Szélsőbalos keretlegények az MCC Brüsszel ellen
A múlt század húszas, harmincas éveit idéző erőszak zajlik egy brüsszeli magyar szellemi központ ellen. A szélsőbal keretlegényei a fenyegetések után fizikai erőszakot is alkalmaznak.
2025. május 18. 15:37

Illusztráció – pixabay

Nem az első alkalommal történt meg, hogy erőszakos fenyegetésekkel kellett szembenéznie az MCC Brüsszelnek, amelyet legutóbb kedden ért támadás. A magyar hátterű brüsszeli szellemi műhely rendezvényhelyszínét ugyanis egy antifasiszta csoport támadta meg. Különböző eszközökkel fenyegették a hotelt az elmúlt időszakban, amely végül a megfélemlítés hatására lemondta a szerdai eseményt. Hozzájuk hasonlóan az MCC Brüsszel programjainak többi rendezvényhelyszínét is hetek óta fenyegetik és rongálják a névtelen agresszorok. A történtekről Frank Füredi, az MCC Brüsszel igazgatója beszélt a hirado.hu-nak.

Az MCC Brüsszel küldetése, hogy közéleti agytrösztként az Európai Unió központjában is teret adjon a mainstreamtől eltérő gondolkodók szabad vitáinak és tanácskozásainak, valamint megalapozott szakpolitikai, szakmai és társadalmi javaslatoknak. Rendezvényeiken többnyire elismert szakértők, akadémikusok és értelmiségiek vitatják meg a világ és Európa helyzetét.

A szerdai előadás is egy jó hangulatú, érdekfeszítő és szokás szerint nyitott alkalomnak ígérkezett, mígnem az előző napon antifasiszta aktivisták támadást nem intéztek annak tervezett és szerződött helyszíne, a Stanhope Hotel ellen.

Az e-mailes fenyegetést követően kedden megdobálták az épületét.

A hotel a támadás és fenyegetések hatására kihátrált a házigazda szerepéből, ezzel pedig egy újabb állomásához érkezett az MCC Brüsszellel szemben több mint egy éve óta tartó zaklatássorozat.

A keddihez hasonló támadó akciók az ott tartózkodók biztonságát is veszélyeztetik, emelett a névtelen fenyegető e-mailek sikeresen célozzák az esemény ellehetetlenítését. Az MCC Brüsszel reagált a történtekre, kifejezve, hogy a történtek messze túlmennek a tiltakozás határain. „A politikai nyomásgyakorlás után szintet léptek politikai-ideológiai ellenfeleink, és immár az erőszak és megfélemlítés eszközével üldözik a szólásszabadságot és a demokráciát az Európai Unió szívében, Brüsszelben.” – reagált az MCC Brüsszel.

Orbán Balázs, a magyar miniszterelnök politikai igazgatója szerdán nyílt levélben fordult Bart De Wever belga miniszterelnökhöz, felszólítva őt az alapvető szabadságjogok tiszteletben tartására; a szólásszabadság és a békés gyülekezés jogának védelmére.

„Miközben arról papolnak, hogy Magyarországon gond van a demokráciával, közben a legelemibb szabadságjogokat sem képesek biztosítani?” – tette fel a kérdést Belgium miniszterelnökének.

Nem elszigetelt esetről van szó.

Tavaly áprilisban a Saint-Josse kerület baloldali polgármestere, Emir Kir rendőri erőket is bevetve próbálta megakadályozni a Nemzeti Konzervativizmus Konferencia (NatCon) megrendezését, ahol Orbán Viktor is felszólalt. Az akkori belga miniszterelnök, Alexander De Croo elítélte az eljárást.

„Politikai rendezvényeket betiltani alkotmánysértő” – mondta akkor az előző belga miniszterelnök.

2024 őszén a globalista, illetve baloldali csoportok két magyar vonatkozású könyvbemutató eseményt is megzavartak. Egyik alkalommal Frank Füredi, az MCC Brüsszel vezetőjének könyvbemutatóját, majd Jordan Bardella, a francia Nemzeti Tömörülés vezetőjének dedikálását próbálták meggátolni.

Előbbi esetben politikai nyomásgyakorlásra lépett vissza a helyszín, (a Piola Libri könyvesbolt), a másik esetben nagyszámú antifasiszta gyűlt össze a brüsszeli Magyarország Ház előtt, akiknek erőszakos tüntetését csak a rendőri felkészültség tudta kordában tartani. A kísérletek akkor sem jártak sikerrel, mint ahogyan most is sikerült új rendezvényhelyszínt találni az utolsó pillanatban.

A szervezet zaklatása nem csak a fizikai térben zajlik; a politikai-ideológiai ellenfeleik – az Európai Bizottság által bőkezűen támogatott – baráti médiájukat is bevetik, amelyben sorozatosan születnek a támadó jellegű cikkek. Újabban pedig már adminisztratív-jogi eszközökkel is megpróbálják ellehetetleníteni az egyre befolyásosabb és a szakmai munka terén kiemelkedően hatékony agytrösztöt. A Corporate Europe Observatory (CEO) nevű NGO-szervezet februárban panaszt tett az MCC Brüsszel ellen az Európai Uniónál, állítva, hogy a szervezet nem teljesítette megfelelően az átláthatósági kötelezettségeit.

Egy szervezet szerint az MCC brüsszeli szervezete jogi kiskapukat használva titkolja költségvetését, így nem biztosítja azokat az alapvető információkat, amelyek alapján az EU-s intézményekkel való együttműködés átlátható lenne.

Az MCC Brüsszel erre tényekkel válaszolt, kijelentve, hogy átlátható pénzügyi működéssel folytatják tevékenységüket. Továbbá kiemelték, hogy a jelentések leadási határideje előtt állnak, így a mulasztás fogalmilag is kizárt. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a vádat benyújtó NGO-t többek közt Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa finanszírozza.

Közlésük szerint a nyilvánosság előtti támadások összehangoltsága nem csak politikai térben, hanem operatív szinten is érzékelhető: az antifasiszta csoportok sokszor ugyanazon napokban jelennek meg a színen, amikor az ellenséges médiumok és NGO-k koordinált kampányt indítanak.

A legutóbbi támadás nem elszigetelt eset volt. Egy antifasiszta aktivistacsoport a múlt hónapban szervezett akciót hajtott végre az MCC Brüsszel rendezvényhelyszínei ellen. Egyetlen éjszaka alatt tíz különböző helyszín – köztük több ismert hotel és rendezvényközpont – homlokzatát ragasztották tele tiltakozó üzenetekkel, amelyek az MCC Brüsszelt a „szélsőjobboldalinak” bélyegzik.

Az antifasiszta csoport nyíltan elismerte, hogy céljuk nyomást gyakorolni az eseményeknek teret biztosító egységekre, arra kényszerítve azokat, hogy ne adjanak többé otthont a magyar hátterű agytröszt rendezvényeinek. A rendőrség több aktivistát is előállított, azonban a szervezők jelezték: ha a konferenciák megrendezése folytatódik, újabb akciókra számíthat a város. Az akciók célja a jobboldali, nemzeti és konzervatív gondolatkör kiszorítása a brüsszeli politikai diskurzusból. Ha valaki mást gondol, mint az EU elitje, vagy ellenvéleményt fogalmaz meg, azt megpróbálják lejáratni, elhallgattatni – sőt, újabban akár megfélemlíteni.

Frank Füredi a hirado.hu-nak: A városvezetés olykor egyenesen bátorítja a szélsőséges fellépést, a helyzet egyre romlik

Frank Füredi, az MCC Brüsszel igazgatója szerint a szervezetük munkája az elmúlt hónapokban érzékeny pontokat érintett – különösen az EU által finanszírozott NGO-hálózat működéséről szóló elemzések –, ezért most összehangolt politikai és aktivista támadásokkal próbálják hitelteleníteni és elszigetelni őket.

„A politika meg tudná akadályozni a mostanihoz hasonló megfélemlítési kísérleteket, ha akarná, ám a hatóságok nem hajlandóak ennek érdekében fellépni, a 

Hozzátette: Brüsszelben és Nyugat-Európában fokozatosan szűkül a véleménypluralizmus, és a jogállamiság helyébe politikai ízlés szerinti szelektív hatalomgyakorlás lép. Egyes véleményeknek nincs helye, egyes rendezvényeket be lehet tiltani – míg másokat nem. Frank Füredi szerint elképzelhetetlen, hogy hasonló esetben az Egyesült Királyságban olyan hanyagul kezelnék a hatóságok a támadásokat, mint ahogy Belgiumban teszik.

„Az antifasiszta csoportok támadásai a szabad véleménynyilvánítás ellen éppenhogy a fasizmus módszereit idézik meg az 1920-as évekből. A helyzet pedig hónapról hónapra romlik ” – tette hozzá.

Füredi hozzátette, hogy a Nemzeti Konzervativizmus konferencia ellehetetlenítésére tett kísérletek tulajdonképpen „nagyon jó reklámot” csináltak a rendezvénynek.

Emlékeztetett arra is, hogy brüsszeli városi tanács 2025 áprilisi egyhangú szavazásával a belga főváros hivatalosan is antifasiszta várossá vált. Egy ehhez hasonló lépés több egyszerű szimbolikus gesztusnál. Azt is jelzi, hogy a politikai elit úgy gondolja, hogy fasiszták is jelen vannak, akikkel szemben fel kell lépni.

Frank Füredi szerint a jobboldal határozott előretörése miatt az európai politikai elit pánikba esett.

Ez okozza azt Belgiumban és Európai Unióban több helyen is, hogy a hatalomban lévők mintha megfeledkeznének a demokrácia alapvető értékeiről és szabályairól, amint az már nem kedvező számukra.

Az MCC Brüsszel ezzel szemben – ahogyan a támadásuk utáni közleményben fogalmaztak – mindig kifog állni a szabad viták folytatásáért, és folytatja tevékenységét. „Nem hagyjuk magunkat elhallgattatni” – zárták a közleményt.

Horváth Dániel

hirado.hu
  • Fellöktek egy újságírót – na és?
    A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
  • Krajsovszky Gábor: Neobolsevizmus és kereszténység harca ma Magyarországon
    Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
  • Aranymisés magyar pap a Délvidéken
    Márai Sándor kijelentette, a magyarok annyira élnek, amennyire Magyarország él. Ez kiemelten alkalmazható az elszakított nemzetrészek tagjaira, "hiszen ezen közösségek léthelyzetének egyik meghatározó tényezője a velük szemben alkotmányos felelősséget viselő anyaország aktuális helyzete.
  • Homokkomárom a katolikus egyház fontos „lelki erőműve"
    Soltész Miklós a minden hónap 13-án a Kisboldogasszony-kegytemplomnál tartott engesztelő nap alkalmából beszélt arról, hogy a Nyolc Boldogság Közösség női szerzetesrend a kolostorépület - az egykori ferences rendház - felújítására félmilliárd forint állami támogatást használhat fel.
  • Külhoni magyarlakta területek
    A Lajtától a Berecki-havasokig, a Dunajectől a Tengermellékig... Az elmúlt években 600 ezer magyarországi diák jutott már el a külhoni területekre, idén is tehát határtalanul osztálykirándulás, határtalan magyarság - tette hozzá.
MTI Hírfelhasználó