Pénteken újra feláll a királyi sátor Rákos mezején
2023. május 28. 23:23

Június 2-án a magyar történelem fénye ragyog fel a Rákosmezei Királydombon: a Patrióták és a Múltból a Jövőbe Alapítvány családi napján a magyar uralkodók genetikai vizsgálatáról hallgathatnak előadást, és a hagyományőrző gyerekprogramok mellett solymászbemutató is várja az érdeklődőket.

preshaz.eu

A Királydombi Családi Nap célja, hogy a Rákosmezei Királydomb ne csak évente egyetlen nagyszabású program, a hagyományos szeptemberi Királyfeszt idején, hanem lehetőleg az év minden időszakában élő emlékhely legyen.

A június 2-án pénteken 14 órakor kezdődő, a Múltból a Jövőbe Alapítvány által elnyert pályázati támogatásnak köszönhető családias hangulatú esemény fő látványossága a 10 méter magas és közel 80 négyzetméter alapterületű középkori királyi sátorrekonstrukció lesz. E köré csoportosulnak a programok is: itt lesznek a hagyományőrző bemutatók és a történelmi-ismeretterjesztő előadások is. 14 óra után Kontos Gábor helytörténész, a Patrióták elnökségi tagja beszél majd a Rákosmezei Királydomb múltjáról, 17 órától pedig Dr. Varga Gergely István, a Magyarságkutató Intézet tudományos munkatársa tart előadást A magyar uralkodók genetikai vizsgálata – Középkori nyomozás igazságügyi- és archeogenetikai módszerekkel címmel.

A családi nap állandó programjai között íjászat, kézművesség és a királyi sátor szerepelnek, melyek során a hagyományőr jelenlétet a Királyfesztről ismert Salina Compania csapata biztosítja. 15 órától a Hímzett Igricek mesedélutánja következik, ami játékos középkort idéző zenés programokkal folytatódik a délután folyamán. A Királydombi Családi Nap záró programja a 18 órakor kezdődő solymászbemutató, amely megismerteti az érdeklődőkkel a magyarság keletkezésével egykorú solymászat kultúráját.

A Rákosmezei Királydomb a magyar szuverenitás egyik legbecsesebb színhelye, azonban kiemelkedő történelmi szerepe ellenére hosszú időre kiesett a köztudatból. A főváros X. kerületében található területet a végleges eltűnés fenyegette, amikor 2020-ban a Patrióták kezdeményezésére az Országgyűlés nemzeti emlékhellyé nyilvánította. Azóta számos hagyományőrző-ismeretterjesztő rendezvény segítette elő, hogy a Királydomb visszakerüljön a nemzeti emlékezetbe. A Királydombi Családi Nap is ezt a célt szolgálja, amely a Patrióták és a Múltból a Jövőbe Alapítvány együttműködésében, a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósul meg.

gondola
Címkék:
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
MTI Hírfelhasználó