A Keresztény Hit Alapítvány közleménye: neomarxista istenkáromlás
2024. szeptember 8. 16:54
Ezúton fejezzük ki tiltakozásunkat a párizsi olimpiai megnyitón történt, a kereszténységet teljességgel megvető és kigúnyoló, LMBTQ-„balliberális”-neomarxista istenkáromlás ellen, amely egyben támadás az emberi faj ellen is. A bocsánatkérésük sem őszinte, mert ez egy szándékos, minden kontinensre kiterjedő folyamat része. A világ több pontján egyházi vezetők testületileg is tiltakoztak. Jó lenne, ha a magyar keresztény egyházak is megtennék ezt, és megfogalmaznák tiltakozásukat a globális „balliberális” ideológiák és hatalmak e tendenciájával szemben.
Az elenyésző ellenállás miatt e mára globális, terrorista irányzat a kereszténység, illetve az ember ellen, szinte már bármilyen aljasságot megtehet. Azzal, hogy Jézus Krisztus megmondta, hogy mindig lesznek, akik támadni fogják a kereszténységet, még nem adott felhatalmazást arra, hogy cinkos némasággal és hallgatással e támadások előretörését segítsük. Bangha Béla – az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszus főszervezője – szavait idézve, a védekezés helyett sokszor egy "meghunyászkodó gyáva defetizmus" lesz úrrá a keresztényeken. A keresztényeknek tehát minden erejükkel és akár jogi eszközökkel is kötelességük fellépni az ellenük zajló aljas támadások és megbecstelenítések ellen, ahogyan azt annak idején például XI. Pius pápa a kommunizmussal szemben, vagy XIII. Leó pápa a szabadkőművességgel szemben tette enciklikáiban.
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Franciaország 2023-ban kiutasított egy 39 éves üzbég migránst az Emberi Jogok Európai Bíróságának tiltása ellenére. Görögország szintén figyelmen kívül hagyja a Bíróság egyes ítéleteit, amikor a migránsokat Törökországba toloncolja vissza polgárainak védelmére hivatkozva.
Keane a sajtótájékoztatón jelen lévő örmény újságírók miatt nem részletezte, hogy milyen módosítást hajt majd végre a Ferencváros védelmében, mivel az Örményországban kiállított Ibrahima Cissé szerda este nem léphet pályára. "Majd holnap meglátják" - tette hozzá mosolyogva.
Azt hitted, az első rész túlzás volt? Na, az csak a bemelegítés volt. Ez itt a másnap, amikor a buli utáni mocsokban megcsúszol, próbálod magad összeszedni, de Berg Dániel már rég „rekreál”: villásreggeli, szauna, masszázs, smoothie a budai villában, mintha mi sem történt volna - olvasható Kárpáthy Konrád újabb véleménycikkének bevezetőjében.
Rétvári Bence a közlekedési balesetek áldozatainak emlékművénél tartott sajtótájékoztatón azt mondta, az elmúlt 15 évben jelentősen csökkent a közlekedési balesetek száma, a legnagyobb mértékben a halálos kimenetelű baleseteké csökkent.