Hszi elmondta, hogy Kína folyamatos és stabil politikát folytat Európával szemben, és Európát fontos pólusnak és együttműködő partnernek tekinti a többpólusú világban.
2024. március 28. 08:45
voachinese.com
A technológiai hozzáférés korlátozása, az ipari és ellátási láncok megszakítása csak konfrontációhoz vezetne, és ezek a kísérletek nem fogják megállítani az ország előretörését - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán Mark Rutte holland miniszterelnökkel való pekingi találkozója során.
"A kínai népnek is törvényes joga van a fejlődéshez, és semmilyen erő nem állíthatja meg Kína tudományos és technológiai fejlődésének és haladásának ütemét" - mondta a kínai elnök a CCTV állami televízió jelentése szerint.
Hozzátette: Kína továbbra is a mindenki számára előnyös megközelítést követi, magas szinten nyit a külvilág felé, és megosztja a fejlődés eredményeit minden féllel.
Hszi elmondta, hogy Kína folyamatos és stabil politikát folytat Európával szemben, és Európát fontos pólusnak és együttműködő partnernek tekinti a többpólusú világban.
"Remélhetőleg Hollandia továbbra is pozitív szerepet fog játszani a kölcsönös megértés előmozdításában, valamint a Kína és Európa közötti konstruktív kapcsolatok fejlesztésében" - tette hozzá, és hangsúlyozta továbbá, hogy a gazdasági globalizáció ellenszélbe ütközhet, de a történelmi trend nem fog megváltozni: nem a szétválasztás és lánc megszakítása, hanem a nyitás és az együttműködés az egyetlen választás.
Az Egyesült Államok 2023-ban biztonsági aggályokra hivatkozva megakadályozta a fejlett chipekhez és az azok előállításához szükséges berendezésekhez való kínai hozzáférést. Ennek okán tavaly Hollandia is korlátozásokat vezetett be a félvezetőgyártás legspecifikusabb technológiáira vonatkozóan.
A döntés közvetlenül érintette a holland ASML technológiai órásvállalat azon jogát, hogy külön kiviteli engedély nélkül exportáljon termékeket Kínába, mely a vállalat második legnagyobb piaca volt 2023-ban; az engedélyezési kötelezettség hatályba lépése előtt több kínai vállalat vásárolt berendezéseket, így az ASML bevételeinek 29 százaléka a kínai piacról származott.
A szerdai találkozón Rutte holland miniszterelnök elmondta, hogy nagyra értékeli a baráti kapcsolatokat Kínával, hozzátéve, hogy a "szétválasztás és a lánc megszakítása nem a holland kormány politikai döntése, mivel minden olyan lépés, amely aláássa Kína fejlesztési érdekeit, csak bumerángként fog hatni".
Rutte szerdán Li Csiang kínai kormányfővel is találkozott, ahol a kínai fél elmondta, hogy Kína kész együttműködni Hollandiával a kínai-európai kapcsolatok tartós, szilárd és stabil fejlődésének előmozdítása érdekében, mert Kína mindig úgy vélte, hogy "az együttműködésnek kell lennie a kínai-európai kapcsolatok fő irányvonalának, és a partnerség a leghelyesebb pozíció mindkét fél számára".
Li hozzátette: Kína üdvözli, hogy Európa osztozik a kínai megapiac lehetőségeiben, és reméli, hogy Európa óvatosan vezet be korlátozó gazdasági és kereskedelmi politikát, illetve alkalmaz kereskedelmi korrekciós intézkedéseket.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
Orbán Viktor kifejtette: ha visszakapják a szabadságukat a fogyasztók és a gyárak, akkor állják a versenyt ebben a nehéz, viharos időszakban is. Ha ellenben nem adják vissza a szabadságunkat, nem tudjuk megőrizni a munkahelyeket, nem tudjuk megőrizni a gyárainkat - figyelmeztetett.
Magyarország nem kap uniós segítséget a határvédelemre, csak támadást, mert Brüsszel azt akarja, hogy engedjük be magyar területre az érkezőket és itt bíráljuk el a kérelmüket. Ám a korábbi évek tapasztalata megmutatta, hogy ha ez megtörténik, még az elbírálás előtt elhagyják más célországok felé Magyarországot - érzékeltette Brüsszel ostobaságát a tábornok.
Az Európai Bizottság által képviselt Ukrajnát érintő erőltetett csatlakozási folyamat párosul egyfajta háborúpárti állásponttal is, ha itt sürgősen nem sikerül változást elérnünk, akkor nagyon borúlátóak lehetünk – jelentette ki a Gondola kérdésére Németh Zsolt az országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, a mai tusványosi programokat ismertető sajtótájékoztatót követően.