A magyar diaszpóra helyzetét, és a számukra elérhető magyar állami támogatásokat tekintették át az Egyesült Államok keleti parti régiójában működő magyar diaszpóra-szervezetek Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes-államtitkárral Washingtonban a magyar nagykövetségen.
A Miniszterelnökség helyettes-államtitkára hangsúlyozta, hogy 2024-ben minden korábban megkezdett program folytatódik, a diaszpóra-szervezetek számára pedig 500 millió forintos pályázati forrás is elérhető. Az április elején lezárult pályázati határidőig a diaszpórákból 232 támogatási igény érkezett, ezen belül az Egyesült Államokból 70.
A helyettes-államtitkár az MTI-nek adott interjúban kiemelte a Hazaváró Programot, amely a hazaköltözést fontolgató magyarok számára nyújt szolgáltatásokat, valamint a tesztjelleggel működő Nemzeti Virtuális Tér kezdeményezést, amely elérhetővé teszi a magyar közmédia csatornáit a világban élő magyarok számára.
Szilágyi Péter rámutatott, hogy az egyik legnépszerűbb program változatlanul a Kőrösi Csoma Program, amely a 2023/24-es pályázati időszak során a világ északi féltekéjére 72, a diaszpóra-közösségek munkáját segítő ösztöndíjast küldött, közülük 20 embert az Egyesült Államokba.
Hangsúlyozta, hogy a Kárpát-medencei külhoni magyarság mintegy 2,5 milliós létszámával megegyező a világban élő magyar diaszpóra létszáma is.
Takács Szabolcs nagykövet az amerikai magyar diaszpórának szóló fő üzenetként azt a kérést fogalmazta meg, hogy továbbra is próbálják megtartani közösségeik tagságában, különösen a fiatalabb generációban az erős magyar identitást, a történelem és kultúra tiszteletét, ismeretét. A diplomata azt is kérte, hogy a diaszpóravezetők és a szervezetek tagsága Magyarország érdekében tevékenykedjenek.
A magyar-amerikai kapcsolatokat illetően a nagykövet hangsúlyozta, hogy építeni kell a kormányzati kapcsolatokat, de világossá tette, hogy Magyarország számára az Egyesült Államok sokkal többet jelent, mint a jelenlegi amerikai kormány. Rámutatott, hogy az ország 50 államból áll, valamint erős társadalmi szövetek vannak Magyarország és az Egyesült Államok között. A magyar kormány figyelembe veszi azt is, hogy a diaszpóra tagjai is közelről látják a magyar-amerikai kapcsolatok mindenkori fejlődését, valamint azt is, hogy a két ország kormánya miként reagál a nemzetközi konfliktusokra, így az orosz-ukrán háborúra, valamint a Közel-Keleten ismét felerősödő feszültségre - tette hozzá.
Takács Szabolcs felhívta a figyelmet arra, hogy mind az Európai Unióban, mind az Egyesült Államokban nagyon fontos választások lesznek idén, és arra biztatta a magyar diaszpóra tagjait is, hogy éljenek állampolgárságból fakadó lehetőségükkel, és vegyenek részt az európai parlamenti választásokon és az amerikai választáson is novemberben.
A Washingtonhoz tartozó, az Egyesült Államok keleti partvidékének nagy részét lefedő konzuli kerület diaszpóra szervezetei számára tartott éves regionális értekezlet hét éves múltra nyúlik vissza.
-
Brutális, kíméletlen szellemi rombolás kell ahhoz, hogy egy kultúra ezt a képességét elveszítse s az adott népet, nemzetet elveszejtse. Nálunk ez az elveszejtés 1900-ban kezdődött.
-
A válogatottra vonatkozólag a miniszterelnök mondott lényegeset, igaz, évekkel ezelőtt, és azóta sem ismételte meg. Eszerint a magyar nemzeti tizenegynek a világ tíz legjobb válogatottja közé kell kerülnie. Jelenleg a 32., de Marco Rossi talán elindíthatja csapatunkat a fölfelé vezető úton.
-
A több mint hat éve regnáló Rossi hatalmas mérföldkőhöz érkezik a válogatott kispadján, ugyanis hétfőn a 70. találkozójával megelőzi az örökrangsorban a legendás Aranycsapat mesterét, Sebes Gusztávot, azaz immár egyedül áll majd a második helyen Baróti Lajos mögött.
-
Mráz Ágoston Sámuel rámutatott, az EP balliberális többsége támadást indított, és ellenségnek tekintette a magyar miniszterelnököt, mindezt azért, mert látják benne a "jövő emberét", aki alternatívát épít a brüsszeli elittel szemben, ebben pedig a magyar társadalom többsége mellette áll.
-
Andrea Tenenti, az UNIFIL szóvivője az AFP francia hírügynökségnek kijelentette: attól tart, hogy rövidesen „mindenki számára katasztrofális hatású regionális konfliktus következik be”.