Visszafordult három Emirates-járat Törökország felett és nálunk száll le
2024. október 1. 23:19

A közel-keleti konfliktus miatt három Emirates-járat Törökország felett visszafordult és Budapesten száll le, fogadásukra a Budapest Airport felkészült.

A Budapest Airport az MTI-hez kedden késő este eljuttatott közleményében azt írta: a gépek Dublinból, Düsseldorfból és Prágából indultak Dubajba, a három gép fedélzetén 1215 utas tartózkodik.

A járatokkal kapcsolatban a Budapest Airport szerda reggel tud bővebb információt adni - tudatták.

MTi
Címkék:
  • Ezt a harcot még nem vívtuk meg
    Brutális, kíméletlen szellemi rombolás kell ahhoz, hogy egy kultúra ezt a képességét elveszítse s az adott népet, nemzetet elveszejtse. Nálunk ez az elveszejtés 1900-ban kezdődött.
  • Ellaposodott futball
    A válogatottra vonatkozólag a miniszterelnök mondott lényegeset, igaz, évekkel ezelőtt, és azóta sem ismételte meg. Eszerint a magyar nemzeti tizenegynek a világ tíz legjobb válogatottja közé kell kerülnie. Jelenleg a 32., de Marco Rossi talán elindíthatja csapatunkat a fölfelé vezető úton.
  • Kihelyezett kormányülés Geszten
    A nemzetbiztonsági kabinet összeült: áttekintette a Közel-Keleten kialakult háborús helyzet fejleményeit és lehetséges következményeit. A kétnapos ülésen a miniszterek a kormány őszi feladattervéről és a gazdasági semlegesség programjáról tárgyalnak - áll a közleményben.
  • A harmadik magyar űrhajós készül
    Farkas Bertalan és Simonyi Károly után Kapu Tibor lehet a harmadik magyar űrhajós. Leendő asztronautánk már Amerikában készül a kilövésre.
  • António Costa a Karmelitában
    Costa még az idei év során minden tagállamba el kíván látogatni, e tárgyalássorozat egyik legelső állomása Budapest. A keddi megbeszélés témái a soros magyar EU-elnökség programja és az új EiT-elnök célkitűzései voltak - közölte Havasi Bertalan.
MTI Hírfelhasználó