Repedések
A brüsszeli bürokrácia látszólag monolit tömbjén is megjelentek az első, immár a „Holdról is látható” repedések. Az Európai Parlament által 2018-ban elfogadott Sargentini-jelentés körüli szemfényvesztésre (a korábbi eljárásrendet megkerülve a tartózkodó szavazatokat nem számították bele a leadott voksokba) még egy emberként hördült fel a magyar sajtó jobboldali része, ma már csak legyintünk az újabb és újabb uniós jogsértésekre: „jogállamisági mechanizmusnak” címkézett politikai-gazdasági zsarolás, egyhangú döntést megkerülő migrációs paktum és „kerítéspénz”, kereskedelmi döntésnek beállított uniós szankciók. Bürokrácia = az íróasztalok (bureau) hatalma (kratos), szemben a választott döntéshozók nyílt és átlátható (demokratikus) irányításával.
Ez a – látszólag – nagy hatalmú és az uniós jog csűrés-csavarásában rendkívül tehetséges bürokrácia azonban az orosz-ukrán háborúban elfoglalt egyoldalú álláspontjával, de még inkább a korábbi amerikai demokrata adminisztráció hasonlóan egyoldalú támogatásával láthatóan eltaktikázta magát. Az előbbi a legendás ukrán korrupció és az orosz hadigépezet hasonlóan legendás ellenállóképessége miatt egyre inkább pénzelnyelő feneketlen zsákként működik (lásd a szimbolikus „aranybudik” esetét). Az utóbbi tekintetében pedig sokat mondó nyitány volt, ahogy J. D. Vance amerikai alelnök a müncheni biztonságpolitikai konferencián megleckéztette Európa fura urait, amit azok az Obama és Biden-féle románcok után leplezetlen megdöbbenéssel fogadtak. (Magyarország egyébként mindegyik eshetőségre előre figyelmeztetett, de Brüsszelben ezt szokás szerint elengedték a fülük mellett, sőt minket kiáltottak ki fekete bárányoknak).
Ebben a keretrendszerben – együtt a sokszor hivatkozott, de a maga mélységeiben valószínűleg kevesek által ismert harctéri realitásokkal – válik igazán érdekessé a napokban lezajlott brüsszeli uniós csúcs, amelyről Orbán Viktor magyar miniszterelnök több videót is posztolt. Az efféle „kulisszatitkok” (és persze a konkrét döntések) többet árulnak el a brüsszeli politikai széljárás változásairól, mint a jellemzően diplomáciai bikkfanyelven megfogalmazott sajtóközlemények. Az első és legtanulságosabb talán az a videó a csúcs első napjáról, amelyen az idén hivatalba lépett belga miniszterelnök az erkélyéről „üzen” az újságíróknak, hogy „Orbánra” vár, és „küldjék fel hozzá”.
Bart de Wever az első flamand nacionalista miniszterelnök Belgiumban, politikai irányultságát tekintve konzervatív, pártja a szélsőbalról indulva jelenleg a Giorgia Meloni vezette Európai Konzervatívok és Reformerek képviselőcsoport (ECR) tagja. (Ez egyébként már önmagában sokat mondó az EU adminisztratív központjának számító, hagyományosan liberális ország belpolitikai folyamataira nézve). Bár a Benelux-országok egyik névjegyének számító pökhendi, gyarmati stílus azért nyomokban tetten érhető ezen a felvételen is, önmagában az a tény, hogy Belgium miniszterelnöke nyilvánosan kifejezi, hogy milyen fontos neki az Orbán Viktorral való egyeztetés, sokat elárul az unió belső folyamatairól. De Wever egyébként a napokban azzal került a hírekbe, hogy az Ursula von der Leyen-féle Európai Bizottság neki is az Orbán Viktor-i „pária-sorsot” helyezte kilátásba arra az esetre, ha nem menne bele a nagyrészt a belga bankokban, pénzügyi alapokban elhelyezett orosz vagyon einstandolásába (ami Orbán Viktor szerint egy hadüzenettel ér fel Oroszországnak). Ilyen előzmények után legalábbis sejthető, hogy miről beszélgettek – nem beszélve arról, hogy a baloldal szerint „elszigetelődött” magyar miniszterelnök lassan hetente tárgyal az európai geostratégia szempontjából kulcsfontosságú nagyhatalmak vezetőivel (Trump, Putyin, Erdogan – de akár még Kína is), ami miatt információközvetítő szerepe is vitathatatlan.
A másik érdekes miniszterelnöki videón az uniós csúccsal párhuzamosan zajló Patrióta-találkozó kedélyes pillanatai láthatóak.
Ez és a több publikált anyag együtt nem hagynak kétséget afelől, hogy a magyar miniszterelnök ebben a közegben érzi otthon magát, a „brüsszeli bürokraták” játszmáitól pedig lassan a falra mászik. A Patrióták ugyanakkor egy újragondolt Európai Néppárt benyomását kelti, sokkal szervezettebb és professzionálisabb, mint előtte a legtöbbünk által vagy nem is ismert, vagy azóta már elfelejtett „Identitás és Demokrácia” és „Nemzet és Szabadság Európája” nevű formációk. Az EP más jobboldali pártjaival együtt – a megváltozott nemzetközi helyzetben – reális esélyük lehet rá, hogy átvegyék a Néppárt szerepét, vagy legalább kiszakítsák azt a nemzetközi baloldal szoros öleléséből. (Ennek eldöntésében kulcsszerepet játszik a kiváló hintapolitikus olasz miniszterelnök, a lengyel kormány visszahódítására jó eséllyel pályázó Jog és Igazságosság, valamint az Alternatíva Németországért és a francia Nemzeti Tömörülés választási szereplései).
A harmadik videó a közel tízezres létszámú brüsszeli gazdatüntetésről szól, amelynek ereje és szervezettsége a felvételeken jól látható.
A gazdák az uniós agrártámogatások közel 20 százalékos csökkentése ellen tüntetnek, amely összeget nagyrészt Ukrajnába irányítanák át. Ez a kilátásba helyezett ukrán uniós csatlakozással és az ún. Mercosur (dél-amerikai szabad piaci) megállapodással párosulva garantáltan súlyos versenyhátrányba hozná a jelenlegi uniós gazdákat, akik közül tehát sokan most ténylegesen az életükért küzdenek. A brüsszeli bürokratákról sokat elárul, hogy sok más fontos ügyhöz hasonlóan (pl. tömeges, illegális migráció vagy orosz-ukrán háború) a gazdák traktorainak dudálását sem hallják meg. Ilyen háttér előtt kell értékelnünk a brüsszeli csúcstalálkozó legnagyobb eredményét, nevezetesen, hogy V3-as ellenállással sikerült megakadályozni az újabb közös uniós hitelfelvételt – ehelyett 24 tagállam úgynevezett „hadikölcsönt” biztosít Ukrajna számára, amiből Magyarország, Szlovákia és Csehország is kimarad. Az orosz vagyon elhappolásáról pedig Belgiummal folytatódik tovább a politikai karate.
Geopolitikai fejleményként még említsük meg, hogy Aleksandar Vučić szerb elnök el sem ment a találkozóra, mert vélhetőleg megsértődött azon – joggal –, hogy országának uniós csatlakozása egy helyben toporog, miközben az – ezek szerint – európai mintademokráciának és -jogállamnak számító Ukrajna és Moldova már a küszöbön állnak. Izgalmas éveknek nézünk elébe az európai politikában is, amelynek legnagyobb kérdése, hogy az egyre látványosabb repedésekből lesz-e végül gátszakadás, vagy a brüsszeli bürokrácia trükkmestereinek sikerül ismét betapasztani a réseket.
