és súly szerint rendeztél el” (Bölcs 11,21). . „Teremtsünk ember a mi képünkre”(Ter 1,26) „Teremté tehát Isten az embert az ő képére és hasonlatosságára” (Ter 1,26-27 – „Ad imaginem et similitudinem”.)

Az egyházi kultúrában alaposan kutatott és ismert az „ikon-kép”, az „ikon-elv”. A bizánci ikonkultuszból kinövő orosz ikonfestészetben az ikonikus alapelv kétségtelenül megvan. A görög ikon/eikon többjelentésű: „ábrázolás”, „kép”, „gondolati kép”, „elképzelés”, látomás”, „hasonmás”. Az „ikon” egyesíti magában az egymástól az anyagit (az ábrázolást), és a szellemit (a gondolati képet). Az orosz kultúrában az ikon vallásos kultusz és tisztelet tárgyát képező szent ábrázolást jelent. Azonban a transzcendens, metafizikai jelentés az obraz (kép, művészi, műtermi kép), szinonimában a szellemi-gondolati jelentésárnyalat alig érezhető. (A szentkép, kultuszkép és a műtermi kép különbözősége nyilvánvaló. Bellini Krisztus feltámadása c. képének létrehozása a műtermi kép irányába tett, a festészet irányát meghatározó lépés.) Az ikon a földi „időből az örökkévalóba mutat”, mint Az Isteni Színjáték nyelvi és tipológiai szimbolizmusa is.

Az ikon (eikona, eikon) szerepel már a Septuagintában, a Szentírás görög nyelvű szövegében is. Jelentése: ábrázolás, kép, elképzelés, látomás, hasonmás, gondolati kép. Ezt a sokféle jelentésben rejlő lehetőséget használta ki a kereszténység – amikor Nyssai Szent Gergely (331-395) nyomán, aki szerint a művészi kép a mű külső (anyagi) és belső (gondolati) (eidosz, idea) képéből áll – az ikont mint műalkotást, az anyagi és a gondolati kép egységeként értelmezi.

A gondolati kép, az eidosz nem más, mint transzcendentális lényeg. Isten az őskép? Ősikon. A Szentírás szerint „Istent soha senki nem látta” (Jn 1,18). Hogyan lehetséges akkor az ábrázolása? Valerij Lepahin: Az orosz kultúra ikonarcúsága. Szeged, 1993. 34.) A Fiúisten a „láthatatlan Isten képe” (Ko 1,15; 1 Kor 11,17) A Fiúisten emberi alakot öltve megtestesült (incarnatus est) emberi alakjában pedig már lefesthető, szavakkal is megjeleníthető. Isten az embert az ő képére és hasonlatosságára teremtette” „Ad imaginem et similitudinem” – Képére és hasonlatosságára. (Ter 1,27)

Az ikonelvű látásmód a bizánci, metabizánci, az ortodox vallásban, kultúrában, irodalomban is alapvető világnézeti, formateremtő, kortól, stílustól, régiótól is független. Platónhoz is kapcsolható ez a képi, ikonikus látás- és értelmezésmód. A platóni filozófia ideatanában az érzékileg tapasztalható világon túl van egy másik világ, amely csak intuícióval ragadható meg. Ez nem anyagi természetű; hanem az ideák, a szellemi szubsztanciák világa. (Intuíció lényege: egyfajta belső hang, megérzés, ráérzés, felismerés, jövőbe látás, hatodik érzék, szívünkre hallgatás...) Az ikon-értelmezés nem annyira tanulással, mint inkább a hitből fakadó tehetség kegyelme által valósul meg.

Platón szerint az igazság nem lelhető fel a mindennapi világban, az érzékelhető valóságban, hanem csak a sokkal valóságosabb ideák (formák) világában.

Eléréséhez morális és intellektuális megtisztulás szükséges, amely a dialektikus és absztrakt gondolkodás elsajátítása révén lehetséges. Eszme, fogalom, ötlet, ami valakinek a fejében van. Platónnál az idea az anyagi világ létezőinek oka és mintaképe. A platóni ideatan szerint az ideák örök és változatlan lényegek, (görögül: eidosz, idéa) feltételezett birodalma. Az ideák valódi léttel bírnak, minden földi dolog csupán csak ezeknek a képmása. Az ideák nemcsak szubjektív fogalmak, hanem objektív adottságok is, gondolatvilágunktól teljesen függetlenek.

Az ars sacra művészete, amint az ikonikus szemlélet is mélységes hitből fakad. A tehetség sugallatos kegyelmén, és nem csak tanulással megszerezhető tudáson, megértésen alapul. A szakralitás és átragyogás jelenségét nem kívülről, hanem belülről, az ars sacra szemléletével saját specifikuma szemszögéből szemléljük és értelmezzük. Isten az Ősikon, a Fiú a Megváltó, a Szentlélek a Vigasztaló ikon. A világ mint ikon, a megismerés, a fény, a színek ikonelvűsége, az idő örökkévalóság ikon, az ember, emberi arc mint „lelki arculat”, a szem mint a lélek tükre, az Egyház, a templom, a liturgia mint ikon. A pap mint Krisztus ikonja, a szó, az imádság, a prédikáció mint ikon...

A kinyilatkoztatás Krisztusban teljesedett be. A Miatyánkra ő tanította híveit. Teljes szövegét Szent Máté evangéliumában találjuk (6,9-13) Az alkalmat, amikor Jézus elmondta, Szent Lukács írta le (11,1-2).

„Krasznüj ugol” – „szép sarok”

Mit jelent a „vörös sarok” (красный угол/krasznyj ugol) a hagyományos orosz parasztházban, izbában? A vörös az ószláv nyelvben krasznyj, „gyönyörű, csodálatos, szép” jelentésű. (Eredetileg a moszkvai Vörös tér (Krasznaja ploscsagy) megnevezése is „szép teret” jelentett.) A vörös, a szent sarok, elülső sarok, (kutnij sarok), tiszteletre méltó, felső sarok (kutnik) – a keleti szlávok házikójának, izbájának, hajlékának rendszerint délkelet felé néző, legtiszteletreméltóbb helye, ahol ikonok voltak elhelyezve, és egy asztal állt.

Az orosz izbában, a vörös sarkot a házikó távoli sarkában, a keleti oldalon, az oldalsó és az elülső falak közötti térben, a kályhától átlósan helyezték el. Ez mindig a ház legmegvilágítottabb része volt: a sarkot alkotó mindkét falon ablakok helyezkedtek el. Ebben ikonokat, vallásos könyveket, családi ereklyéket őriztek, és lámpát vagy gyertyát is gyújtottak. A piros sarokban található ikonokat a templom oltárával azonosították, amely az ortodox keresztény otthona és a templom közötti kapcsolatot jelentette. Tilos ikonokat szekrényekben, fürdőszobákban, (horribie dictu!) WC-kben elhelyezni. Nem tettek ikonokat tévé vagy számítógép közelébe, könyvekkel vagy más tárgyakkal teli polcokra sem. A helyiségnek elmélkedésre, imára kell irányulnia, nem szórakozásra. Az ortodox Oroszországban a házat kis templomnak tekintették, az ikonosztáz jelenlétét kötelezőnek tartották. A szent sarkot szigorú szabályok szerint alakították ki, és megbízható lelki védelmet nyújtott az otthonnak a gonosz szellemek, a gonosz erők és a betegségek ellen.

Az 1960-as évekre a legtöbb szervezetben a vörös sarkokat Lenin-szobákká alakították, nevezték át. A „vörös sarok” elnevezés foglalkozások, tárgyalások, tanácskozások, ünnepségek tartására szolgáló helyiség, szoba vagy teremrész lett. A „vörös” melléknév ekkor már a „forradalmi tevékenységgel kapcsolatos” jelentést kapott.

Cs. Varga István - archív

Az ember, amint egy közösség, nép és nemzet legfőbb lehetőségei közé tartozik a kapcsolatépítés, szervezőképesség. A 28 esztendős Szláv Történeti és Filológiai Társaság eredményeit nem szabad visszhang nélkül hagyni. A publicitás, műfordítás-irodalmunk eredményeinek kutatása, közkinccsé tétele igen fontos feladat. Csodálatos kultúránkat, nyelvünket, művészetünket, irodalmunkat – kitűnő alkotók, elődök nyomán – jelenkori műfordítóink is gazdagítják. Nagy László egész életműve, célkitűzése, irodalmi „híd-építő” szellemisége napjainkban is mintaadó példa. Lélekerősítő megállapítása ma is korparancs: „Szomszédaink szellemi értékeit szeretjük és tiszteljük a létfontosságú megértés jegyében.”

x
A szombathelyi Jeszenyin-konferenciák előadásait közlő kiadványok: Folyóba hulló égi kék. Tanulmányok Szergej Jeszenyin költészetéről. (Szombathely, Szláv Történeti és Filológiai Társaság. Berzsenyi Dániel Főiskola. Sorozatszerkesztő: Ágoston Magdolna. Szerkesztette: Cs. Varga István. 2004. Ágoston Magdolna: „A sárkányölő lovas és a kétfejű sas” (205). A szent művészet és az ikon. Tanulmányok. (Szláv Történeti és Filológiai Társaság. Berzsenyi Dániel Főiskola. Ruszisztika. Sorozatszerkesztő: Ágoston Magdolna. Szerkesztette: Fábián László. Szombathely, 2007) Elviháncolt a tavaszi zápor. Szergej Jeszenyin születésének és halálának évfordulója alkalmából (Szombathely, 2007) Ágoston Magdolna: Szent művészet és az ikon. Sorozatszerkesztő: Ágoston Magdolna. Szerkesztette: Fábián László. (Szombathely, 2007)

Cs. Varga István