1828. december 29-én, a keszthelyi Festetics-birtok ispánjának családjában megszületett az első gyermek. Szendrey Ignác és Gálovics Anna lányát pár nappal később, 1829. január elsején Julianna néven keresztelték meg a keszthelyi római katolikus templomban.

         
A Szendrey családban később még két gyermek született, Gyula és Mária. Az elsőszülött gyermek, Júlia, 1838 és 1840 között Mezőberényben a Wenckheim-kastélyban működő leánynevelő intézet tanulója volt, majd később Pesten a Lejtei-féle nevelőintézetben folytatta tanulmányait, ahol a jobb módú magyar nemesi családok neveltették leánygyermekeiket. Ezután ismét visszatért a mezőberényi kastélyban működő leánynevelő intézetbe.

 

1846. szeptember 8-án találkozott először Petöfi Sándorral, Nagykárolyban. A költő legfontosabb múzsája lett, hozzá írta többek között a Nem csoda, ha újra élek, később a Reszket a bokor, mert…, a Szeptember végén, a Minek nevezzelek? című verseit. Ezt az ismeretséget azonban az apa, Szendrey Ignác nem nézte jó szemmel.

 

A tilalmak ellenére egy évvel megismerkedésük után, 1847. szeptember 8-án összeházasodtak az evangélikus templomban, Erdődön, A szülőktől semmilyen támogatást, hozományt nem kaptak, ennek ellenére meg tudták teremteni saját otthonukat.

 

Az ifjú pár mézesheteit Koltón a Teleki-kastélyban töltötte el.

 

Júlia édesapja „később megbékélt lánya szókimondó, önérzetes első férjével is, mindenesetre családjáról gondoskodott életük végéig, „anyagiak tekintetében nagyvonalúan segítette Juliát.

 

Szendrey Júlia 1848 márciusában lett várandós anyává. Március idusán ő varrta és tűzte Petőfi Sándor mellére a később ismertté vált kokárda első példányát, amit a párizsi trikolór mintájára készített. Petőfi naplójában olvasható, hogy felesége ezen a napon piros-fehér-zöld főkötőt varrt magának, miközben ő a Nemzeti dalt írta.

 

Zoltán fiuk december 15-én született meg.

 

Júlia, a férjét 1849. július 20-án Tordán látta utoljára, amikor Bem apó seregéhez indult. Petőfi még két levelet írt nejének, azután halálhírét hozták.

 

Petőfiné ekkor kisfiával Kolozsvárra utazott. Azt hitte, hogy férje, aki Erdélyben tűnt el, ott is kerülhet elő leghamarabb. Hiába várt, hiába remélt. Ekkor atyja levélben biztosította őt, hogy nyugalmas otthon, s ölelő karok várják őt haza. 1850 februárjában elhagyta Kolozsvárt, és Erdődre ment. Zoltán fiát otthagyta, s ő Pestre utazott egyedül. Ezt az utat megelőzően pár napot Székelyudvarhelyt is töltött, és meglátogatta azt a helyet, ahol a férje vélhetőleg elesett. 1850. április 24-én érkezett Pestre, először a Mátyás-szállóban vett ki lakást, majd Garayéknál húzódott meg. Vigasztalódni azonban sehogyan sem tudott. Elhatározta, hogy Törökországba megy, ott keresi tovább a férjét, Haynau azonban visszautasította útlevélkérelmét.

Petőfi és Szendrey Júlia szobra a Teleki-kastély kertjében – petofi.hu

Lichtenstein Ferenc herceghez, Haynau bizalmas emberéhez fordult ekkor, aki vigasztalta, várakozásra intette, sőt lakásán meg is látogatta. Ez akkor a lapokban és az ismerősei körében is sok pletykára adott alkalmat. A valóság azonban az volt, hogy a herceg végül választás elé állította Júliát: vagy elmegy vele szeretőjeként Bécsbe, vagy elintézi, hogy kiutasítsák és meghurcolják.

 

1850. július 20-án végső kétségbeesésében Horvát Árpád történész, egyetemi tanárhoz írt levelet, akit legtöbbre becsült, s aki iránt bizalommal viseltetett, hogy látogassa meg. Amikor a férfi megjelent, egy csomagot akart neki átadni, hogy azt, ha két hét múlva se térne vissza Pestre, elégesse. Horvát Árpád a fiatal nőt igyekezett lebeszélni a szándékáról, de mivel ez nem sikerült, hajfürtöt kért tőle örök emlék gyanánt.

 

„Azt nem teszem, mert ilyen emléket osztogatni sohasem volt szokásom. Hanem ha akarja, ez mind az öné lehet” – mondta Szendrey Júlia, s ekkor ujjaival rövidre vágott hajába markolt. 1850 július 21-én titokban megesküdtek, a gyászév letelte elött.

 

Az eskető pap – gondolva a jövőben történő lehetséges nyomozásokra, kutatásokra – nem tüntette fel Szendrey Júlia első asszonynevét, hanem lánykori nevén jegyezte be az anyakönyvbe.
         
Ezt az eseményt a lapok elég későn és pár hideg szóban, illetve gúnnyal említették. Második házasságát országos felháborodás kísérte A jó barát Arany János ezek után írta meg A honvéd özvegye című művét, de ezt csak jóval később, 1888-ban adták ki, amikor már sem Arany, sem Júlia nem élt. Így Arany János sem tudhatta, hogy verse mennyire meghatározza majd a közvélekedést Júlia irányában.

 

Júlia azonban – mint leveleiből kitűnik – először boldognak érezte magát új családi körében. Új házasságában négy gyermeke született: Attila, Árpád, Viola és Ilona.

 

A Petőfivel kötött házasságából született Zoltánnal is törődött, bár a fiú eléggé megbízhatatlannak és „bárminemű iskola elvégzésére alkalmatlannak bizonyult” a magatartása miatt. A garabonciás fiú vándorszínésznek állt, verseket írt, melyeket Zoltán korai halála után Déri Gyula jelentetett meg.

 

1856-ban Magyarországon Hans Christian Andersen meséi először nyomtatásban Szendrey Júlia fordításában jelentek meg, olyan mesékkel, mint A császár új ruhája vagy a Rendíthetetlen ólomkatona. Ezekben a fordításokban bátran használta a korabeli magyar gyermekfolklór elemeit. Ez mellett versei is őrzik gazdag lelkivilágát. Ilyen a Három rózsabimbó című verse is.

 

17 év után, 1867-ben megfogalmazódott benne, az akkoriban különösnek tűnő elhatározás, hogy elköltözik a férjétől. Ismerősei hiába figyelmeztették a külvilág ítéletére és egyre súlyosbodó betegségére, mégsem voltak képesek őt lebeszélni szándékáról. Csakugyan elköltözött a Zerge (ma Horánszky) utcai külön lakásba, ahol 1868. szeptember 6-án, 39 éves korában, hosszú szenvedés után méhnyakrákban meghalt.

 

Elköltözését a közvélemény valóban nem nézte jó szemmel, de a titokról csak az utókor szerezhetett tudomást.

 

Szendrey Júlia előkerült naplójából, feljegyzéseiből kiderült, hogy férjével megromlott a házasságuk, amely amúgy is nélkülözte a szerelmet, és csak barátságon alapult.

 

Temetéséről atyja, a 68 éves Szendrey Ignác gondoskodott. Júlia közös koporsóban nyugszik Zoltán fiával a Kerepesi úti temetőben, és egy sírban nyugszik első férje szüleivel és sógorával Petrovics Istvánnal. Sírjára – annak ellenére, hogy Horvát Árpád feleségeként halt meg, ez áll felvésve: „Petőfi Sándorné, Szendrey Júlia, élt 39 évet.”

 

Így állított emléket a hajdan szerelmükkel dacoló apa, leánya, Szendrey Júlia és Petőfi Sándor örök szerelmének.

Petőfiné szobra Koppenhágában – ma7

Ez a szobor tekinthető meg Koppenhágában Petőfi Sándor feleségéről.

Szendrey Júlia azért kapta a szobrot a dán fővárosban, mert az Andersen meséket ő fordította magyarra, elsősorban általa ismerte meg nemzetünk ezeket a műveket.

 

Ismereteim szerint a dánok körében Erdőd lánya, Szendrey Júlia, a legismertebb magyar múzsa, s minden bizonnyal Ő az a magyar személy akinek glóbuszunkon a legészakabbra áll köztéri szobra.

Prof. Makovitzky József (Universität Heidelberg es Freiburg i. Br.)

 

 

 

 

195 éve született Szendrey Júlia, aki nem csak múzsa, hanem költő, író és forditó is volt.

1828. december 29-én, a keszthelyi Festetics-birtok ispánjának családjában megszületett az első gyermek. Szendrey Ignác és Gálovics Anna lányát pár nappal később, 1829. január elsején Julianna néven keresztelték meg a keszthelyi római katolikus templomban.

          A Szendrey családban később még két gyermek született, Gyula és Mária. Az elsőszülött gyermek, Júlia, 1838 és 1840 között Mezőberényben a Wenckheim-kastélyban működő leánynevelő intézet tanulója volt, majd később Pesten a Lejtei-féle nevelőintézetben folytatta tanulmányait, ahol a jobb módú magyar nemesi családok neveltették leánygyermekeiket. Ezután ismét visszatért a mezőberényi kastélyban működő leánynevelő intézetbe.
1846. szeptember 8-án találkozott először Petöfi Sándorral, Nagykárolyban. A költő legfontosabb múzsája lett, hozzá írta többek között a Nem csoda, ha újra élek, később a Reszket a bokor, mert…, a Szeptember végén, a Minek nevezzelek? című verseit. Ezt az ismeretséget azonbanaz apa Szendrey Ignác nem nézte jó szemmel.
A tilalmak ellenére egy évvel megismerkedésük után, 1847. szeptember 8-án összeházasodtak az evangélikus templomban, Erdődön, A szülőktől semmilyen támogatást, hozományt nem kaptak, ennek ellenére meg tudták teremteni saját otthonukat.
Az ifjú pár mézesheteit Koltón a Teleki-kastélyban töltötte el. Júlia édesapja „később megbékélt lánya szókimondó, önérzetes első férjével is, mindenesetre családjáról gondoskodott életük végéig”, „anyagiak tekintetében nagyvonalúan segítette Juliát.
Szendrey Júlia 1848 márciusában lett várandós anyává. Március idusán ő varrta és tűzte Petőfi Sándor mellére a később ismertté vált kokárda első példányát, amit a párizsi trikolór mintájára készített. Petőfi naplójában olvasható, hogy felesége ezen a napon piros-fehér-zöld főkötőt varrt magának, miközben ő a Nemzeti dalt írta. Zoltán fiuk december 15-én született meg.
Júlia, a férjét 1849. július 20-án Tordán látta utoljára, amikor Bem apó seregéhez indult. Petőfi még két levelet írt nejének, azután halálhírét hozták.
Petőfiné ekkor kisfiával Kolozsvárra utazott. Azt hitte, hogy férje, aki Erdélyben tűnt el, ott is kerülhet elő leghamarabb. Hiába várt, hiába remélt. Ekkor atyja levélben biztosította őt, hogy nyugalmas otthon, s ölelő karok várják őt haza. 1850 februárjában elhagyta Kolozsvárt, és Erdődre ment. Zoltán fiát otthagyta, s ő Pestre utazott egyedül. Ezt az utat megelőzően pár napot Székelyudvarhelyt is töltött, és meglátogatta azt a helyet, ahol a férje vélhetőleg elesett. 1850. április 24-én érkezett Pestre, először a Mátyás-szállóban vett ki lakást, majd Garayéknál húzódott meg. Vigasztalódni azonban sehogyan sem tudott. Elhatározta, hogy Törökországba megy, ott keresi tovább a férjét, Haynau azonban visszautasította útlevélkérelmét.

Petőfi és Szendrey Júlia szobra a Teleki-kastély kertjében (Fotó: Wikipédia)
Lichtenstein Ferenc herceghez, Haynau bizalmas emberéhez fordult ekkor, aki vigasztalta, várakozásra intette, sőt lakásán meg is látogatta. Ez akkor a lapokban és az ismerősei körében is sok pletykára adott alkalmat. A valóság azonban az volt, hogy a herceg végül választás elé állította Júliát: vagy elmegy vele szeretőjeként Bécsbe, vagy elintézi, hogy kiutasítsák és meghurcolják.
1850. július 20-án végső kétségbeesésében Horvát Árpád történész, egyetemi tanárhoz írt levelet, akit legtöbbre becsült, s aki iránt bizalommal viseltetett, hogy látogassa meg. Amikor a férfi megjelent, egy csomagot akart neki átadni, hogy azt, ha két hét múlva se térne vissza Pestre, elégesse. Horvát Árpád a fiatal nőt igyekezett lebeszélni a szándékáról, de mivel ez nem sikerült, hajfürtöt kért tőle örök emlék gyanánt.
 „Azt nem teszem, mert ilyen emléket osztogatni sohasem volt szokásom. Hanem ha akarja, ez mind az öné lehet” – mondta Szendrey Júlia, s ekkor ujjaival rövidre vágott hajába markolt. 1850 július 21-én titokban megesküdtek, a gyászév letelte elött.
 Az eskető pap – gondolva a jövőben történő lehetséges nyomozásokra, kutatásokra – nem tüntette fel Szendrey Júlia első asszonynevét, hanem lánykori nevén jegyezte be az anyakönyvbe.
         Ezt az eseményt a lapok elég későn és pár hideg szóban, illetve gúnnyal említették. Második házasságát országos felháborodás kísérte A jó barát Arany János ezek után írta meg A honvéd özvegye című művét, de ezt csak jóval később, 1888-ban adták ki, amikor már sem Arany, sem Júlia nem élt. Így Arany János sem tudhatta, hogy verse mennyire meghatározza majd a közvélekedést Júlia irányában.
Júlia azonban – mint leveleiből kitűnik – először boldognak érezte magát új családi körében. Új házasságában négy gyermeke született: Attila, Árpád, Viola és Ilona.
A Petőfivel kötött házasságából született Zoltánnal is törődött, bár a fiú eléggé megbízhatatlannak és „bárminemű iskola elvégzésére alkalmatlannak bizonyult” a magatartása miatt. A garabonciás fiú vándorszínésznek állt, verseket írt, melyeket Zoltán korai halála után Déri Gyula jelentetett meg.
1856-ban Magyarországon Hans Christian Andersen meséi először nyomtatásban Szendrey Júlia fordításában jelentek meg, olyan mesékkel, mint A császár új ruhája vagy a Rendíthetetlen ólomkatona. Ezekben a fordításokban bátran használta a korabeli magyar gyermekfolklór elemeit. Ez mellett versei is őrzik gazdag lelkivilágát. Ilyen a Három rózsabimbó című verse is.
17 év után, 1867-ben megfogalmazódott benne, az akkoriban különösnek tűnő elhatározás, hogy elköltözik a férjétől. Ismerősei hiába figyelmeztették a külvilág ítéletére és egyre súlyosbodó betegségére, mégsem voltak képesek őt lebeszélni szándékáról. Csakugyan elköltözött a Zerge (ma Horánszky) utcai külön lakásba, ahol 1868. szeptember 6-án, 39 éves korában, hosszú szenvedés után méhnyakrákban meghalt.
Elköltözését a közvélemény valóban nem nézte jó szemmel, de a titokról csak az utókor szerezhetett tudomást.
Szendrey Júlia előkerült naplójából, feljegyzéseiből kiderült, hogy férjével megromlott a házasságuk, amely amúgy is nélkülözte a szerelmet, és csak barátságon alapult.
Temetéséről atyja, a 68 éves Szendrey Ignác gondoskodott. Júlia közös koporsóban nyugszik Zoltán fiával a Kerepesi úti temetőben, és egy sírban nyugszik első férje szüleivel és sógorával Petrovics Istvánnal. Sírjára – annak ellenére, hogy Horvát Árpád feleségeként halt meg, ez áll felvésve: „Petőfi Sándorné, Szendrey Júlia, élt 39 évet.”
Így állított emléket a hajdan szerelmükkel dacoló apa, leánya, Szendrey Júlia és Petőfi Sándor örök szerelmének.
Petőfiné szobra Koppenhágában.

Ez a szobor tekinthető meg Koppenhágában Petőfi Sándor feleségéről.
Szendrey Júlia azért kapta a szobrot a dán fővárosban, mert az Andersen meséket ő fordította magyarra, elsősorban általa ismerte meg nemzetünk ezeket a műveket.
Ismereteim szerint a dánok körében Erdőd lánya, Szendrey Júlia, a legismertebb magyar múzsa, s minden bizonnyal Ő az a magyar személy akinek glóbuszunkon a legészakabbra áll köztéri szobra.

Prof. Makovitzky József (Universität Heidelberg es Freiburg i. Br.)