Zivatarok környezetében erős széllökések is lehetnek
2024. május 23. 08:42

A fülledt, meleg időben záporok, zivatarok alakulnak ki, amelyek jelentős légmozgás híján alig változtatják helyzetüket. Ez pedig egyet jelent azzal, hogy elsődleges kísérőjelenségként a felhőszakadás lép fel.

Várható időjárás az ország területén csütörtök éjfélig: Az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett az ország keleti harmadában többórás, másutt pedig sok napsütés várható. Záporra, zivatarra szórványosan - főként az északkeleti-keleti harmadban és a Délnyugat-Dunántúlon - számíthatunk. Az északnyugati szél helyenként megélénkül, zivatarok környezetében erős lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul. Késő estére 13 és 19 fok közé hűl le a levegő.

MTI
Címkék:
  • Lapáttal a demokráciában
    Az biztosra vehető, hogy Berlinben, Párizsban, Washintonban, New Yorkban politikusok szólaltak volna meg, s felpörgött volna a hisztériakeltés a világsajtóban. Most Brüsszelben kirobbant a csend.
  • Magyar győzelem a hazai futballban
    Íme, itt van a lehetőség a lengyel-svéd edző előtt. Jusson be a Konferencia-liga csoportkörébe, és vigye csapatát az egyenes kieséses szakaszban tovább. Már a jövő tavasszal telt ház lesz a Sóstói Stadionban, még Diósgyőrből is érkeznek nézők. Ezért kapja hatalmas fizetését a lengyel-svéd edző.
MTI Hírfelhasználó