Panyi Miklós: a következő öt évben 50 ezerrel több lakás épülhet meg
A kormány otthonteremtési programjának köszönhetően a következő öt évben 50 ezerrel több új lakás épülhet meg - jelentette be Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
2025. szeptember 10. 07:34
Úgy vélekedett, sokéves rekordok dőlhetnek meg az idén az ingatlanpiacon az Otthon Start program elindulásával mind az értékesítésben, mind az új jelzáloghitelek kihelyezésében.
Ennek oka, hogy az egész ország megmozdult, és több ezer fiatal indulhatott el saját otthon megszerzésének útján a program első hetében - jegyezte meg.
Panyi Miklós elmondása szerint sokezer hiteligénylési kérelmet indítottak el szeptember első hetében. A kormány a bankok visszajelzése alapján kéthetente ad majd erről tájékoztatást.
A bankok közötti erős versenyt jelzi, hogy több pénzintézet is 3 százalék alatti ajánlattal állt elő, és további díjkedvezményeket is biztosítanak - jegyezte meg.
A hitelprogram jó hatással volt a bérleti piacra - mutatott rá -, sok településen, így Budapesten is csökkentek az albérlet díjak.
Szólt arról is, hogy már több mint 20 ezren töltötték le a hitelkalkulátort is tartalmazó mobilalkalmazást, amely a hitelügyintézéshez ad tanácsokat.
Hangsúlyozta: az Otthon Start hitelprogram iránti óriási kereslet tette szükségessé a kínálat bővítését, az új lakásfejlesztések gyorsítását, amit több kormányzati döntés is támogatott, így az Otthon Start Programiroda elindulása és az engedélyezési eljárások gyorsítását biztosító kormányrendelet.
Kifejtette, hogy az otthonteremtési program jelentősen megmozgatja majd az építőipart, és a gazdasági növekedésre is pozitív hatással lesz.
A kormány azon dolgozik, hogy az 50 ezer új lakás ne a prémium szektorban épüljön, hanem a fiatalok és családok igényeit biztosítsa - mondta, hozzátéve, hogy a kisebb településeken és a 15-20 ezres városokban is jelentősen megugrott az érdeklődés az új fejlesztések iránt.
Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára arról beszélt, hogy az Otthon Start program kidolgozásakor alapvetés volt, hogy a kínálati oldalt is növelni kell, mert e nélkül torzulhat a piac.
Az újlakás-építések száma az 1990-es években még évente 40 ezer körül alakult, majd folyamatosan csökkent, tavaly és az idén 10 ezer körül lehet az új átadások száma - emlékeztetett.
Szólt arról, hogy augusztus végén fogadták el azt a kormányrendeletet, amely gyorsított engedélyezést - egyablakos ügyintézést - biztosít új lakásfejlesztésekre. Ez minden olyan 250 lakásnál nagyobb ingatlanfejlesztés engedélyezését meggyorsíthatja, amely 70 százalékban belefér a fix 3 százalékos hitel feltételrendszerébe.
Hangsúlyozta, hogy a "gyorsítósáv biztosítása" mellett a kivitelezőknek továbbra is meg kell felelniük a szigorú minőségi feltételeknek.
A bejelentést követően eddig mintegy 29 ezer előzetes lakásépítési kérelem érkezett be, ebből 21 ezer Budapestről, 8 ezer vidéki nagyvárosokból, de kisebb városokból is volt érdeklődés - tette hozzá.
Számítások szerint a megkeresések száma a következő hónapokban 50-60 ezerre növekedhet, ami éves szinten 10-15 ezer új lakás megépítéséhez járulhat hozzá.
Az államtitkár megjegyezte, hogy napi szinten egyeztetnek az ingatlanfejlesztőkkel. Az 1,5 millió forintos négyzetméterárat kismértékben meghaladó ingatlanoknál arra próbálják "bátorítani" őket, hogy a küszöbérték alá menjenek.
A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
A Tisza Párt szorosan együttműködik a Donald Tusk-féle varsói vezetéssel, külön csapat dolgozik azon, hogy Magyar Péterék felhasználhassák a lengyel "tapasztalatokat" Orbán Viktorral szemben.
Ne legyenek illúzióink: amit ma a brüsszeli Bizottság elnöke bejelent, azt a Tisza holnap a nyakunkra hozná - írta Orbán Viktor miniszterelnök szerda reggel a Facebookon.
A kormány otthonteremtési programjának köszönhetően a következő öt évben 50 ezerrel több új lakás épülhet meg - jelentette be Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.