Kalinák elmondta: Robert Fico eszméleténél van, s ő egy rövid ideig már beszélt is vele, de mint mondta: a kommunikáció lehetőségei a sérülések súlyosságából adódóan korlátozottak.
2024. május 18. 14:40
archív
Robert Fico felföldi kormányfő állapota a rajta elvégzett második, több mint két órát igénybe vevő műtétet követően stabil, de továbbra is súlyos - jelentette be Robert Kalinák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes a besztercebányai Roosevelt kórházban tett látogatása után, Zuzana Dolinková egészségügyi miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón szombaton.
Elmondta: Robert Fico eszméleténél van, s ő egy rövid ideig már beszélt is vele, de mint mondta: a kommunikáció lehetőségei a sérülések súlyosságából adódóan korlátozottak.
Kalinák megismételte a miniszterelnök állapotával kapcsolatban egy nappal korábban tett kijelentését is, miszerint "egyelőre még nem sikerült győzni."
Hozzátette: egyelőre nem számolnak azzal, hogy az elkövetkezendő egy-két napban a miniszterelnököt átszállítanák valamelyik pozsonyi kórházba, ugyanakkor megjegyezte: a kormányfőt ellátó orvosi csapat jó munkát végez és teljes bizalmukat élvezi.
Kalinák kérdésre elmondta: a kormány politikai irányvonala nem változott és nem változik, ám a történések tükrében szükség lesz arra, hogy "rendet teremtsenek."
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
Juhász Hajnalka országgyűlési képviselő a közösségi oldalán jelentette be a Teremtésvédelmi Digitális Polgári Kör megalakulását. Ismerje meg az alapító tagokat!
A Fidesz–KDNP országos listáját a biztos szavazó pártválasztók 47 százaléka támogatná egy most vasárnap esedékes választáson, míg a Tisza Pártra csak 42 százalékuk voksolna – derül ki az Alapjogokért Központ országosan reprezentatív közvélemény-kutatásából.
Ha az az antifasizmus, hogy a nyílt utcán, fényes nappal válogatás nélkül megtámadnak embereket és vassal véresre verik őket, akkor ebből nem kérünk, mert ez nem antifasizmus, hanem erőszak, terrorizmus - rögzíti Homa János.