Ilaria Salis áldozatai még mindig nem kaptak igazságot
Köztörvényes eset is ül az Európai Parlamentben. A jelentős részben korrupt politikusokból álló testületet nem érdekli, hogy semmi erkölcsi súlya sincs, így utcai verőembert is befogadnak maguk közé.
Utoljára frissítve: 2025. február 9. 13:07
2025. február 9. 12:54

A bűnöző, még a hatósági eljárás alatt - hirtv

Két év telt el, de Ilaria Salis áldozatai még mindig nem kaptak igazságot - írta a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap a Facebook-oldalán.

Kovács Zoltán a bejegyzésben egy, a támadásokról készült videófelvételt is megosztva emlékeztetett: két éve Magyarországot egy brutális, előre megfontolt erőszakhullám rázta meg. Ilaria Salis és antifa társai Budapest utcáin ártatlan járókelőkre támadtak, brutálisan összeverve őket, néhányukat szinte élettelen állapotban hagyva hátra.

kalapacs


A magyar hatóságok gyorsan cselekedtek, letartóztatták Salist, és szervezett támadással vádolták meg - idézte fel az államtitkár.

Hozzátette: az igazságszolgáltatás azonban politikai akadályokba ütközött. Ahelyett, hogy felelősségre vonták volna tetteiért, Ilaria Salis európai parlamenti képviselőként mentelmi jog mögé bújt, és Brüsszel politikai védelmet biztosított számára.

EP-képviselővé választása lehetővé tette, hogy megkerülje a magyar igazságszolgáltatást, miközben a bíróság 11 év börtönbüntetést kért rá - mutatott rá Kovács Zoltán.

Az államtitkár hangsúlyozta: Ilaria Salis nem hős, nem egy politikai üldözött, nem egy mártír, hanem egy erőszakos szélsőséges, aki Budapest utcáin támadt védtelen emberekre. Ennek ellenére külföldi politikai és médiakampányok azon dolgoztak és dolgoznak, hogy tisztára mossák a nevét, miközben az áldozatok szenvedését elhallgatják - jegyezte meg.

Felhívta a figyelmet arra, hogy már korábban is félrevezető állítások övezték az ügyet: Ilaria Salis apja azt terjesztette, hogy lánya nem szavazhatott a börtönben, holott a magyar törvények szerint minden fogvatartott, így ő is rendelkezik választójoggal. A magyar hatóságok egyértelműen cáfolták ezt, de a nemzetközi média mégis tovább építette a hamis narratívát - fűzte hozzá.

SZON - A rendőrség lezárta a nyomozást a februári antifa-támadások három  gyanúsítottjával szemben

Nyolcan hátulról támadtak az áldozatra, kalapáccsal is ütötték, az egyik bűnözőt a korrupt Európai Parlament bújtatja az igazságszolgáltatás elől. A korrupt politikusok a jogállamiságról szónokolnak - Kép: archív

Kovács Zoltán arról is írt, hogy a magyar igazságszolgáltatás korábban világos döntést hozott, ami szerint Ilaria Salis nem kerülhetett házi őrizetbe Olaszországban, mert fennállt a szökés veszélye. Ennek ellenére olasz politikusok és médiumok követelték kiadatását, kétségbe vonva Magyarország tisztességes eljárását.

Az államtitkár kiemelte: az igazi áldozatok ebben az ügyben azok a magyar és külföldi állampolgárok, akiket Ilaria Salis és bandája brutálisan megtámadott. Az ő szenvedésüket a mai napig figyelmen kívül hagyja a balliberális sajtó és politikusok, miközben egy erőszakos szélsőségest mentegetnek.
Ennek egyértelmű az üzenete: ha megfelelő ideológiai háttérrel rendelkezel, bármit megúszhatsz, akár az erőszakot is - fogalmazott Kovács Zoltán.

"Magyarország nem felejt. Az igazságot nem lehet eltörölni. Az áldozatok igazságot érdemelnek" - zárta bejegyzését az államtitkár.

MTI
Címkék:
  • Fellöktek egy újságírót – na és?
    A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
  • Krajsovszky Gábor: Neobolsevizmus és kereszténység harca ma Magyarországon
    Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
  • A 35. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia
    Bódis László hangsúlyozta azt is, hogy az idéntől a középiskolától kezdve az egyetemi képzés legvégéig minden képzési szinten elérhető egy vállalkozói program a tehetséges fiatalok számára.
  • Hollik István: Magyar Péternek egyetlen gondolata sincs, amit ne Orbán Viktortól lopott volna
    Magyar Péternek egyetlen eredeti gondolata sincs, amit ne a Fidesz-KDNP-től, vagy személyesen a miniszterelnöktől lopott volna el a mondandójában, a tevékenységében. Több mint 20 évvel ezelőtt hirdette meg Orbán Viktor, hogy hozzuk létre a polgári köröket. A Tisza-szigetek azok micsodák? Ugyanaz a recept, de egy lényegi különbség van. Orbán Viktor azért mondta azt, hogy szervezzük meg magunkat mi, kereszténydemokraták és nemzetiek, hogy utána Magyarország szuverenitását meg tudjuk őrizni. Magyar Péter viszont ahhoz kéri az emberek támogatását, és használja fel Orbán Viktor mondatait, politikai innovációit, hogy ezeket lenyúlva Brüsszel rabigájába hajtsa Magyarországot – hangsúlyozta Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő a Gondolának adott interjúban.
  • Megvan a gyilkos
    A merénylőt egy barát és családtagok segítségével azonosították, majd fogták el, miután csütörtökön a Szövetségi Nyomozó Iroda nyilvánosságra hozott egy fotót a feltételezett támadóról, aki a támadást megelőzően és azt követően is ruhát váltott.
MTI Hírfelhasználó